Bíber József Tibor: Nógrádi cigány filozófia

Ezek még mindig nem akarják megérteni, hogy hatalmas balhé lesz az országban, etnikai háború, ha az antiszociális, agresszív, a darwini egyedfejlődés útján ellentétes irányban haladó cigány rétegek terrorját nem fojtják meg bármivel és rögvest?

Ennyire nemtörődöm, empátia-deficites, szűklátókörű érdekpolitikus az egész bagázs?
A miniszterelnökre, a köztársasági elnökre és az összes olyan országgyűlési képviselőre, döntéshozóra gondolok, akiknek módjában állna orvosolni azoknak a százezreknek a panaszait, akiknek a mindennapjait teszik elviselhetetlenné a cigányok, de ezt ők mégsem teszik.
Miért?
Laikusok mondták nekem dühöngve, hogy a köztársasági elnöknek fogalma sincs arról, hogy milyen viszonyok uralkodnak hazánk cigányok által sűrűbben lakott régióiban.
Dehogy nincs!
Aki ilyet feltételez, az az egykori alkotmánybírát hülyének nézi.
Attól tartok, a dolog éppen attól félelmetes, hogy Sólyom László nagyon is képben van, csak a mögötte álló politikai lobby elvárásai számára sokkal többet jelentenek holmi kirabolt néniknél és bácsiknál, agyonvert magyar srácoknál, meglincselt sofőröknél, vagy a szolgálatát példásan teljesítő kecskeméti rendőr tizedesnél, aki mindannyiunk érdekében üldözött egy történetesen, de nem szükségszerűen véletlenül cigány bűnelkövetőt.
Hogy miért éppen Sólyomról beszélek?
Mert a Gyurcsány-csapattól nem is vártam többet.
Sólyom lenne az alkotmányosság legfőbb őre és záloga ezen a 93 ezer négyzetkilométernyire lecsonkolt földdarabon, ahol evidenciaként kellene szolgálnia azt a nemzetet, amelynek az élére, na nem az Isten, hanem egy politikai kompromisszum állította.
És ő kiket szolgál?
A cigányterror által rettegésben tartott kistelepülések magyar lakosságát semmiképpen nem.
Hozzá nem jutnak el a megvert, napról napra megalázott nógrádiak panaszai, de érdekes módon hozzám, az informális hálózatom tekintetében a köztársasági elnökkel nem versenyképes Jobbik-alelnökhöz igen.
Mit tapasztalhatna Sólyom, ha nem testőrökkel látogatná meg a cserháti falvacskákat és nem a „sztratoszférából” kémlelné az ottani cigánytelepeket?
Más aspektusból közelítené-e meg a cigánykérdést, ha félretolná maga elől a fogadására kiküldött hajbókoló kirakat-cigányokat, s ezt követően a biztonsági emberek hátrahagyásával tenne egy sétát arrafelé, ahol a vasvillát nem a termény betakarításához használják és a késsel sem mindig szalonnát szelnek?
Minden bizonnyal.
De megtenné-e ezt a köztársasági elnökünk?
Kétlem, hiszen nemzetközi szinten is csak az öngyilkos merénylőknek beállított iraki és palesztin hazafiak követnek el hasonló bátorságot igénylő küldetéseket, nem is beszélve az Egyesült Államok adrenalinhiányos milliomosairól, akik kevesebb veszélynek vannak kitéve a Sziklás-hegység grizzlyjei közötti túlélőtáboraikban hálózsákban, egy szál fogkefével felfegyverkezve, mint bármely magyar állampolgár, akit balsorsa egy cigánynegyed közelébe ügyeket intézni, lakni, levegőt venni vezérelt.
Miért is írtam le ezeket a gondolatokat?
Mert egy szlovák határ menti település (Varsány) több, számomra ismeretlen magyar lakosa hívott fel telefonon az utóbbi napokban, hetekben, hogy nem védi meg őket senki a cigányok randalírozásától, a rendőrség tehetetlen, és kihez forduljanak?
Bevallom, nem én vagyok a megfelelő megoldás, hiszen nem folyik ellenem rendőrségi eljárás 11 milliós sikkasztás gyanújával, de még csak egy rám első fokon kirótt 3 és fél éves börtönbüntetéssel sem dicsekedhetem, tehát esélyem sincs arra, hogy a köztársasági elnök a hivatalában fogadva a cigánybűnözés témájában meghallgasson.
Így egyelőre csak annyit tehetek, hogy leírom: a Nógrád megyei Varsányban a cigányok ismét megvertek egy tanárnőt.
Az illető kezdő pedagógus, seprűnyéllel vágták homlokon a helyi általános iskolában, s mivel terhes kolléganőjét pár hete már lefejelte az egyik tanítványának a rokona, így megnyugtathatom az oktatási tárcát, ezen a kistelepülésen nem lesz szükség kényszerű pedagógus elbocsátásokra.
Elmenekülnek ők maguktól is.