Alain de Benoist: Az amerikai gazdasági „csoda”

Több mint tíz éve az amerikai gazdasági növekedés látványos módon folytatódik, gyakorlatilag minden gazdasági mutató tartós jó időt jelez. Márpedig az amerikai gazdaság teljesítménye döntő tényező a piac erényeiben való hit általánossá válásában, és ugyanakkor a legjelentősebb illusztrációja annak, amit ma „új gazdaságnak” neveznek.
A képnek azonban megvan a maga fonákja is. A folyószámlamérleg, nevezetesen az áruk kereskedelmi mérlege 1991 óta folyamatosan romlik. Az amerikaiak továbbra is sokkal többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek, a külső adósság nagyon magas, ahogyan a vállalkozások és háztartások eladósodásának mértéke is. A magán eladósodás szintje meghaladja a GDP 110 százalékát, és a vállalkozások által felvett új hitelek felét spekulatív célra, azaz részvények vásárlására fordítják. A megtakarítás túlságosan csekély. A termelékenység, az információs szektort kivéve, gyakorlatilag minden más ágazatban stagnál. A „spekulatív léggömb” inflációja továbbra is egy tőzsdekrach fenyegetését lebegteti, amelynek a következményei katasztrofálisak lennének. Termelés híján az óriási pénzügyi hozamot a magas kockázat ellentételezi.
Az amerikai gazdasági dinamizmust egyébként kapcsolatba kell hozni a reálbéreknek a hetvenes évek közepétől tapasztalható csökkenésével vagy stagnálásával. Ez a változás a „kis melók” sokasodásában mutatkozott meg, amelyeket azok foglalnak el, akiket „szegény dolgozóknak” (working poors) hívnak. Ennek az az eredménye, hogy manapság a társadalmi egyenlőtlenségek a a múlt század húszas-harmincas éveinek nagy gazdasági világválsága óta nem látott mértéket érnek el az Egyesült Államokban. Miközben a legalacsonyabb bérek szintje rendszeresen csökken, a leggazdagabbak egyre kolosszálisabb vagyonokat halmoznak fel. A bűnözés és a szociális ellátás hiánya tovább súlyosbítja a helyzetet. Több mint 40 millió amerikai számára még mindig nem biztosított az ivóvízellátás. Hatmillióan közülük büntető vagy igazságügyi felügyelet alatt élnek. A lakosság számához viszonyítva a börtönlakók aránya (kétmillió személy) tízszer magasabb, mint Európában.
Végül pedig az amerikai GDP növekedési mértéke jórészt statisztikai illúziónak tűnik, ha számításba vesszük e gazdaság nagyon ciklikus jellegét. A kérdés ugyanis az, hogy az amerikai növekedés tisztán konjunkturális jelenség vagy valóban előrejelzi a világgazdaság belépését egy páratlan prosperitás korszakába, amely az „új technológiákon” és a globalizáción alapulna. Eme második hipotézis hívei szerint a termelékenység szabályos növekedése immáron lehetővé tenné a reális GDP növekedési ütemének a gyorsítását, az infláció gerjesztése nélkül. Ezáltal megcáfolván egy XIX. század óta rendszeresen megfigyelt összefüggést (a híres „Philipps-görbének” megfelelő összefüggést), a munkanélküliek számának a csökkenése együtt járhatna a fogyasztói árindex csökkenésével, ami azt jelenti, hogy többé már nem lenne szükség némi inflációval fizetni a foglalkoztatási helyzet javításért. Ez az állítás lényegében az informatikai technológiákban tapasztalt termelékenységnövekedésen alapul. Márpedig itt csupán egy – igaz fejlődésben lévő – szektor eredményeinek az egész gazdaságra történő kivetítéséről van szó, amely azonban mégis különleges eset marad, globálisan ugyanis az amerikai magánszektor munkatermelékenységének a növekedési üteme, legalábbis tendenciájában, a múlt század hetvenes évei óta folyamatos csökkenést mutat.

(Ford.: G.I.) MD 2002. VI. 20.