Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Őszintén mondom: csodálom a baloldal demagógjait. Vagyis úgyszólván minden baloldalit, mivel ők kivétel nélkül az örök harcosok és térítők. Vagyis csak elszánt, hivatástudattal élő hazudozók. Ott mindig mindenki szolgálatban van. Ők tényleg sohasem pihennek, mindig topon vannak. Köztük nincs lazsálás. Ha győznek, akkor se, ha pedig veszítenek, akkor másnap már újra működik a rendszer a maga teljes fegyverzetében, mintha mi sem történt volna.
Gyakorlatilag minden jelentősebb nyugati vezető az elmúlt években annak a nézetének adott hangot, hogy az iszlám egy békés vallás, és hogy azok, akik a nevében erőszakot követnek el olyan fanatikusok, akik félreértelmezik a tanításait. Ezen állítás, bár széles körben elterjedt, még sincs komoly nyilvános vizsgálatnak alávetve. Most végre feltesszük a kérdést, az iszlám önmagában erőszakos?
A Behódolás I. c. filmet Theo van Gogh rendezte, és azt hívatott bemutatni, hogy miként bánnak a muszlim közösségekben a nőkkel, a Korán instrukciói alapján. 2004-ben a rendezőt emiatt a film miatt gyilkolta meg egy Hollandiában élő muszlim brutális kegyetlenséggel Amszterdamban, fényes nappal.
Régi tartozásunk Geert Wilders hatalmas vihart kavart, 2008-as rövidfilmjének közzététele. Wilders a filmmel bizonyítja, hogy a Korán a követőit arra utasítja, hogy gyűlöljenek mindenkit aki megszegi az iszlám tanokat. A film szerint az iszlám világuralomra törekszik, és többek között terrorizmusra és a nők és homoszexuálisok elleni erőszakra bátorítja híveit. A film nagy része az iszlám Hollandiára gyakorolt hatásával foglalkozik, és eredetileg 2008. március 27.-én mutatták be a Liveleak.com oldalon holland és angol nyelven. A következő nap már el is távolították róla, miután a Liveleak személyzete több halálos fenyegetést kapott. Március 30.-án aztán újra visszakerült, miután növelték a biztonságot.
1950-ben a világ lakosságának még 27,98 százaléka volt fehér, a mostani trend mellett 2060-ban ez a szám már csak 9,76 százalék lesz. A kördiagramokon jól látszik, ahogy a feketék száma 2060-ra 2,7 milliárdra fog nőni, ami az ő esetükben 133 százalékos növekedést jelent. A fehérek száma a többi népcsoporthoz képest is csökkenő tendenciát mutat.
Egyszerű, de jól összerakott kis film arról, hogy hogyan teszik tönkre lépésről-lépésre a modern nyugati társadalmak káros civilizációs jelenségei a nemzete(ke)t.
Régi tartozásunk a Zeitgeist sorozat utolsó darabja, mely az első három résztől függetlenül készült el, és 2008 októberében tették a nyilvánosság számára is elérhetővé. Remekül bemutatja az USA és a világ pénzügyi és banki rendszerének fals működését, csapdáit, és hogy miként került az emberiség jelenlegi önpusztító útjára.
A Pénz mint adósság c. filmet Paul Grignon kanadai művész készítette 2006-ban, és a pénz keletkezésének eddig nagyon gondosan eltitkolt mechanizmusát mutatja be, mindenki által jól érthető módon. Mert a forgalomban lévő pénz mindössze 5 százalékát bocsájtja ki az állam. Hol és hogyan keletkezik a többi? Kikből áll az a hatalom, ami az egyre növekvő, visszafizethetetlen adósságok révén markában tartja az államoktól kezdve a vállalkozásokon, háztartásokon keresztül az embereket? Ezekre a kérdésekre keres választ a film. Az 5 részes videó többi részét megtekintheti ide kattintva!
1. rész
Igényes, részletes összefoglaló dokumentumfilm az iszlám vallás kialakulásáról, fejlődéséről, múltbéli és elkövetkező háborúiról Európával és a nyugati világgal. A film megtekintése segít megérteni az iszlám szélsőségesek lelkiségét, motivációit, és hogy milyen komoly fenyegetést jelentenek az egész nyugati civilizációra nézve. Egyelőre csak angol nyelven elérhető. A 14 részes videó többi részét megtekintheti ide kattintva!
1. rész
Ross Kemp brit színész és újságíró "Ross Kemp on gangs" c. díjnyertes sorozatát Magyarországon a Discovery Channel vetíti. A műsorban hírhedt alvilági bandáknak, szervezett bűnözői hálózatoknak erednek a nyomába. Ebben a részben az Európába begyűrűző bulgáriai cigány bűnözőket veszik górcső alá. Az öt részes videó többi részét megtekintheti ide kattintva!
1. rész
A Brit Nemzeti Párt Dél-walesi alapszervezete kamerával ment el a londoni Wembley környékére, hogy bemutassák a leendő futball-világbajnokság helyszínét. Az öt perces film alatt, ahogy végigautóznak az utcákon, majd megállnak a főúton nem látni egyetlen fehér embert sem! A kisfilm végén a riporter walesi nyelven kommentálja a látottakat, mert azon a környéken angolul a bevándorlásról beszélni már veszélyes sport.
Benny Hinn ismert izraeli származású "teleevangelista", szektás keresztény néphülyítő nyilvános performanszjainak legröhejesebb jeleneteiből összeállított klipp a Drowning Pool zenei aláfestésével.
A híres/hírhedt zsidó származású amerikai színésznő-komikus Sarah Silverman ismét egy botrányos ötlettel hívta fel magára a figyelmet: a pápa adja el a Vatikánt, és a befolyó összeget fordítsa az éhező gyerekek megsegítésére.
Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984) Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését. Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez. Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani. A négy részes videó többi részét megtekintheti ide kattintva!
Július 31
1046. július 31. Vata békési előkelő vezetésével az ősi magyar kultuszokhoz és szokásokhoz való visszatérést célzó „pogánylázadás” robban ki Péter király ellen, amelyet később a királyi címre pályázó Endre herceg ver le, visszakényszerítve országa népét a krisztusi útra.
1535. július 31. III. Pál pápa detronizálja és kiközösíti VIII. Henrik angol királyt. (Vö. 1547. január 27.)
1782. július 31. "Hármat gyilkoltunk meg ottan úgy, hogy sokan voltunk és megfogtuk őket és kalapácsokkal a fejüket ütve gyilkoltuk meg. Az asszonyoknak azt mondtuk, hogy ott künn kiabáljanak és énekeljenek, hogy a falusi emberek ne hallják (...) a meggyilkolt ember fejét, lábát, kezét levágtuk (...) és én azt a többiekkel fölvágtam, megfőztem és megettem. A csontokat megégettük és még a víz mellett szétszórtuk", mondja Sárközi György, egy 34 rendbeli rablógyilkosság elkövetésében bűnösnek talált cigánybanda főnöke Hont vármegye vizsgálószéke előtt. A 133 vádlott közül 41-et halálra ítéltek és kivégeztek, a bandavezért kerékbe törték.
1857. július 31. A lelkiismereti és szólásszabadság hazájában, a liberális Anglia Cornwall grófságában a Bodmin bíróság huszonegy havi börtönre ítéli Thomas Pooleyt néhány, a kereszténységet elítélő szó kiejtéséért, és mert ilyen szavakat firkált egy kapura. A tiltakozások hatására a király decemberben kegyelmet adott Pooley-nak. (Vö. 1646. február 28.; 1811. március 25.; 1857. január 31.; 1921. december 9.)