Varia

Louis-Ferdinand Céline, a XX. század legjelentősebb francia írója és Kevin MacDonald, a California Egyetem kortárs pszichológiatanára... Vajon mi lehet bennük a közös? Nos hát, mindketten meghatározó módon járultak hozzá a modernitás par excellence tabutémájának elemzéséhez, amikor a maguk nonkonformista módján arra keresték a választ, hogy a zsidóknak hogyan sikerült ilyen mértékben elhatalmasodniuk az árja/fehér emberiségen. Diagnózisuk gyakorlatilag egybevág, ami nem csoda, hiszen mindketten rájöttek (Nietzsche nyomán szabadon), hogy fejétől bűzlik a hal, ti. judaizmustól a kereszténység...

Az indoeurópai pogányság újjászületéséért küzdeni Batman korában nem jelenti azt, hogy egyszerűen csak a görög filozófia, a római építészet, a germán mítosz vagy az ősmagyar virtus lázálmos képzeletvilágába menekülnénk. Ez az önmagát kielégítő képzelgés nem lenne más, mint a tercier szektor illuzionista labirintusaiban bolyongó kispolgári lélek egyik zsákutcája.

A kereszténység hatalomra jutását követően az egész Római Birodalomban – becsmérlően – pogánynak minősítették a nagy ókori (görög, szír, római, egyiptomi, perzsa stb.) kultuszokat. Pogánynak (paganus = vidéki), vagyis vidékinek, primitívnek, mai divatos szóval élve mucsainak, néha istentelennek nevezték a világszemléleteket, híveiket, a piramisokat, Colosseumot, Akropoliszt építő, Szophoklészt, Platónt, Eukleidészt teremtő kultúrákat.

Varg Vikernes a norvég black metal szcéna „fenegyereke”, aki a kilencvenes években Burzum nevű egyszemélyes formációjával (Greven Grishnackh álnéven) vált e zenei szubkultúra legendás alakjává, nemcsak zeneszerzői és szövegírói munkásságának színvonala, hanem bátor és következetes politikai aktivizmusa miatt is, amelyet a norvég pogányság feltámasztása és általában a fehér faj öntudatra ébresztése érdekében fejtett ki. 21 éves volt, amikor 1994-ben 21 éves börtönbüntetést (a Norvégiában adható maximumot) szabtak ki rá, mert verekedés közben halálra késelte egy zenésztársát, és mert felgyújtott négy keresztény templomot, hogy így vegyen revánsot Jahve rabszolgáin az ősi pogány temetkezési helyek megszentségtelenítése miatt. 2010 májusában szabadult, 16 évnyi raboskodás után. Ezt az interjút még a börtönben adta, 2005-ben.

A cionisták zsidókat fedeztek fel Pápua-Új Guineában, ahogyan már korábban Japánban, Peruban és máshol is. Ez jól jöhet még majd a gyarmatokhoz...

„A pogányság a világ egységének és költőiségének felismerésére irányuló törekvés. Pogánynak lenni annyi, mint cinkos barátsággal tekinteni a világra, művelni az „erényeket”, törekedni az öntökéletesítésre. […] A pogány szemlélet ne legyen megfordított kereszténység, ellenegyház, selejtes ezotéria, „fehér szabadkőművesség”, együgyű New Age-mozgalom, ne váljon „második vallásossággá”, pogány mázzal bevont politikai extrémizmussá. […] Tulajdonképpen az a kérdés, hogy vajon új életre lehet-e kelteni régi kultuszokat anélkül, hogy a szektarizmusba és az utánzásba merülnénk, vagyis végül belesnénk abba a nihilizmusba, amelyet minden valódi pogányságnak éppenséggel meg kellene haladnia.” (Alain de Benoist: Hogyan lehetünk pogányok?)

Miközben Európában mára (az ETA utóvédharcától eltekintve) gyakorlatilag teljesen megszűnt a rendszerellenes fegyveres ellenállás, a válság sújtotta Egyesült Államokban egyre gyakrabban kerül sor arra, hogy állampolgárok és csoportjaik fegyverrel próbálnak revánsot venni az államhatalmon vélt vagy valós sérelmeikért.

A fehérek általában hülyén halnak meg, különösen, ha politikai aktivizmust folytatnak, és majdnem mindig, ha szélsőjobboldali elkötelezettségűek. Az eddigi tapasztalatok fényében ugyanis úgy tűnik, mintha az ún. nacionalista (vagy ezzel szinonim) szervezeteket szinte kivétel nélkül azért hozták volna létre, hogy elbolondítsák az egyszerű lelkeket és semlegesítsék a potenciális tettrekészséget.

A lázadás ösztönös, spontán, az elviselhetetlenség érzéséből fakad, és valamihez vissza akar térni, valamit a helyére akar állítani. Az ösztönösség és spontaneitás idővel tudatos, szervezett cselekvéssé alakulhat át. A forradalom tudatos, szervezett, manipulált, romboló és újat építő.

Kevesen tudják, hogy a II. Világháború után Hamvas Béla belépett a Kommunista Pártba. Ez az idő volt életének talán egyetlen szakasza, mikor a gyakorlati politikával némi közvetlen kapcsolatot alakított ki. E lépés ellentétes volt egész addigi életével, gondolkodásával. Az emberiség szellemi hagyományának egyik rekonstruálója, hirdetője, a politikai, a „bolsevik anarchizmus” bűvkörébe került? Talán megfeledkezett az általa is nagyra becsült és gyakran idézett Lao­ce tanításáról? – „A magas életnek nincs szándéka és nem cselekszik.”

Nyugat- és Észak-Európa gazdasági aranykora a második világháború után kezdődött és a nyolcvanas években ért végett. A szociális piacgazdaság keretei között a piac és az állam szerepe közötti ideális egyensúlyt a globalizáció megszüntette, a korlátok és ellenőrzés nélküli globális tőke, illetve a szabadpiaci mechanizmusok két évtized alatt ismét felidézték a gazdasági krízis fenyegető rémét.

A kereszténység térhódítása előtti Rómában emberemlékezet óta Saturnusra, a földművelés istenére emlékező ünnepek voltak a téli napforduló közeledtével a saturnaliák. Ezek alkalmával a boldog aranykor emlékezetét idézték fel a rómaiak egymás megajándékozásával, tánccal, lakomával, felvonulásokkal, játékokkal és egy hosszú fesztivállal, amely december 17-től, vagyis az őszi vetés befejezésétől, egészen december 23-ig tartott.