Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A második világháború előtt alapvetően csak egy országnak sikerült elkerülnie a világválságot a saját határain belül. Ezt tartották a legkisebb esélyűnek, mivel ez volt a leggyöngébb és legvédtelenebb mind közül. Mint a főnixmadár, az akadályok ellenére mégis feltámadt a hamvaiból. Míg a világ az adósságválsággal küszködött, ez az ország a gazdasági paralízisből az általános jólétbe emelkedett.
Egy elszegényedett világban, amely tele volt társadalmi ellentétekkel, ez az ország megszüntette a szegénységet és a társadalmi feszültségeket.
Tette mindezt annak ellenére, hogy bojkottálták, izolálták, és a gazdagok és hatalmasok leprásnak nyilvánították. Ez valóban egy egyedülálló ország volt: Németország 1933 és 1939 között.
Azokban az időkben Németországnak sikerült elszakítania a kamatrabszolgaság bilincseit. Kihívta és veszélyeztette a Wall Street és a londoni City türannoszait, mivel megkerülte a „kemény valutát” és a globális plutokráciát. Ezt úgy valósította meg, hogy más országokkal árucserét bonyolított le, ezzel közvetlen nemzetközi tőzsdét hozva létre. Lerázta magáról a „kizárólagos bűntudat” első világháborús, történelmi béklyóit, és nem volt hajlandó ellenségei rabszolgájaként élni tovább.
Vegyük figyelembe egy elismert pénzügyi szakértő megjegyzéseit. 2003 júliusában az illinois-i Glenview Állami Bank elnöke a következőket írta egy körlevélben:
„Az 1930-as évek nagy gazdasági válsága zuhanó árakat, égbeszökő munkanélküliséget és tönkrevert részvénypiacokat eredményezett az egész világon, és a világ vezető politikusai képtelenek voltak ezt megfékezni. Kivéve egyiküket. Az ő neve Adolf Hitler volt. Franciaországtól Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól eltérően Németország az 1930-as évek legjavát gazdasági növekedésben élte meg. Ha megértjük, hogy a gazdasági világválság korában Németország hogyan állt ellen a betegségnek, akkor jobban megérthetjük, hogy mennyire aggódnunk kell most, a XXI. században.” (Chicago Sun-Times, 2003. július 30.)
Nem meglepő, hogy ezek a megjegyzések felháborították az amerikai zsidókat, akik gyorsan eltűntették ezt a levelet.
A levél tárgya a kulcs a mi problémánkhoz.
Ha igaz, hogy Hitler igen sikeres volt, miközben a világ többi része megbukott, és ha igaz, hogy Hitlert csak az ő országának az elpusztításával és eszméinek a kiirtásával lehetett megállítani – nem kellene feltennünk a kérdést, hogy mi volt az ő sikerének titka?
Mivel majdnem minden háborúnak gazdasági okai vannak, nem lephet meg, ha a második világháborúnak is ilyen okai voltak. Tehát, mi tart vissza minket attól, hogy objektíven kutassuk Hitler gazdasági titkát? Ezt a kérdést egy szóval meg lehet válaszolni: a holokauszt.
Ha a világot nem győzték volna meg arról, hogy Hitler zsidókat gázosított el, akkor az ő eszméit lehetne racionálisan vizsgálni – mint más politikai vezetők eszméit. Nem tartana vissza minket minden idők legnagyobb tabuja. Képesek lennénk ellenállni pavlovi reflexünknek és bizonyos mértékű objektivitással reagálnánk Hitler és gazdasági tanácsadói eszméire. Néhány eszméjét utánzásra méltónak is találnánk. A holokauszt-mítosz mindezt megakadályozza. És annyira drasztikus módon akadályozza meg, hogy Németországban ma egyenesen törvényellenes bármi pozitívat mondani Hitlerről vagy a Harmadik Birodalomról.
A történelmi hazugság a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának mindig fő eszköze volt. A történelmi revízió a történelmi állítások elemzése és – esetleg – korrekciója. Semmi sem fontosabb a demokrácia sikere számára, abból a nyilvánvaló okból, hogy egyedül a revízió tud ebben rendet tenni. Amikor a kormányok a hatalmukat hazugságokra alapozzák, akkor a történelmi revizionizmus feladata, hogy leleplezze ezeket a hazugságokat. Csak a revizionizmus tudja megfosztani a zsarnokságot az erkölcsi igazolásától. A revizionizmus az igazság és igazságosság keresése, és objektív, tudományos módon kell fejlődnie. Azonban vagy talán éppen ezért, ez igen sikeres módszer az elnyomott nemzetek felszabadítására, ami forradalmi tevékenységgé is teszi.
