Gazdag István: Viharjelzés

Az Európában egyre gyakrabban kirobbanó etnikai forrongások ijesztő és mennydörgő jelensége a pszichés elfojtás reakcióját váltotta ki a politikai, kulturális és médiabeli elitből, amely egyébként részben az okozója annak. Olyan állapotba kerültek, mint egy alkoholista, akinek már előrehaladott májzsugora van, de nyugtalanító fájdalmait gyomorrontásnak tulajdonítja, és továbbra is iszik. Mindenki úgy nyugtatgatja magát, ahogy tudja.

Ezek az elitek csupán társadalmi és gazdasági magyarázatokat találtak a forrongásokra. Szerintük a „rasszizmus” és a „kirekesztés” magyarázza azokat, valamint az érintett népesség gazdasági törékenysége és munkanélkülisége, röviden: ezek a fellázadt fiatal bevándorlók lennének az új szegények, akiket a XIX. századi proletariátussal lehet azonosítani. Ez a magyarázat a marxista mentalitás tartós továbbélését mutatja, amely a hatalmat gyakorló teljes ’68-as generációra jellemző, pedig a történtek társadalmi és gazdasági leegyszerűsítéseként nem állja meg a helyét. Először is az antirasszista elnyomó arzenál és a megkülönböztetés elleni intézményes rendelkezések nemcsak hogy védelmezik az idegen népességeket, de minden területen túlzott előjogokat biztosítanak számukra. Nyugat-Európában már jó ideje a pozitív diszkrimináció gyakorlata érvényesül az álláshoz juttatás (etnikai kvóták), az egészségügyi ellátás, a szociális segélyezés stb. területén. Az igazi szegények és kirekesztettek többségükben az őshonos európaiak körében találhatók. A „hátrányos helyzetű külvárosok” kolosszális mértékű állami támogatásban részesülnek. E fiatal idegen népesség valódi jövedelemszintje és objektív életszínvonala minden komoly statisztikus számára megcáfolja a „szegénységüket”, és akkor még tekintetbe sem vettük a szürke vagy a fekete gazdaságot, amely kiegészíti a szociális juttatásokból származó jövedelmüket. Nem egy szegény és kizsákmányolt, hanem egy támogatott és élősködő népességről van tehát szó.
Hogy mégis miből ered a lázadásuk? Pszichológiai és etnikai tényezőkből, amelyeket az uralkodó ideológia teljességében a szőnyeg alá söpör. Először is széles körben elterjedt közöttük, különösen a fiatalabb nemzedékek körében, a fehérellenes rasszizmus, amelyet folyamatosan élesztgetett a nyíltan etnikai polgárháborút szító rap-zene. Addig fújták a parazsat, amíg fel nem lobbant a láng… A fehérellenes rasszizmust igazságos revánsnak tekintik az európai hatalmak afrikai kolonializmusa miatt, mindezt megspékelve a „kegyetlenül kizsákmányolt” bevándorló munkások sorsán kesergő karitatív maszlaggal. Ehhez a mitológiához, amelyet nagymértékben bátorít a média és a hivatalos bűnbánat, annak a ténye társul, hogy ezek a populációk a nekik juttatott hatalmas segélyek (az elképesztő állami eladósodás egyik oka) ellenére látványos iskolai és hivatásbeli kudarcot vallottak, amely kínzó kisebbrendűségi érzést és gyűlölködő neheztelést vált ki belőlük az állítólagosan „rasszista”, valójában azonban bűntudatosan nagylelkű fehér társadalom iránt. Kisebbrendűségi komplexusuk annál is erősebb, mert az iszlám, amely összefogja e fiatal populációk többségét, egy mesterkélt felsőbbrendűségi érzést plántál beléjük. Márpedig ez a jelenség, amely magából e népességek lényegéből következik, semmiképpen sem oldható meg, mert nem „kulturális”, hanem antropológiai jellegű. Végül pedig, az iszlám dzsihád Európa meghódítását szorgalmazó propagandája nagyon is jelen van e fiatal lázadók szellemében, amit az összecsapások során állandóan felhangzó „Allah u Akbar” kiáltások is bizonyítanak. A briliáns szociológiai vagy filozófiai magyarázatok tehát, amelyek szerint a forrongások csupán „játékos” természetűek, és a reménytelenség, a gyökértelenség és a „társadalmi kapcsolatok deficitjének” a következményei, egyszerűen ostobaságok.
Ezeknek az akcióknak egészen más jelentésük van. Először is átlépték a „elő-polgárháborús” küszöböt, vagyis kiléptünk a bűnözés stádiumából és beléptünk a politika mezejére. A civilizációk összeütközése immáron európai területen zajlik. Ellentétben a PC-vulgáta állításával, miszerint ezeket az erőszakoskodásokat az értelmetlenség és a nihilizmus jellemzi, igenis volt értelmük és céljuk. Szervezettek voltak, nem pedig spontánok, mint azt a rendőrség állította. Büntetőjogi immunitást élvező kiskorúakat állították az első vonalbeli kommandókba az őshonosok megfélemlítését célzó erőszakos akciók kivitelezéséhez, hogy a következő offenzíva előtt teszteljék az állam reakcióját, és stratégiai visszavonulásra vagy újabb anyagi áldozatokra kényszerítsék azt. Mindezt el is érték, és ebből a szempontból a zavargások szervezői győzelmet arattak. Mindez a hódítás hatékony iszlám stratégiájára hasonlít. Ezek az események távolról sem csupán a „társadalmi” csalánkiütés egyszerű tünetei, hanem geostratégiai és geoetnikai jelentőségűek, a civilizációk planetáris összecsapásának epizódjaként.
Franciaország, Anglia és Dánia a próbaterep, de a fertőzés előbb-utóbb át fog terjedni egész Nyugat-Európára, mert a (90 százalékban muzulmán) bevándorló-nyomásnak sehol sem képesek gátat szabni. Egy évtizeden belül elkerülhetetlenül kirobban az etnikai polgárháború. Katonailag a rendőrség és a hadsereg sem szállhat szembe egy sok színterű felkelési helyzettel a „rendfenntartás” logikájában maradva, vagyis a lőfegyverek használata nélkül.
És hogy melyek lesznek a közeljövő forgatókönyvei? Először is lehet, hogy brutális reakciókra kerül sor az elkeseredett és tompultságukból végre kizökkent őshonosok részéről, különösen, ha az erőszak elszegényedéssel párosul. Az üres bevásárlókosarak, bankszámlák és gyomrok valószínűleg egyre gyakoribbá válnak a következő években. A történelem nyitott, ahol az elképzelhetetlen is elképzelhetővé válik. Egy igazi felszabadító háború is bekövetkezhet, szétrobbantva a „liberális demokrácia” paradigmáit. A dolgok dialektikus fordulataként a volt gyarmatosítók felszabadítanák magukat a gyarmatosítókká vált egykori gyarmatosítottak alól. Ez a reconquista hipotézise.
Az is lehet, hogy a Konrad Lorenz által említett „langyos halálba” merült, demográfiailag elözönlött európaiak folyamatosan átengedik majd a területüket, és egyre csökkenő zónákba szorulnak vissza. Iszlám államok a holnap Európájában? Teljes tartományok a harmadik világ szintjén? Egyáltalán nem zárható ki ez a lidércnyomásos feltételezés sem.
Van azután egy harmadik álláspont is, amely abból áll, hogy kimondjuk: háború kezdődött és még nem tudható, ki lesz a győztes. Akárki is lesz, a vesztesnek lesz oka panaszra…

MD 2008. IV. 9.