Soá-mánia

Elie Wiesel jó egy hónappal ezelőtti hazánkban tett látogatásakor, melynek során ez a "holokauszt-szélhámos" oly otthonosan és mindenféle feszélyezettség nélkül mozgott és szónokolt a magyarországi Parlament falai között - a szokásos, unalomig ismételt talmudi-ószövetségi gyűlölködéstől vezettetve egy nagyságrendileg a holokauszt-kárpótlási pénzösszegeknek megfelelő hazugság- és rágalomözönt, valamint átokáradatot zúdítva nemzetünkre -, mintha legalábbis Tel-Avivban kérték volna fel egy politikai showműsor megtartására. S íme, újra elérkezett egy "jeles" alkalom, amikor fővárosunkban(?) gigantikus, reprezentatív holomese-szeánszot készülnek tartani egy idegen, a magyarságot elnyomó hatalom képviselői és annak hazai marionettfigurái.

Mondja minap a Hack Péter, hogy őszerinte bizony nem a korábban megfogalmazott jogszabályt terjesztené elő a parlamentben, hanem annak egy szűkített változatát, amely nem a "gyűlöletbeszédre" koncentrál, hanem kifejezetten a holokauszt tagadására.

Hack Péter börtönbe csukná azokat, akik lerántják a leplet a történelem legnagyobb csalásáról. Az MSZP még a választások előtt át szeretné vinni a parlamenten azt a törvényt, amely büntetné a holokauszttagadást Magyarországon – adta hírül a zsidó ATV. A Hit Gyülekezetében vezető pozíciót betöltő, szélsőségesen magyarellenes Hack Péter „alkotmányjogász” szerint pedig nem a korábban megfogalmazott jogszabályt kellene előterjeszteni, hanem annak egy „szűkített változatát”, amely nem a „gyűlöletbeszédre” koncentrál, hanem kifejezetten a holokauszt cáfolására.

Tavaly a német bíróságok több mint 13 ezer esetben szabtak ki ítéletet gondolatbűntett miatt. A modern európai jogrend atyjának tartott Carl Scmitt szülőföldjén meghonosított inkvizitórikus joggyakorlat egyik iskolapéldáját Kevin Kaether "ügye" képviseli, amelyet nem lehet másnak minősíteni, mint döbbenetes jogi komédiának, ismét és sokadszorra bizonyítva, hogy az igazság kiderítése helyett a cionista érdekek szolgálatára felesküdött német (?) bíróságok már a látszat fenntartására sem ügyelnek, és láthatólag ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenáron elítéljék mindazt, aminek valamennyire is revizionista „stichje” van.

Gerard Menuhint, a világhírű hegedűművész, Jehudi Menuhin 61 éves fiát 2005 decemberében kizárták a német Menuhin Alapítványból, amelyet addig elnökölt, mert az előző hónapban megjelentetett egy cikket a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt (NPD) orgánumában, amelyben többek között azt is szóvá tette, hogy az a nép, amely még hatvan évvel a háború vége után is hagyja magát megfélemlíteni az akkori események által, az „nem egészséges”. Anticionista és németbarát zsidóként Gerard Menuhinnak volt bátorsága meglátogatni a börtönben Sylvia Stolz ügyvédnőt, aki a holokauszttagadó Ernst Zündel kanadai-német kiadót védte a mannheimi bíróság előtt, és akit védőként kifejtett tevékenysége miatt a tárgyalóteremből egyenesen a heidelbergi börtönbe vittek.

Vajon a zsidó szervezetek vezetői őszinték az antiszemitizmus állandó emlegetésében? Okkal, ok nélkül farkast kiáltanak, vagy inkább „undorító állatot, amelynek még termékeny a hasa”. Szükség esetén kitalálják ezt az antiszemita ürügyet, akár kamutámadások alkalmából, akár az antiszemitizmus számlájára írva azt, ami valójában csak anticionizmus.

Ki kell, hogy durranjon a hólyag. A zsidó faj nagy mártíriuma egy fenomenális kamu (Céline, 1937). A hazugok és hantások meg akartak bennünket tömni a mágikus gázkamráikkal és meg akartak bennünket sétáltatni a lehetetlen gázkamionjaikban. Az intoxikáció azonban nem működött, és sohasem fog működni. A gázkamraduma mindenfelől ereszt. Auschwitz über alles! – ennek vége, kaputt. Nem marad más, csak a holokauszt, egy szétesett eszme, tele ürességgel, tele széllel, amellyel szünet nélkül zaklattak minket.

