Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Súlyos acélbilincsét vetette le lelkem, mióta nem vallom magam kereszténynek. Elmém megszabadult vasfalaitól, s többé már nem érzem magam szorongásokkal teli árnyéknak, szürke, bűnös porhüvelynek. Amióta nem vallom magam kereszténynek, az életem sokkal szebb és természetesebb. Keresztényként szüntelenül kavargott bennem a bűntudat, s örömeim ellenére sem tudtam boldog lenni, hiába igyekeztem mindig jóra törekedni.
Amíg kereszténynek vallottam magam, mindig éreztem valamiféle feszélyezettséget. Mintha silbakok állandó tekintete leste volna minden mozdulatom. E fenyegetettségtől sosem tudtam jó lelkiismerettel, nyugalomban létezni a mindennapokban, holott szívem és eszem szerint mindig valahogy máshogy cselekedtem, viselkedtem volna.
Mióta nem vagyok keresztény, már nem érzem magamban az inkvizítort, aki természetes gondolkodásom, ösztöneim felett őrködött, s megpróbált lehetetlen helyzetekbe szorítani. Az életellenes evangéliumok nem embernek valók. Meghagyom őket Jézusnak és a keresztény szenteknek. Mert számomra nonszensz, hogy az ember eleve bűnösként születik, nonszensz, hogy szabad akarat címén azt kell tennie, amit az isten parancsol, máskülönben az örök kárhozat, a végtelen szenvedés lesz a sorsa, s elborzaszt az a szadista, mazochista perverzió, miként egy keresztre feszített elítélt vérző teteme előtt kell hajladozni bűnbocsánatért. Nem születünk bűnösnek! Ez ellenkezik a természeti törvényekkel és a józan ésszel. Nincs hát szükség a bizonytalan megváltásra.
Képtelenség, hogy ha megütik az egyik arcomat, oda tartsam a másikat is. Az ember alapvető ösztöne; életének védelme. Ha az ember isteni származású, ennek ténye nem nevelhet megalázkodásra. Lám, az ősi pogányok hitében képtelenség volt az ilyesfajta pacifizmus. Épp ezért a keresztény etika bűn az ember ellen. Lefegyverez, meggyengít, kiherél. A harag, a düh ugyanúgy része az életnek, mint a szeretet és a jóság. S minthogy nem ismerhetjük a Szolárist a Lunáris nélkül, ahogy az apollóni jelleg csonka a dionüszoszi nélkül, ha a szeretet és a gyűlölet közül az egyik is hiányzik, a lélek nem egész, nem egészséges, hanem hiányos, beteg. És kérdem én: mennyivel tisztább az a hit, amely dicső, életigenlő, hősi cselekedetek által tárja ki a Valhalla kapuit, szemben egy olyan vallással, amely lemondást, önmegtagadást és hitvány alázatot követel az örök életért cserébe? Mennyivel hitelesebb volt egy büszke szamuráj, vagy egy dicső viking életszemlélete, mint egy nihilista, önsanyargató apostolé?
A kereszténység az élet vérének a kioltója. Túlvilági ígéreteivel eltereli az embert evilági, valódi kötelezettségeitől. Meggátol a legmagasabbra törő szellem és ösztön követeléseivel szemben. Nem véletlen, hogy a magukat keresztényeknek vallók többsége sohasem tartotta meg az evangélium tanítását. Természetes ösztönük, józan gondolkodásuk jobb belátásra késztette őket. Mindez azonban azt is mutatja, hogy a kereszténység képmutatásra, hazugságra is kényszeríti az embert. Keresztényként élni ugyanis lehetetlen. Életellenes parancsai lehetetlenné teszik az emberek számára azt, hogy emberként létezzenek.
Magyarságom is problémátlanabb a kereszténységgel való szakításom óta. Nem kell mindig a keresztény érdekeket szem előtt tartanom, tisztán, közvetlenül lehetek magyar.
Nem vagyok hát keresztény! Már nem érzek nyomasztó aggodalmat, teljességében élhetem meg a Világot, templom nekem minden liget, tisztás és hegyvidék. Nincs vallásom. Van helyette hitem, szabadságom, hőseim, nem köti kezem csak az élet törvényei. Lelkem pedig szabadon szállhat, s halálomkor - ha méltó leszek rá - értem nem hímnős angyalok, hanem csodás valkűrök jönnek, kik egyenesen az Istenek Csarnokába visznek majd.
(ellenkultúra.info)
Szeptember 10.
1851. szeptember 10. IX. Pius pápa lefejezteti Romolo Salvatorit, az olasz egység hívét, mert összeesküvést szőtt a garibaldistákkal Anagni főpapja ellen. Utóbb II. János Pál szentté avatta a Garibaldi által „egy köbméter szarnak” nevezett pápát. (Vö. 1. január 1849; 29. március 1861; 29. április 1848; 15. május 1871; 20. szeptember 1870.)
1918. szeptember 10. A moszkvai Izvesztyija közzéteszi annak a rendeletnek a szövegét, amely koncentrációs táborok létrehozásáról intézkedik abból a célból, hogy megvédje a szovjet köztársaságot osztályellenségei ellen. Ezzel megszületik a gulágrendszer, ahol a következő évtizedekben a foglyok millióit fogják likvidálni. (Vö. 1918. augusztus 9.; 1918. szeptember 5.; 1920. február 12.)
1952. szeptember 10. Konrad Adenauer nyugat-német kancellár, Móse Sarett izraeli külügyminiszter és Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke aláírja a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael közötti jóvátételi megállapodást. „A történelem folyamán először, egy nemzet jóvátételt adott egyszerű egyéneknek vagy Izraelnek, amely jogilag még nem létezett Hitler bűncselekményeinek pillanatában… A német jóvátétel nélkül, amely az állam létezésének első tíz évében kezdett érkezni, Izrael hiányolná jelen infrastruktúrája felét: Izraelben minden vonat német, a hajók németek, ahogy az elektromosság is, valamint az ipar nagy része…, nem beszélve a túlélőknek folyósított egyéni tartásdíjakról… Voltak olyan évek, amikor az Izrael által Németországtól kapott összeg kétszer-háromszor nagyobb volt, mint a nemzetközi judaizmus adományai”, írta Goldman önéletrajzában.