Varia

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy remek a magyarországi könyvkiadás. Szinte mindenféle megjelenik, s némi utánjárással be is szerezhető. Ha pedig hibát lehet felróni, az csak a megjelenések megismertetése körüli rendezetlenség. Ezért van, hogy néha már csak éves késéssel tűnik fel egy-egy érdeklődésre számot tartó könyv. Így került néhány hete Alfred Baeumler (1887–1968) első magyarul megjelent könyve (Az irracionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és a logikában Az ítélőerő kritikájáig) is a kezembe. Igen, Alfred Baeumleré, aki Alfred Rosenberg után a Harmadik Birodalom legjelentősebb ideológusa volt. A könyv kézbevételekor először kissé gyanakodva lapozgattam a magyar nyelvű kiadást. Végül azonban meggyőzött, hogy ő az, a maga csonkítatlanságában.

Goethe szerint a jövő eseményei előre vetítik árnyaikat. Jean Baudrillard, „a nagyszerű francia filozófus” (Csoóri Sándor) a jövő eseményeinek előre vetített árnyaként határozta meg a radikális gondolatot. A radikalizmus terén elévülhetetlen érdemeket szerzett Jean-Marie Le Pen a maga részéről úgy véli, hogy a radikálisok azok, akik ki merik mondani azt, amire a többiek („a mérsékeltek”) csak gondolnak (ha mernek). Mindezt a Heti Válaszban nemrég lezajlott radikálisok kontra mérsékeltek „vita” kapcsán tartottam fontosnak megjegyezni, amelyben az Új Jobboldal is megemlíttetett. Miután Bognár József bágyadt kísérlete dacára sem kaptunk megszólalási lehetőséget a „polgári mértékletesség” felkent orgánumában (ellentétben egyes közismert anarchocionista „demokratákkal” és Teller-levél specialistákkal), ezért jobb híján kénytelen vagyok e helyt replikázni.

Horatius megtanította nekünk, hogy „a legyőzött Görögország meghódította vad legyőzőit” (Graecia capta ferum victorem cepit). Valójában az évszázadok során nemcsak Róma lett alávetve Hellásznak, hanem egész Európa, és eme – tisztán kulturális és civilizációs – uralom eszközei a görögség mitológiája, történelme, költői és filozófusai voltak.

Ma már egyre inkább nyilvánvaló, hogy a huszadik századi magyar filozófia jó néhány jelentős gondolkodója és életműve élte s éli túl a kommunizmus illetve az azt felváltó liberalizmus agyrohasztó, a gondolkodást tiltó világát. Az elmúlt tizenhat évben sorra kerültek elő a korábban valóban jelentős filozófiai életművet alkotó személyek s műveik.

Az Új Jobboldal gondolatiskolájának erőterében elsősorban három gondolkodó, Nietzsche, Heidegger és Evola áll. A hozzájuk való viszony időnként változik, hol az egyik, hol a másik hatása tűnik erősebbnek vagy halványul el némileg. Az iskola vezető személyiségének, Alain de Benoist-nak esszéiből néhány hónapja magyarul megjelent válogatás (Zarathustra nyomában, Példabeszéd a jó európaiakhoz ) ide vonatkozó írásai – némileg kitágított időben – változó viszonyt mutatnak. Nietzsche megítélésének változása De Benoist eddigi felfogásához képest pedig mindenképpen figyelemre méltó.

A marxista elmélet németországi képviselői elvetve a forradalmárkodást már az 1930-as évek elejére kialakítottak bizonyos kritikai gondolkodást és magatartást – mely szerintük egyedül méltó egy baloldali értelmiségihez – a fennálló kapitalista világhoz. A III. Birodalom idején azonban kénytelenek voltak tevékenységüket a tengerentúlra áthelyezni, de 1945 után egy részük Adorno és Horkheimer vezetésével visszatért Frankfurtba. Mások, mindenekelőtt Herbert Marcuse, Amerikában maradt. A hatvanas évek balos diákmozgalmai a három „M” (Marx, Mao, Marcuse) mellett a frankfurtiak elméleti tevékenységét, álláspontját próbálták meg a gyakorlatba átültetni, noha Adornoék idegenül nézték e mozgalmakat.

A mítosz egy közösség, egy nemzet születésének, élethivatásának, céljának megfogalmazása. Nem születik nemzet mítosz nélkül. Minden mítosz jellemző annak hordozójára, abban ismer önmagára, hivatására. A mítosz egy olyan igazság, mely feltárulásával, megismerésével, támadhatatlan igazsággá változik. „Azért van így, mert elmondták, hogy így van.” Valósága a szentség kategóriájába tartozik. A mítosz betörése a profán világba, a teremtő erő betörését jelenti. „Minden teremtés valamiféle gazdagságból tör elő. Az istenek a túláradó hatalomból, az energia túlcsordulásából teremtenek. A teremtés az ontológiai szubsztancia fölöslegéből ered.” (Mircea Eliade)

A közös európai pénznem, az euró létrehozása elvileg jó ötlet volt, mert nagyban elősegítheti az európai civilizációs blokkon belüli üzleti tranzakciókat. Ha az elv önmagában jó is, a politikai realitás pillanatnyilag mégis alkalmatlanná teszi Európát arra, hogy garantálja egy ilyesféle fizetőeszköz szilárdságát. Jelen állapotában ugyanis az Európai Unió hiába gazdasági óriás, ha politikailag – akarat híján – nem több mint egy kerti törpe, amely a szuverenitás terén súlyos hiányosságot mutat.

1945 vízválasztó az európai gondolkodásban. Akkor adminisztratív eszközökkel két utópista ideológiát (kommunizmus, liberalizmus) és azok leágazásait (marxizmus, freudizmus, egzisztencializmus, neopozitivizmus, majd strukturalizmus, posztmodern) helyezték uralmi pozícióba. Az utópiák és az utópisták szinte totális hatalomhoz jutottak. Partvonalra kerültek viszont a realisták, a felelősen gondolkodók. A korlátlan haladás, a korlátlan fejlődés, az érzelgős humanizmus, a „minden nappal egy kicsit jobb lesz” idiotizmusa és csordaszelleme árasztott el mindent. Még annak is jutott – mert ráerőszakolták – e megváltó kreténségekből, aki nem tartott rá igényt.

A bevett és jól bevált liberális-marxista gyakorlatot követve – miszerint ne fukarkodj az elismerő szavakkal elvtársaid iránt, még ha esetleg nem is értesz velük mindig és mindenben egyet, mert sohasem tudhatod, hogy mikor szorulsz rá viszonzásképpen az ő dicséretükre – mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem áll szándékomban vitába keveredni Lovas Istvánnal, „az egyik legkomolyabb és legműveltebb magyar újságíróval, akit tisztelek és becsülök” (személyére adaptálva TGM „Várkonyi Tibor apoteózisa” című dicshimnuszát, eredetiben ld. MH, 2000. VIII. 10.).

A jobboldalról magáról eddig főként baloldali felfogásban írt cikkeket olvashattunk Magyarországon. Néhány hónapja azonban egy eddig nem ismert jelenségnek lehetünk a tanúi. Ugyanis több elemző, a lényegre mutató írás jelent meg arról, hogy mi a jobboldal, mi az Új Jobboldal, a szélsőjobboldal vagy az ultrajobboldal. Ezeknek az írásoknak az az újdonság erejével ható sajátosságuk, hogy „belülről", vagyis jobboldali alapállásról tárgyalják e kérdést. A tanulmányok közül az első szerzője Bognár József, a Hunnia szerkesztője.