Ez megmagyarázza, hogy a holokauszt-revizionistákat miért üldözik mindenhol a nyugati világban, és számos országban miért börtönzik be őket és miért égetik el könyveiket a kormányok cenzúrái.
Mi, revizionisták a leghatalmasabb fegyvert, a tollat forgatjuk. Mi képesek vagyunk még a leghatalmasabb zsarnokok hazugságainak a leleplezésére is, és ezzel leromboljuk zsarnokságuk hamis erkölcsi alapjait. Nem kevesebbet teszünk, mint hogy előkészítjük egy jövendő forradalom útját:
A harmadik világ megszabadítását a kamatrabszolgaságtól.
Az európai demográfiai katasztrófa elhárítását,
A vagyonnak a szegényektől a gazdagok felé történő újraelosztásának a megakadályozását.
És mind közül a legfontosabbat, Földünk etnikai, kulturális, gazdasági és ökológiai elpusztítását a globális plutokrácia általi elpusztításának a megakadályozását.
Mindezek a dolgok azon múlnak, hogy leleplezzük és aláássuk a mai zsarnokok erkölcsi alapját.
A holokauszt-mítosz leleplezésével ezek az uralkodók nem csak Németország és az arab országok véget nem érő megszállásának és kifosztásának az ideológiai alapját veszítik el. Elveszítik ideológiai „légi fölényüket” is, amelyet a nyugati világban majd fél évszázadon át élveztek. E „légi fölény” nélkül az emberek homogenizálására és a kultúrák lerombolására irányuló globális ideológiáknak meg kell küzdeniük a világ összes nemzeti azonosság-mozgalmával.
Az Amazonas indiánjai nem az egyetlen nép, aki az önmeghatározásuk jogáért küzdenek. Ez ugyanúgy érvényes a németekre, franciákra, angolokra, skótokra, flamandokra, kurdokra stb. is. A holokauszt-revizionizmus felszabadító ideológia a szegények számára, az egész világ üldözöttei számára. Felszabadító hatása különösen jelentős a németek, az arabok, utóbbiak között különösen a palesztin és iraki arabok számára. Valójában ez minden rétegre igaz, kivéve az uralkodó klikkre, amelyik kollaborál az „egész emberiség ellenségeivel”, amint azt Robert Faurisson olyan helyesen mondta.
Az ő módszerük a revizionizmus és más, a hatalmukat veszélyeztető mozgalmak megfékezésére világos: a revizionisták rágalmazása, démonizálása és elszigetelése azzal, hogy őket a „nácikkal” azonosítják, ami a legtöbb ember szemében a megtestesült ördög… Azzal vádolnak bennünket, hogy az ördöggel szövetkeztünk, és ennek a következményeit mindannyian ismerjük.
A revizionizmus az az eszköz, amely kicsorbítja a pengét a „náciként” megbélyegzés halálos ideológiai fegyverén. Ha a revizionizmus megerősödik, a zsarnokok elvesztik demagóg szuperfegyverüket.
Jelenleg a világ tömegmédiáját a globális plutokrácia irányítja. Ettől a médiától csak azt várhatjuk, hogy fokozza atrocitás-propagandáját (Náci! Holokauszt! Soha ne feledd!), amint ez az uralom gyengül. Míg a többség gazdasági helyzete elviselhető, ők el fogják hinni, amit a tömegmédia árusít nekik. A revizionistáknak nincs médiájuk, amellyel szembe szállhatnának a dollár milliárdok számolatlan tömegével megtámogatott televízió meggyőző erejével.
Illúzió lenne azt hinnünk, hogy szórólapokkal, levelekkel, CD-kel és brosúrákkal megváltoztathatnánk a tömeg felfogását – ezek csak tűszúrások a globális plutokrácia páncélján. Ennek ellenére a globalizmus reakciói a tűszúrásainkra azt bizonyítják, hogy ők tudják, hol van az Achillesz-sarkuk, ahol sebezhetőek. Ennek eredménye az egyre erősödő elnyomás. Ez azonban növeli a félelmet, a nemtetszést és az elégedetlenséget a tömegekben, és ennek növekedésével egyre fogékonyabbak lesznek a revizionista eszmék iránt. Ezt a hatást feltétlenül ki kell használnunk.
