Varia

Úgy tűnik, hogy a demokratikus hagyományaira fölöttébb büszke Nagy-Britannia jó úton halad afelé, hogy napjaink első „szoft-totalitárius” államává váljon. Persze koncentrációs táborok (momentán legalábbis még) nincsenek a szigetországban, van viszont egy olyan gondolatrendőrség, amely példátlan jogosítványokkal rendelkezik ahhoz, hogy kikényszerítsen gondolkodásmódokat és kiszagolja az eretnekséget, a disszidenseket pedig szigorúan megbüntesse.

Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia (és a szintén akkori Szentkorona) érdeme. E lap egyik szerkesztője volt Bognár József.

Siddharta Buddha mondta: "Akinek szolgálatában rosszabbá, nem jobbá válik az ember, azt mondom, azt nem kell szolgálni. Akinek szolgálatában viszont jobbá, nem rosszabbá válik az ember, azt mondom, azt szolgálni kell." Ilyetén tehát szó nincs spirituális ürügyek mögé rejtett demokratikus fölforgatásról, hanem a meglévő hierarchia helyreigazításáról volt szó, mivel a brahmanák már régen eltávolodtak attól a szereptől, attól a feladattól, amire ők születtek.

Olykor felmerül bennem: vajon miért akarom jobbá tenni a világot? Másokért? Magamért? A családomért és a barátaimért mindenképp. Sok dolog mardossa egyébként is érzékeny lelkem. Ezen is gondolkodtam, hogy miért. Azt hiszem, kézenfekvő: a művészetekre fogékony emberek sokkal érzékenyebb lelkületűek, sokkal emocionálisabban reagálnak a világ dolgaira, mint azok, akik nem. Például a hullamosók. Vagy a sírásók. Őket nem különösebben izgatják a világ dolgai, úgyis tudják mi a vége. Én is. S ahogy Júzan mestertől megtanultam, készen is állok rá. Minden nap minden órájában.

Naiv voltam, nem is vitás, mert tényleg azt hittem, hogy veletek majd más lehet a politika, de semmiben nem különbözik ez az egész attól a jól megszokott és megismert nemzeti-keresztény-konzervatív körtől, aminek alapjait a MIÉP tette le. Ingyen munka a hazafiasság szellemében az megy, megbecsülés és honorárium, na az nem. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Épp ezért a csalódás fájt a legjobban, az, hogy képes voltam elhinni, hogy itt számít a véleményem és hasznos tagja vagyok egy csapatnak. De ahogy Erdélyben mondják: két dolog biztos az életben, egyfelől, hogy a tehénszar lapjára esik, a politika meg büdös.

1938 legnagyobb eseménye szeptember 29-re esett, mikor négy államférfi találkozott a müncheni Führerhausban Európa térképét újrarajzolni. E történelmi konferenciát meglátogató három államférfi, Neville Chamberlain, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Edouard Daladier, Franciaország miniszterelnöke és Benito Mussolini, Olaszország diktátora volt, de kétségtelenül a legdominánsabb figura Münchenben maga a német házigazda, Adolf Hitler volt.

"A voir ce que l'on fut sur terre et ce que l'on laisse, Seul le silence est grand, tout le reste est faiblesse."

Az amerikai gazdaság növekedése évtizedeken keresztül a mohó fogyasztáson alapult, amely az ország GDP-jének több mint 70 százalékát képviselte. Az átlagos amerikait ugyanis a Föld összes többi népétől a mértéktelen fogyasztói éhsége különböztette meg, amelynek a nemzeti összjövedelemben elfoglalt aránya 1997 és 2007 között 67 százalékról 71, 6 százalékra nőtt. Ez a féktelen költekezés azonban, amely egyáltalán nem az amerikai nép meggazdagodásának vagy a (nem létező) megtakarításai fokozott felhasználásának volt köszönhető, egész egyszerűen az összes háztartás és az összes pénztárca rendelkezésére bocsátott bőséges hitellehetőségeknek volt az eredménye.

Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia (és a szintén akkori Szentkorona) érdeme. E lap egyik szerkesztője volt Bognár József.

Chico, Isa Omarra alias Rózsa Flores Eduardo kapcsán gondolkodásra invitáljuk azokat, akik azt hiszik, hogy vele harcosan védik a magyar érdeket.

Az argentin forradalmár, Fidel Castro harcostársa, a permanens forradalom teoretikusa, az eszméiért életét is feláldozni kész „tettek embere” nemcsak a szélsőbaloldal kultuszfigurája volt, hanem az ellenpóluson is jócskán akadtak hívei? Ennek az első, de csak az első hallásra meglepő kérdésfelvetésnek szentelte könyvét Mario La Ferla olasz történész (L’Altro Che. Mito e simbolo della destra militante, Stampa Alternativa, 2009), amely ikonoklaszta tematikája miatt kisebbfajta szenzációt okozott, és szenvedélyes vitát váltott ki az antagonisztikus politikai miliőkben. Az alábbiakban maga a szerző világítja meg a jelenség hátterét.

Németország a két világháború között: megélhetési politikusok és áldatlan pártcsatározások a szakadékba taszították az országot, a parlament elveszíti minden hitelét, a politikusokat nem becsülik semmire. A demokrácia már csak a demagógia szinonimája. Leleplezvén az akkori közállapotokat, Carl Schmitt jogászprofesszor talpra állást követel, és azt várja, hogy a „Gondviselés teljhatalmú küldöttje” ismét bizalmat és egységet teremt a nép körében. A jelenlegi helyzet csak még aktuálisabbá teszi a schmittiánus gondolatiságot.

Kína azzal vágott vissza az emberi jogok globális helyzetét értékelő amerikai jelentésben vele szemben megfogalmazott bírálatokra, hogy közzétette saját dokumentumát az emberi jogok amerikai helyzetéről. „Ahogyan a korábbi években is mindig, az amerikai jelentés tele van vádakkal az emberi jogok több mint 190 országban, köztük Kínában tapasztalható helyzetével kapcsolatban, de szemet huny az emberi jogok saját területén történő tömeges megsértése fölött, sőt eltitkolja azokat”, olvasható az Államügyek Tanácsának (a kínai kormány) Tájékoztatási Hivatala által publikált jelentésben.

A nagy tömeg még manapság is nevetségesnek tartja azt az állítást, hogy bizonyos betegségeket az élősködő csírák elszaporodása idézne elő. Ilyen története van a zsidókórság felismerésének is. A politikusok egy része és a nagy tömeg zöme még manapság is tagadja, hogy összefüggés volna bizonyos társadalmi betegségek és a zsidó élősködés között. Pedig évezredek folyamán a különböző társadalmak egész sora szenvedett zsidókórságban: Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia, Kazárország, Oroszország, Magyarország.

„A pogányság a világ egysége és költőiségének felismerésére irányuló törekvés. Pogánynak lenni annyi, mint cinkos barátsággal tekinteni a világra, művelni az „erényeket”, törekedni az öntökéletesítésre. […] A pogány szemlélet ne legyen megfordított kereszténység, ellenegyház, selejtes ezotéria, „fehér szabadkőművesség”, együgyű New Age mozgalom, ne váljon „második vallásossággá”, pogány mázzal bevont politikai extrémizmussá. […] Tulajdonképpen az a kérdés, hogy vajon új életre lehet e kelteni régi kultuszokat anélkül, hogy a szektarizmusba és az utánzásba merülnénk, vagyis végül belesnénk abba a nihilizmusba, amelyet minden valódi pogányságnak éppenséggel meg kellene haladnia.” (Alain de Benoist: Hogyan lehetünk pogányok?)