Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Amióta egy márciusban közzétett tanulmány megerősítette, hogy (számunkra magától értetődően örvendetes módon) növekszik a szélsőjobboldali eszmék térnyerése a német ifjúság körében, a cionista világhatalom helyi lakájai is fokozzák erőfeszítéseiket a német nemzeti ébredés elfojtása érdekében, amint azt már több mint hat évtizede teszik lankadatlan elánnal az opportunista önfeladás keresztény/szociáldemokrata egységfrontjában. Teljesen mindegy, hogy milyen politikai köntöst húzzanak is magukra, De Maiziere, Schröder, Schauble, Merkel és cinkostársaik célja ugyanaz: mindenáron megakadályozni Németország feleszmélését. Mert abba beleremegne a Föld, a "föld sójáról" (vö. Mt 5,13) nem is beszélve...
Berlusconi, Sarkozy, Solana - az utóbbi időben egyre erősebb pedáloznak az európai potentátok annak érdekében, hogy Izraelt mihamarabb az Európai Unió kebelére ölelhessék mindazok, akiknek ez a perverziójuk. Angela Merkel és Benjamin Netanjahu közös-üléseinek is nyilván ez az egyik központi témája. Örvendjetek, európaiak! Rövidesen már nemcsak egyénileg és államilag, hanem kontinentálisan intézményesített keretek között is hódolhattok "Jahve kiválasztottjai" előtt.
Alig néhány nappal azután, hogy a norvég parlament illetékes bizottsága az amerikai elnököt nyilvánította a 2009-es év legkiemelkedőbb békeharcosának, Obama aláírta „a világtörténelem legnagyobb katonai kiadásának tervét”, ahogyan a Washington Post hangsúlyozza a paradoxont.
A Iustitia által egyre inkább fenyegetett Berlusconi, ez a momentán még olasz miniszterelnökként fungáló capo dei tutti capi (ld. egy bűnbánó maffiózó bírósági vallomása, lentebb) egy újabb trükkel próbálkozik. Nyilván azt reméli, hogy ha további jó pontokat szerez az árnyékvilág hatalmasainál, vagyis "Jahve kedvenceinél", akkor talán megúszhatja a felelősségre vonást, konkrétan a deklarált keresztényként igencsak keresztényietlen luxusban eltöltött évtizedek után valóban kevéssé vonzó perspektívát jelentő sittet.
Ozava Icsiro, a Japán Demokratikus Párt főtitkára kedden bírálta a kereszténységet, azt mondva, hogy ez a vallás "kirekesztő és önelégült", és hogy a nyugati társadalom "zsákutcába keveredett".
Valami bűzlik Dániában... Kim Grünberger, a dán hadsereg zsidó szóvivője igyekszik elbagatellizálni, hogy a dániai neonáci párt egyik vezetője is tagja a király család védelmét szolgáló egységnek. Itt van a világvége! A fenyegető náciveszély elhárítása érdekében azonnal össze kell hívni az ENSZ Biztonsági Tanácsát, Dániát USraeli megszállás alá helyezni, lakosságát pedig átnevelni - a gulag és a bao dai legjobb hagyományainak szellemében.
Jogellenesnek nyilvánította az Emberi Jogok Európai Bírósága azt a régi olaszországi rendelkezést, amely szerint minden iskolában kötelező keresztet akasztani a falra. Egy angol lelkész viszont eltávolíttatta a templomának homlokzatán díszelgő feszületet, mert az kínszenvedést, fájdalmat és félelmet ábrázol, ijesztő és borzalmas, különösen gyerekeknek. 2000 óta minden évben néhány százzal nő világszerte a papok száma, a növekedés főként az ázsiai és afrikai papoknak köszönhető.
![]()
Túl vagyunk az október 23-i ünnepségeken, amelyek a legszerényebbre sikeredtek az elmúlt húsz évben tartottak közül, noha az idő is kellemes volt. Jellemző, hogy az ünnepség másik aktualitásáról a szabadságharc mellett, a köztársaság kikiáltásáról, csak a kormány rendezvényén esett némi szó. Vagyis nagyjából ennyire fontos a társadalomnak mai köztársaságunk.
Október 23-án már sokadszor hallgattam végig egy Jobbik-tüntetés szónokait, most éppen a Deák-téren, és ismét csak déja vu érzésem támadt: mintha Csurkát és csapatát hallgatnám. Nyilván vannak személyi átfedések a két párt tagságában, ezért a hasonlóság. A dramaturgia ugyanis teljesen az, mint Csurkánál volt.
