Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Az általános intelligencia (az ún. g faktor) örökölhetőségének valósága már régóta megállapítást nyert, nevezetesen az egypetéjű, illetve kétpetéjű ikrekkel és az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos kutatások révén. Az örökölhetőség, amely nem tévesztendő össze az átörökléssel, egy jellemvonás egyénileg eltérő, genetikai tényezőknek tulajdonítható részének felel meg. Ezt a részt ma 50 és 70 százalék közöttire becsülik. Fontos előrelépést jelentett e téren Neil Pendleton, Ian Deary és kollégáik (Edinburghi és Manchesteri Egyetem) kutatása, akiknek elsőként sikerült megtalálniuk a genetika hozzájárulásának közvetlen empirikus és biológiai bizonyítékát a kognitív képességek kifejlődéséhez.
Azok, akik ma a szabadságért harcolnak - ezek a bátor emberek, akik az életüket és a vagyonukat kockáztatják fajuk és kultúrájuk védelmében -, az idejük és energiájuk nagy részét azzal töltik, hogy meghatározzák és leírják az "ellenséget". Őszintén szólva a legrosszabb ellenségünk mi magunk vagyunk. Fajként sajnálatos módon képtelenek vagyunk ellenállni a propaganda és tömegmanipuláció erejének. Egy olyan faj vagyunk, amely keresi és megkönnyíti a saját eltűnését.
A magyar nemzet ezer éve kívülről irányított, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt, amióta Vajk-István idegen segítséggel saját nemzete ellen fordult, idegen vallást, élet- és nemzetellenes erkölcsöt erőszakolt népére. A kitörési kísérleteket (Vata, Kun László) vagy kegyetlenül leverték, vagy királygyilkosságokat követtek el. A magyar nemzetet tehát ezer éve idegen célok szolgálatába állították. Azóta is ezt az utat járjuk. Legyen az kereszténység, liberalizmus, kommunizmus, globalizmus – bármi jó, csak ne a magyar érdek szerint legyen.
EXKLUZÍV! Az alábbi interjút Louis-Ferdinand Céline, a XX. század francia írófejedelme adta angol nyelven, 1961 elején, nem sokkal halála előtt az egyik amerikai irodalmi lap (zsidó?) újságírójának. "Német regénytrilógiája" (D'un chateau l'autre, Nord, Rigodon) középső darabjáról a következőket mondja: "Arról szól, ahogy a németek szenvedtek a háború alatt. Senki sem írt erről a témáról... Nem, nem! Feltételezik, hogy meg sem említed azt, ahogyan szenvedtek... Maradj veszteg... Csitt! (Az ajkaira teszi az újját.) Nem jó erről beszélni... Egy szót sem... Nem! Csak a másik oldal szenvedett! Csitt!"
Talán közhely, de leszögezhető tény, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Nem volt ez másképp a II. világháborút követően sem, amikor a nyertes hatalmak „áldásos” médiabeli és irodalmi tevékenységének köszönhetően megszületett a „fasiszta” mint az emberi gonoszság esszenciája, történelmének legördögibb bestiája. Pedig, ha valamiről, akkor a történelemnek erről a nem is olyan régi fejezetéről aztán teljes fogalmi káosz él a fejekben - és ahogy távolodunk a fasizmus fénykorától, az 1920-as és az 1930-as évektől, úgy ez a káosz csak fokozódik...
![]()
A házasság válás nélkül, a keresztény házasság szörnyű dolog egy férfi számára. Maga a természetellenesség. A férfi sajátja, hogy belefáradjon abba, amit megszokott: azt kívánják tőle, hogy hű legyen egy nőhöz, aki minden hónapban veszít valamit a varázsából. Egy ötvenöt éves férj, ha nem bárgyú, élete virágjában van: megelégedhet-e egy ötvenöt éves nővel, hacsak nem beteges hajlamú?
Amerika felfedezése egybeesik egy civilizációs és mentalitás-váltással Európában. Egyesek szerint a feudalizmusból való kilépés megfelel egy új millenniumba való belépésnek, amelyet a keresztény hit szekularizációjának az akarata jelez. A lelkek átalakításáról és a történelem „korrigálásáról” van szó az „égi Jeruzsálem” földre való leszállítása végett. Ahogyan Amerigo Vespucci, úgy Kolumbusz Kristóf is a nyugati földek gyarmatosítását a földi paradicsom, maga az Éden felfedezéséhez hasonlítja, amelyet egyes középkori térképészek a tengerentúlra helyeztek, és amely sokáig divatos téma maradt, olyannyira, hogy 1540 és 1700 között több mint 150 művet szenteltek neki.
Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy megkockáztassuk a prognózist, miszerint a kapitalizmus endemikus válságának elmélyülése miatt világszerte gyakoribbá fognak válni a spontán lázadások mint „adekvát és autentikus reakciók” (Sorel). Tegnap Argentína, Franciaország és Magyarország, ma az Egyesült Királyság és Görögország, holnap talán az Egyesült Államok, India, Brazília...
