Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szeptember vége felé jött ki egy püspöki körlevél, melyben a katolikus egyház eligazította gyérülő híveit a hitbéli miheztartás végett. A fő veszély szerintük, mint 17OO éve mindig, a pogányság és a szinkretizmus. Ez utóbbi fogalom valójában eretnekséget jelent számukra, a hivatalos doktrinától való eltérést. Rendre az a bizonyos madáchi „i”betű izgatja fel ugyanis őket ennyire.
A magyar katolikus konferencia legfrissebben kiadott körlevelével az arcátlansága új csúcsait ostromolja. Megfeledkezve évezredes irtó hadjáratáról, melyet a „pogánynak” nevezett vallások és hívőik ellen folytatott - pénzt, energiát nem kímélve és aljas hazugságok szövedékét szőve -, most újabb rúgásra lódítja lábát a már földre került ellenség ellen, a totális kiirtás nem éppen szeretettől vezérelt célját lebegtetve újra szeme előtt. A tisztának éppen nem nevezhető küzdelem, a „győzelem” és az évszázados igehirdetések után a katolikus egyház újfent uszítással és boszorkányüldözéssel igyekszik hadjáratot indítani a rajta erkölcsileg felülemelkedett, újra ébredező ősi hit ellen.
L'agence officielle iranienne IRNA, rapporte lundi 21 septembre que le président Mahmoud Ahmadinejad s'est déclaré fier d'avoir scandalisé le monde Occidental avec ses propos niant l'Holocauste.
Ezt is megértük! Jahve egyik jámbor szolgája Al Capone babérjaira tört, noha az általánosan bevett nézet szerint a vallásosság jótékony hatással van az általa megfertőzöttek erkölcseire. Kivételek persze mindig vannak. Vagy a kivételek csak a szabályt erősítik?
Grim reports circulating in the Kremlin today are stating that during a “shouting match” between President Medvedev and Israeli Prime Minister Benjamin Netanyahu, the leader of the Jewish Nation warned “We’ll bring the whole World down with us if we have to” after his, Netanyahu, being “told with all authority” by Medvedev that Russia would not sanction Israel’s planned nuclear bombing of Iran and would “very likely” retaliate if Netanyahu carries out his threat.
Kanadában alkotmányellenesnek nyilvánították azt a gonosz törvényt, amely alapján korábban elítélték az ismert másként gondolkodót és revizionista aktivistát, Ernst Zündelt. Botrányos justizmord a demokrácia egyik állítólagos mintaállamában.
Ebben az évben, valamikor nyáron van csendes, de nagyjából kerek (1O5O) évfordulója annak, hogy Botond vezér beverte bárdjával Konstantinápoly kapuját, majd legyőzte a legerősebb római vitézt. Ezt követően pedig a császár hitszegését megbosszulandó csapataink végigrabolták a (kelet) római birodalom balkáni részét. Mindez még 959-ben történt. Mert akkor még így bántunk el a hitszegő szövetségessel. Rég volt.
Hallottam arról szóló hivatalos tájékoztatóját, hogy az Új Magyar Gárda tervezett demonstrációját a BRFK fel fogja oszlatni. Láttam az egyik „liberális” tévé reggeli műsorában, hogy a riporter kéjes örömmel faggatta önt annak részleteiről, hogy erre majd milyen módon, milyen eszközökkel fog sor kerülni.
A "náci felvonulások" törvényi tiltása igen érdekes helyzetet eredményez. Először is kérdéses, kik számítanak nácinak? Ki dönti el? A Legfelsőbb Bíróság? Vagy a szélhámos Simon Wiesenthal? De felvethető a következő kérdés is: ha valaki szeretne egy tömegrendezvényen megemlékezni Rudolf Hessről, akkor ő biztosan náci?
A szombati (augusztus 15-i) bohózatba illő antifasiszta piknik (újfent) kiválóan világított rá a magyarországi fasiszta démon rémképének generált mivoltára.
Mindig tudtuk, hogy léteznek erőszakos, durva, testi épség, sőt életellenes bűncselekmények nálunk (is). Az elkövetők hovatartozását illetően igen jól tippelt, aki - kevés kivétellel - a cigányokra voksolt.
2009. augusztus 7-én temették a Szabolcs megyei Kislétán az ott korábban meggyilkolt cigányasszonyt, Balogh Máriát. A tettesek életveszélyesen megsebesítették az áldozat kislányát is. Miként az közismert, az utóbbi időben elszaporodtak a hasonló jellegű emberölések. Ráadásul néhány esetben – miként hírlik – normális életet élő, dolgozó cigányok voltak az áldozatok, s ezek közé tartozik a kislétai eset is.