A legrosszabb esetben lesz egy hatalmas vonatszerencsétlenség a világgazdaságban, amelynek következtében mérhetetlen nyomor következik be, és ekkor a tömegek megnyílnak a nézeteink iránt. Időközben a revizionizmusnak létre kell hoznia egy intellektuális bázist, amelyen Németország, Európa és a világ politikai revíziója alapulhat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy elégtelen eszközeinket arra kell használnunk, hogy történelmi téziseinket vízhatlanná tegyük. Végül munkánk olyan értékes lesz, hogy az uralkodó osztály történészei vagy nevetségessé válnak, vagy átállnak hozzánk.
Nagyon szakosodott modern társadalmunknak nagyon specializált munkára van szüksége. Nem mindenki lehet szakértő történelmi kérdésekben. A jogászoknak, újságíróknak és politikusoknak a történészek ítéleteire kell támaszkodniuk, amikor történelmi eseményeket ítélnek meg, vagy azokról számolnak be. Amíg ezek a történészek az uralkodó dogma dobverésére menetelnek, a politikusok és a médiacézárok alfa-típusai nem remélhetnek sikert, ha nyíltan elismerik, hogy megváltozott a véleményük a „holokauszttal” kapcsolatban. Ehhez elismert szakértők védelmére van szükségük.
A legtöbb történész adóból fizetett oktató. Néhány sikeres szerző kivételével nincs piac az ő képességeik számára. Más szóval, a történészek a kormányaik kegyelmére szorulnak, és nagyon érzékenyen érintik őket a közös ellenség fenyegetései. A legutóbbi fejlemények azonban azt mutatják, hogy vannak történészek, akiket nem lehet teljesen megfélemlíteni.
Legnagyobb akadályunk egyszerűen a félelem. Azért, hogy csökkentsük ezt a félelmet, minden olyan történésznek, aki valódi történelmet akar írni, megadjuk a lehetőséget arra, hogy álnéven együttműködjön velünk. Ily módon a hatékonyságunk és a meggyőző erőnk erősödik, és ezzel más történészt is megnyerhetünk.
Az utunk még mindig meredek és rögös. Az ellenállás csökkentése érdekében a következő két elvet kell követnünk:
1) Oszd meg és uralkodj! Minél kevesebb ellenségünk van, annál jobb. Ha már az elején kizárunk bizonyos csoportokat a sorainkból, ennek az ellenségeink fogják a hasznát látni. Ügyfeleim között vannak németek és törökök, ateisták és zsidók, és balos és jobbos aktivisták is. Nem érdekel minket, hogyan néznek ki a szövetségeseink, hol vagy milyen körülmények között születtek. Az egyetlen fontos dolog az, hogy ellenezzék a globalizmust. A megoldandó konfliktus nem egy-egy etnikai vagy vallási csoport magánproblémája.
Szükségünk van az uralkodó osztály tagjaira is. Ők is elismerik, hogy a vagyon könyörtelen újraelosztása a szegényektől a gazdagoknak, és az etnikai és kulturális azonosság felolvasztása tarthatatlan dolog. Az ő érdekük is, hogy újragondolják az uralkodó tabukat, és békés megoldást keressenek, amely társadalmilag és etnikailag is igazságos.
2) Erkölcsi hegemónia. Az uralkodó osztály elveszti erkölcsi legitimitását azzal, hogy korlátozza az emberi jogokat és erősíti a társadalmi és erkölcsi feszültségeket. Meg kell adnunk a világ népeinek az erkölcsileg magasabb rendű alternatíva lehetőségét. Vezető csillagunknak az egyéni, valamint kollektív önmeghatározás jogának kell lennie, ahogyan azt az Emberi Jogokban és a Nemzetek Jogaiban lefektették. Végzetes lenne, ha szólásszabadságot követelnénk magunk számára, miközben korlátoznánk ellenfeleink jogait. Ebben az esetben mi különböztetne meg bennünket cenzorainktól? El kell kerülnünk mások kritizálását csupán azért, mert más véleményük van a holokausztról.
A jelenlegi vallási küzdelemben csak akkor lesz béke, ha a holokausztról való felfogás többé már nem számít. A revizionista reformáció nem kívánja a holokauszt-pártiak üldözését. Ehelyett toleranciát kell követelnünk ellenfeleink nézeteinek is. Csak így fogadhatnak el bennünket embertársaink. Csak így lehet morális egyeduralmunk. Csak így tudunk véget vetni a jelenlegi vallási küzdelemnek és békét hozni Németországra, Európára és a világra.
Azonban, még ha nem is érjük meg a jelenlegi elnyomás és az erőltetett holokauszt-hazugságok végét, erőfeszítéseinknek akkor is mélyebb, történelmi jelentése van.
El fog jönni a mi időnk.
Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)
1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.
2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)