Bizonytalan és vészterhes korunkban (és melyik kor nem az a saját generációja számára?) egyre több „antidemokratikus” felhang hallatszik a „fejlett nyugati demokráciában” élő nép körében. Az elégedetlenség, a létbizonytalanság, a bizalmatlanság állandósulása külön-külön is elég ahhoz, hogy kétségek merüljenek fel egy rendszerrel szemben. Napjaink rendszerkáosza pedig újra elindította a találgatási lavinát minden társadalmi szinten arra nézve, hogy mely rendszer is lehet üdvösebb a jelenlegi hibásan működőnél?
Mozgásban van a világ. A válság megingatja az eddigi vak bizalmat a fennálló gazdasági és politikai rendszer iránt, és kétségtelenül megvan az a pozitív hatása, hogy gondolkodásra késztet. Egyre többen lesznek azok, akik felfogják, hogy a politikusok által ajánlott megoldások valójában nem megoldások, és csak a rendszer életben tartását szolgálják. Terjed a gyanú, hogy a krízis csupán egy gigantikus újraelosztó művelet a pénz és a hatalom egyre kevesebbek kezében történő koncentrálására. Ideje lesz tehát mindeddig vitathatatlannak tűnő dogmákat is alávetni a gondolkodás próbájának.
Képzeljék el, hogy egy nap hirtelen és figyelmeztetés nélkül minden egyes autó az Egyesült Államokban, amelyet a hetvenes évek óta gyártottak, teljesen mozgásképtelenné válik, és így megszűnik az élelmiszerboltok áruellátása is. Nem fognak járni a buszok, a vonatok és a repülőgépek sem, csak az emberi izomzat által hajtott csónakok a vízi utakon.
A nagy tömeg még manapság is nevetségesnek tartja azt az állítást, hogy bizonyos betegségeket az élősködő csírák elszaporodása idézne elő. Ilyen története van a zsidókórság felismerésének is. A politikusok egy része és a nagy tömeg zöme még manapság is tagadja, hogy összefüggés volna bizonyos társadalmi betegségek és a zsidó élősködés között. Pedig évezredek folyamán a különböző társadalmak egész sora szenvedett zsidókórságban: Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia, Kazárország, Oroszország, Magyarország.
Nehéz láncok súlya alatt nyög ma a férfi, ki természetéhez hűen és szabad ember módjára akarna élni. Romba dőlt már az a világ, mikor nemes és közember egyaránt felismerte azt a természet adta tulajdonságot, hogy a férfi számára a feleség és a család nem elsődleges fontosságúak, és tudták, hogy a férfi magasabb célok megvalósítására hivatott, mint pusztán előteremteni az anyagi javakat családja megélhetése érdekében.
Február 4.
1542. február 4. Rómában elevenen megégetik az eretnekségben vétkes Giandomenico dell’Aquilát. Akkoriban III. Pál (Alessandro Farnese) személyében egy hitetlen ült a pápai trónon. (Vö. 1541. január 17.)
1936. február 4. A svájci Davosban David Frankfurter zsidó egyetemi hallgató merényletet követ el Wilhelm Gustloff svájci nemzetiszocialista vezető ellen. A gyilkost 18 éves börtönbüntésre ítélték, amelynek azonban csak a felét töltötte le, szabadulása után pedig Izraelbe távozott. (Vö. 1945. január 30.)
1945. február 4. „Az angolokat kímélve az volt az elképzelésem, hogy nem követem el a helyrehozhatatlant Nyugaton. Később, keleten támadva és a kommunista kelevényt kiszúrva azt reméltem, hogy jóérzékű reakciót válthatok ki a nyugatiaknál. Alábecsültem azonban a Churchill angoljai fölötti zsidó uralom hatalmát. Inkább belemerülnek ugyanis a hanyatlásba, mint hogy elfogadják a nemzetiszocializmust”, mondja Hitler főhadiszállásán Bormann-nak. (Vö. 1945. február 7.)
1983. február 4. Jiszráel Eldad, az „Izrael felszabadítását” zászlajára tűző cionista Lehi mozgalom egyik történelmi vezetője a tel-avivi Yedioth Ahronoth c. napilapban megerősíti, hogy szervezete és a náci Németország hivatalos képviselői között tárgyalások folytak a „zsidóprobléma végleges megoldása” és a „zsidómentes Európa” (Judenreines Europa) megteremtése céljából. A Lehi elődszervezete, a palesztinai zsidó állam létrehozása érdekében angolellenes terrorakciókat végrehajtó Irgun Cvai Leumi (vö. 1942. február 12.) késznek mutatkozott ténylegesen is hadba szállni Németország oldalán, és ezzel Hitler óhajának megfelelően hozzájárulni Anglia elszigeteléséhez és legyőzéséhez, már csak azért is, mert – mint azt önmagukról állították – „szervezete és világfelfogása szerint (az Irgun) szorosan kapcsolódik az európai diktatórikus mozgalmakhoz”. (Vö. 1933. június 21.; 1983. augusztus 19.)