Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Rettegésben tartott vidéki százezrek, levágott lábú, kinyomott szemű, halála előtt megerőszakolt néni, templomban megbecstelenített idős asszony, megvert polgármester-feleség, a gyermekei szeme láttára meglincselt, majd kis híján lefejezett tanárember, fizikailag bántalmazott négyhónapos terhes tanárnő, vascsővel megregulázott, azóta pszichiátrián ápolt 69 éves tanár…
Melyik ázsiai, közép-amerikai, vagy fekete-afrikai országban történhet meg mindez?
Létezhet az, hogy ezek a fajta rendkívül brutális és megmagyarázhatatlan indíttatású bűncselekmények szinte kivétel nélkül egyazon etnikumhoz köthetőek?
És létezhet az, hogy ezt az etnikumot eddig még semmilyen módon nem „állította” meg senki?
Az adott állam parlamentje, kormánya, közjogi méltóságai, rendőrsége, polgárőrei, akárkijei?
És az is létezhet, hogy a jogkövető lakosság (ebbe beleértendő a bűncselekmények garmadájáért felelős kisebbség tisztességes, ám kicsiny hányada is) még nem kapott kaszára-kapára, és nem torolta meg a nap, mint nap elszenvedett rettegést, kirablást, kifosztást, megveretést, megaláztatást?
Hol van ez az ország?
Melyik ez az ország?
Birkák lakják?
Barmok vezetik?
Hogy melyik ez az ország…hááát, … Magyarország.
Tudják: Közép-Európa, Európai Unió, a kereszténység egykori utolsó védőbástyája meg miegymás, amúgy a lakói nem birkák, csak nagyon szelídek.
A vezetői pedig… nem, nem barmok.
Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, aztán van a parlamentben 4-5 párt (a KDNP-t most hová soroljam?), van egy köztársasági elnökünk is (ő arról nevezetes, hogy a hivatalában fogadott egy első fokon 3 év 6 hónapra elítélt cigányt, Dancs Mihályt, valamint annak jó pajtását, a 11 milliós sikkasztás gyanújával rendőrségi eljárás alatt álló Kolompár Orbánt), meg van egy Dávid Ibolyánk, aki a minap kijelentette, hogy nincs cigánybűnözés.
Nos, ha valami nem tetszik, náluk tessenek reklamálni.
Ők meg tudnák akadályozni a cigányterrort egyetlen tollvonással.
Felvetődik a kérdés, ha ez így van, miért nem teszik?
Ha azt írnám, hogy nem érdekük, akkor perek tucatjai zúdulnának rám, amelyeket a magyar „igazságszolgáltatást” ismerve jó eséllyel el is veszítenék.
Így tehát csak kérdezek: mi az akadálya a határozott fellépésnek, Tisztelt Politikai Elit?
Csak nem az az ábra, hogy amíg a lakosság a cigánybűnözéssel foglalkozik, addig a cionisták (a „Tizedes meg a többiek” oroszaihoz hasonlóan) már nem csak a kamrában vannak, hanem az ott találtak felzabálása után éppen a lakószobánkba tartanak?
Hogy így a perezi elszólás gyakorlati megvalósítása még a szokásosnál is könnyebben, zökkenőmentesebben fog megtörténni?
Szép elmélet, nemdebár?
És ugye nem igaz?
Mint ahogyan azt sem, hogy médiahír lehet az, ha egy 11éves cigánylány összefirkálja mindenféle baromsággal a szomszéd putri falát, arról pedig a kutya nem ír, hogy nemrég Észak-Magyarországon, hivatásának gyakorlása közben vertek halálra egy doktornőt a cigányok.
A temetése 2007. novemberében volt.
Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)
1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.
2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)