Polgármesterek, demokrata és republikánus párti potentátok, sőt tiszteletre méltó (?) egyházi személyiségek a főszereplői annak a nagyszabású svindlinek, amelynek július végén vetett véget az FBI New Jersey szövetségi államban. Mindennapos eset, legyinthet rá a kormánypártok korrupciós hiperaktivitása láttán e téren is rezignálttá vált magyar olvasó, joggal igényelve, hogy söprögessünk inkább a saját portánk előtt. Hogy mégis foglalkozunk vele, azt nem az elkövetői kör sajátos (noha „mindennaposnak” mondható) etnikai összetétele, hanem az a mód indokolja, ahogyan az izraeli média és politika reagált rá.
SEOUL, South Korea - A Christian woman accused of distributing the Bible, a book banned in communist North Korea, was publicly executed last month for the crime, South Korean activists said Friday.
Szeptember 8.
70. szeptember 8. Titus csapatai lerombolják a jeruzsálemi templomot.
1100. szeptember 8. Meghal III. Kelemen ellenpápa, aki megnyitotta a hivatalosan elismert 25 ellenpápa sorát. Valójában sokkal többen voltak és már jóval előtte is. A pápai címért folyó harcok ugyanis 217-ben kezdődtek (Callistus pápa és Hippolitus ellenpápa között), vagyis száz évvel a kerteszténység törvényesítése előtt, és több mint 13 évszázadon keresztül tartottak. Az ellenpápák száma legalább 39 volt, de még a szakértők sem egyeznek meg a pontos adatot illetően. Egyes ellenpápák később elismert pápákká lettek, másokat szentté avattak (például Hippolitust) vagy gazdag életjáradékkal kompenzáltak (V. Félixet). Megint mások pszeudopápák, antichristusok vagy schismaticusok maradtak, maga az ellenpápa kifejezés csak a XIV. századtól terjedt el.
1448. szeptember 8. „Én kész vagyok mindent elkövetni, hogy hazámat a fenyegető veszélytől fölmentsem. Míg én és vitéz bajtársaim a kereszténység javaiért kockáztatjuk életünket, illő volna, hogy az igazhívők atyja új tartalékhadsereg összegyűjtése céljából a vallás oltárára pénzsegélyt áldozna”, írja a török ellen vonuló Hunyady János V. Miklós pápának, aki őt a hadjáratról anyagi nehézségeire hivatkozva lebeszélni igyekezett.
1703. szeptember 8. Ágoston lengyel király megtiltja alattvalóinak II. Rákóczi Ferenc és a magyar felkelők támogatását.
1942. szeptember 8. Az Armia Krajowa lengyel ellenálló mozgalom információs bulletinje szerint a nácik késleltetett hatású mérges gázokat alkalmaznak, amelyeknek hatására az áldozatok a gázkamráktól még el tudtak a gödörig menni és ott holtan belezuhantak. A lengyel ellenállás tudósításaiban egyébként sehol nem esett szó Zyklon-B-ről, ehelyett rendszerint harci gázokról, elektromos áramot vezető futószalagokról és légkalapácsokról fantáziáltak.
1943. szeptember 8. A Viktor Emánuel olasz király és a szövetséges erők közötti fegyverszünet aláírásának napján az angolszász légierő beindítja az olasz városok elleni Avalanche (Lavina)-hadműveletet, amelynek keretében egy hét alatt több száz légitámadásra kerül sor, 43.402 ember halálát okozva.
1990. szeptember 8. "... a cél érdekében a nemzeti szocializmus olyan eszmét és ideológiát gyártott, amellyel az embert elszakította Istentől, az Örökkévaló iránti felelősséget megszüntette és ezzel az embert manipulálhatóvá és önzővé alakította. Az 'Übermensch' eszmével egyeseket privilegizáltan felemelt, míg másokat gátlástalanul kiirtott", mondja Mayer Mihány megyéspüspök köszöntő beszédében a "Holokauszt a művészetben" nemzetközi tudományos konferencia megnyitóján Pécsett, amelynek házigazdája Kabdebó Lóránt volt, résztvevői pedig - többek között - Mezei András, Ember Mária, Németh G. Béla, Schmidt Mária, Kányádi Sándor és Csengeri Imre (New York-i Holokauszt-kutató Intézet). A találkozót ez utóbbi és Soros György finanszírozta. Az eseményről V. Bálint Éva számolt be a Magyar Hirlapban. Egy másik alkalommal ugyancsak ő tudósított Randolph Braham amerikai történész budapesti előadásáról, amelyet a holokauszt első számú szaktekintélyének tartott kutató a holokauszttagadásnak szentelt. V. Bálint Éva a következőképpen tolmácsolja Braham gondolatait: "... azok az újfasiszta 'történelmi munkák', amelyek szép számmal árasztják el Nyugat-Európát, de a rendszerváltozás óta Kelet-Európát is, többnyire Amerikában készülnek ... Az amerikai olvasó ellenállóbb; egyáltalán: a kezébe se veszi ezeket a zömmel tökéletesen alacsony színvonalon megfogalmazott tudományos munkákat."