Mintegy 28-30 jobboldali szélsőségest vett őrizetbe október 21-én, szerdán a cseh rendőrség. A letartóztatott személyeket tiltott szélsőséges ideológia népszerűsítésével vádolják, egyebek mellet olyan koncertek szervezése miatt, amelyeken náci jelképeket függesztettek kis és betiltott náci dalokat játszottak.
Rossz vicc? Kínos tréfa? Otromba ugratás? Nem titkolva megrökönyödését, sőt megdöbbenését, a világsajtó józanabb (és persze kisebbségi) része ilyen és ehhez hasonló kommentárokkal fogadta a norvég parlament öttagú bizottságának azon döntését, miszerint az idei év „békeharcos” díjazottja a regnáló amerikai elnök lesz.
Karddal nekiesett, és halálra szúrta lányát egy jordán férfi, amiért a lány már az esküvő előtt teherbe esett. A férfira halálbüntetés várhat, azonban ha becsületbeli gyilkosságnak minősítik tettét, akkor enyhébb ítélettel megúszhatja.
Mivel a rendelkezésükre álló anyagi erőforrások jelentős beszűkülése miatt nyíltan és katonailag ma kivitelezhetetlennek tűnik két stratégiai riválisuk, Oroszország és Kína fenyegetése, a mérhetetlenül eltúlzott és katonai fenyegetésként nem létező iráni „veszély” napirenden tartása lehetővé teszi az egyesek által csak „fekete zenekarként” aposztrofált amerikai-izraeli haramiaduett lankadatlan kardcsörtetését és a katonai kiadások ugyanolyan magas szinten tartását, mint Bush idejében. Az idei nyár bebizonyította, hogy az Obama-kormánynak is változatlanok a külpolitikai prioritásai.
Egy árulkodó fényképre hivatkozva Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök zsidó származásáról ír a brit Telegraph. Az elnök korábban elismerte, hogy megváltoztatták családnevüket, azonban nem beszélt a csere okairól, sem pedig eredeti nevéről.
Honduras elnöke, Manuel Zelaya, aki három hónapos száműzetés után nemrég hazatért és Brazília nagykövetségén keresett menedéket, azzal vádolja a puccsistákat, hogy izraeli zsoldosokat verbuváltak, akik ultrahangokkal és idegmérget tartalmazó gázokkal kínozzák, és hogy ezek a cionista zsoldosok olyan elektronikus berendezéseket használnak a közte és a külvilág közötti kommunikáció zavarására, amelyek károsítják az agyműködést.
Szeptember 10.
1851. szeptember 10. IX. Pius pápa lefejezteti Romolo Salvatorit, az olasz egység hívét, mert összeesküvést szőtt a garibaldistákkal Anagni főpapja ellen. Utóbb II. János Pál szentté avatta a Garibaldi által „egy köbméter szarnak” nevezett pápát. (Vö. 1. január 1849; 29. március 1861; 29. április 1848; 15. május 1871; 20. szeptember 1870.)
1918. szeptember 10. A moszkvai Izvesztyija közzéteszi annak a rendeletnek a szövegét, amely koncentrációs táborok létrehozásáról intézkedik abból a célból, hogy megvédje a szovjet köztársaságot osztályellenségei ellen. Ezzel megszületik a gulágrendszer, ahol a következő évtizedekben a foglyok millióit fogják likvidálni. (Vö. 1918. augusztus 9.; 1918. szeptember 5.; 1920. február 12.)
1952. szeptember 10. Konrad Adenauer nyugat-német kancellár, Móse Sarett izraeli külügyminiszter és Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke aláírja a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael közötti jóvátételi megállapodást. „A történelem folyamán először, egy nemzet jóvátételt adott egyszerű egyéneknek vagy Izraelnek, amely jogilag még nem létezett Hitler bűncselekményeinek pillanatában… A német jóvátétel nélkül, amely az állam létezésének első tíz évében kezdett érkezni, Izrael hiányolná jelen infrastruktúrája felét: Izraelben minden vonat német, a hajók németek, ahogy az elektromosság is, valamint az ipar nagy része…, nem beszélve a túlélőknek folyósított egyéni tartásdíjakról… Voltak olyan évek, amikor az Izrael által Németországtól kapott összeg kétszer-háromszor nagyobb volt, mint a nemzetközi judaizmus adományai”, írta Goldman önéletrajzában.