Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Amikor a magyarországi cigánykérdésről beszélünk, megkerülhetetlen konzekvenciaként szögezhetjük le, hogy az utóbbi 17 év romapolitikájának kitaposott ösvényét járva anarchikus körülmények között, etnikai összecsapásoktól lángba borítva szűnik meg ezeréves államunk, amely fölött nekrológot sem mond majd senki, mert aki mondhatna, már rég elmenekült, vagy agyonverték.
Miért is?
Mert Európában egyedülálló módon, hazánkban a jogegyenlőség mellőzésével törvények biztosítják egy privilegizált etnikum, a cigányság kedvezményezettségét mindenki mással, így a magyarsággal szemben is - ha úgy tetszik, bőrszín alapján.
Ez minden problémának a gyökere, a többségük ezzel él vissza, nemzetiségi hovatartozásukat pajzsként használva zsarolják és terrorizálják a befogadó társadalmat.
A világ egyetlen országában sem tehetik meg ezt.
Különbség csak a cigánybűnözés kezelésének mikéntjében van, hiszen az olasz parlamentnek a bűnöző romániai cigányok kiutasítására vonatkozó döntése, valamint a román, cseh, szlovák, svéd, finn, francia hivatalos szervek intézkedései között lényegi eltérések nem fedezhetők fel, törvényhozói felhatalmazás alapján karhatalmi erővel fékezik meg az antiszociális, élősködő cigány hordákat.
Félreértés ne essék: másokat is így tartanának kordában, ha azok kisebb-nagyobb csoportokban lopnának, rabolnának, lincselnének szerte az országaik területén, de hogy, hogy nem, az ilyen típusú bűncselekmények szinte kivétel nélkül a cigány etnikum rovására írhatók, így hát őket rázzák gatyába - nagyon helyesen.
Nálunk más a helyzet, ennek következtében a magyarországi kisebbségi jogvédők elpofátlanodtak.
Tehetik.
Egy gazember-kormány áll a hátuk mögött, amely még egy újabb jogtiprásra, a „gyűlöletbeszéd-törvény” megalkotására is vette a bátorságot, nehogy kiejthesse a száján bárki, amit mindenki tud, hogy igenis cigányok vertek meg és raboltak ki egy 103 éves öregasszonyt, vagy akarták levágni egy általuk agyonvert tanár fejét, persze csak a nekifutásból agyonrúgás után, hiszen amíg él, ez azért mégsem járja.
Az öreg kontinens egyre nagyobb részére beszivárogni próbáló, nagy hányadukban bűnöző cigányokat az őslakosok sehol sem fogadják tárt karokkal.
Botokkal, vasvillákkal (Szlovénia), molotov-koktéllal, baseballütővel (Olaszország) már annál inkább, de beszóltak már nekik miniszteri szinten is a legkeményebb stílusban (Románia, Csehország), vagy hazazavarták őket a kirajzó helyükre, miként azt a franciák, a svédek, vagy az Észak-Amerikában a kanadaiak tették.
A felsorolt országok melyike nem jogállam?...
Kit fenyeget a cigány származású bűnözők elleni fellépésük miatt bármiféle retorzió, vagy EU-tagállamok esetében az Unióból való kizárás?
Senkit!
A világ bármely államában evidencia, hogy a jogkövető lakosságot meg kell védeni, és azt sem tűrik el sehol, hogy egy kisebbség a beilleszkedési szándék legcsekélyebb jele nélkül saját – a többségi társadalmi normákkal ellentétes és döntően antiszociális – törvényei szerint országrészeket züllesszen le, és (bűnöző)állam legyen az államban. Ilyen csak Magyarországon létezhet.
Látván ezt, a politikai csőcselék, jelesül a gyűlöletbeszéd-törvény kiagyalói, jóváhagyói és megszavazói, valamit a megélhetési jogvédők számára van egy üzenetem.
Ne akarjatok polgárháborút!
Jó lesz rendbe tennetek a cigánykérdést, mégpedig - számotokra is érthetően mondom - JOGÁLLAMI ALAPON.
A magyarságnak az etnikai bűnözésből már elege van, a kifosztott, sokszor kirabolt, cigányok által terrorizált becsületes embereknek rövidesen már nem lesz veszítenivalójuk.
És akkor ők veszik kézbe az igazságszolgáltatást, de az VALÓDI igazságszolgáltatás lesz, úgy, ahogy az olasz lakosság tette nemrég Róma mellett, amikor parlamenti képviselőkkel az élen felgyújtották az olasz főváros közbiztonságát fenyegető cigánytábort, vagy ahogyan baseballütőkkel tanítottak móresre cigányokat az „örök város” egyik parkolójában, egy brutális, romániai cigány által elkövetett gyilkosságot követően.
Bűnöző cigányok!
Cigány jogvédők!
Haza – és nemzetáruló kormány!
Batsányit idézem – szabadon.
VIGYÁZÓ SZEMETEK RÓMÁRA VESSÉTEK!
Ugye tudjátok, hogy miért?
Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)
1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.
2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)