Az angolszász népi kultúrában a menyét ("weasel", ejtsd: víz'l) általában a hitszegő, áruló, gerinctelen karakter jelképe, míg a japán mitológiában egyenesen a balszerencsét és a halált képviseli. Az alaszkai inuitok egyik mítosza szerint, ha látsz egy menyétet, azonnal tedd a kezed a szád elé, mert különben beugrik a szádba, lecsúszik a torkodon, és felzabálja a belsődet. Elie Wiesel (alias Weasel) csak azt teszi, mi lényege: a soá-biznisz nemzetközi dílereként gyakorlatilag "felzabálja" a gojok belső ellenállását, amelyet gyalázatos hazudozásaival szemben (esetleg) kifejtenének (a szerk. megj.).

Bármennyire is akarja az ember, egyszerűen nem tud szó nélkül elmenni egy olyan esemény mellett, mint a minapi zsidó konferencia. E jeles alkalom meghívott vendége Elie Wiesel Nobel-békedíjas író volt, aki mi egyebet is tett volna, mint hogy ujjal mutogatott a magyar parlament soraiban ülő politikusokra, akik - szerinte - tétlenül nézik az antiszemitizmus és a fasizmus újjáéledését.

Claude Sarraute 2009. december 9-én kellemes perceket szerzett az Europe 1 rádió hallgatóinak azzal, hogy párhuzamba állította azt, amit fajtársai elértek a soá piacosításával, illetve azt, amire a "hülye" örmények nem voltak képesek a saját genocídiumukkal. Élvezzük mi is ezt a hamisítatlan zsidó humort, amellyel a Le Monde volt újságírója, Jean-Francois Revel akadémikus 83 éves özvegye örvendezteti meg a hallhatóan remekül szórakozó publikumot.

Íme, néhány részlet abból a levélből, amelyet december 2-án írt Ernst Zündel német-kanadai revizionista fogoly, akit kizárólag az eszmei meggyőződése miatt tartanak börtönben 2003. február 5. óta, vagyis hat (!) éve Német(?)országban, a cionista háttérhatalom utasítására.

Mint azt korábban már mondtam, az ellenem indított per alkalmával egyetlen tanú sem kockáztatta meg a bíróság előtti megjelenést. Az utolsó pillanatban mégis benyújtották egy Párizsban élő zsidó írásos tanúvallomását, akit azonban óvakodtak személyesen is beidézni.

Dr. Joseph Tenenbaum, a Lengyel Zsidók Világszövetségének elnöke a második világháború idején igen befolyásos személyiségnek számított Amerikában. Miután a fegyverek elhallgattak, „tényfeltáró körútra” indult szülőhazájába, Lengyelországba. Tapasztalatairól könyvet is írt. In Search of a Lost People: The Old and the New Poland (The Beechhurst Press, 1948) címen. Művében a lengyelországi zsidóság háború alatti szenvedésit kívánta a nyilvánosság elé tárni. Agyrém.

A holokauszt-kreacionizmus egyik újabb gyöngyszeme (ante porcos): kedvére sétafikált ki-be a vérszomjas, de a jelek szerint nem valami szemfüles SS-pribékek által őrzött auschwitzi "haláltáborba" egy brit hadifogoly, de csak most, 91 évesen jutott eszébe, hogy elmeséli az ott látott borzalmakat. Mindeddig ugyanis (speciálisan az ilyen esetek hihetővé tételére kitalált) "poszttraumatikus stresszbetegségben" szenvedett, amelyből azonban, hála Jahvénak, hirtelen kigyógyult. Éppen jókor, mert egyrészt már komoly piaci hiány mutatkozott az emlékezeti pornográfia termékeiben, másrészt pedig a végén még elmulasztotta volna a Jád Vásém nagy mesemondóknak odaítélt "Világ Igazai" (sic!) díját, amely - ha Jahve csakugyan létezik - bizonyára hasznára fog válni a paradicsomban, ahová a magafajták mondhatni hivatalból kerülnek. Ne sajnáljuk tőle! Az efféle fantasztikus fantázia, mint az övé, tényleg minden elismerést megérdemel.

A holokauszt-hit vallásos jellegét jól jellemzi az a tény, hogy dogmái is folyamatosan változnak. Az 1945 óta eltelt időszakban a holokauszt vallás három különböző korszakát különböztethetjük meg.