TIME - AZ ÉV EMBERE 1938 : ADOLF HITLER

1938 legnagyobb eseménye szeptember 29-re esett, mikor négy államférfi találkozott a müncheni Führerhausban Európa térképét újrarajzolni. E történelmi konferenciát meglátogató három államférfi, Neville Chamberlain, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Edouard Daladier, Franciaország miniszterelnöke és Benito Mussolini, Olaszország diktátora volt, de kétségtelenül a legdominánsabb figura Münchenben maga a német házigazda, Adolf Hitler volt.

A német nép Führere, a német hadsereg, légierő és hadiflotta főparancsnoka, a Harmadik Birodalom kancellárja, Herr Hitler azon a napon Münchenben learatta egy szemtelen, vakmerő, könyörtelen külpolitika termését, amit már öt és fél éve folytatott. A Versailles-i szerződést cafatokra tépte. Újra, állig felfegyverezte a német hadsereget – amennyire állig csak tudta. Ellopta Ausztriát a megrémisztett és kétségtelenül impotens világ elől.

Mindezek sokkolták a nemzeteket, melyek húsz évvel korábban legyőzték Németországot a csatamezőn, de semmi úgy nem rémisztette meg őket, mint az a könyörtelen, módszeres, náci vezérelte esemény, amely a nyár végén és az ősz elején ijesztette meg a világot: a Csehszlovákia elleni háború. Miután vérveszteség nélkül Németország bábállamává redukálta Csehszlovákiát, kierőltette az európai védelmi szövetség drasztikus revízióját, és szabad kezet nyert önmagának Kelet-Európában Nagy-Britannia (majd később Franciaország) „el a kezekkel” ígéretével, Adolf Hitler 1938-ban kétségtelenül az év embere lett.

1938 egyéb más egyéniségei megfakultak fontosságukban az év vége közeledtével. Chamberlain miniszterelnök „becsülettel győzni” politikája több mint elérhetetlenné vált. Növekedni kezdett azon britek száma, akik gúnnyal illették, hogy minduntalan kedvében jár a diktátor politikájának,
és úgy vélték, hogy semmilyen szánalmas önfeladás nem lesz elégendő csillapítani a diktátor ambícióit.

Számos franciában vetődött fel az az érzés is Daladier miniszterelnökkel kapcsolatosan, hogy müncheni tollvonásaival másodlagos hatalommá tette országát. Mussolini gesztusainak majmolásával és Hitler diadalmas üvöltési hajlamának utánzásával az egykor liberális Daladier az év végére kifogyott parlamenti trükkjeiből, hogy megtarthassa állását.

1938-ban Mussolini diktátor csak és kizárólagosan másodhegedűs volt a Hitler & Mussolini közös vállalkozásban. Zajos agitációja Korzika és Tunisz Franciaországtól való elvételéről csak gyenge blöffként volt számontartva, melynek azonnali célkitűzése nem volt több, mint olcsóbb vám, amit az olasz hajók a szuezi csatorna és a Djibuti-Addis Abeba vasútvonal ellenőrzésért fizettek.

Kihullott a nemzetközi színtérről Eduard Benes, aki húsz éve Európa „legravaszabb kis államfője” volt. A független Csehszlovákia utolsó elnöke mostanra egy beteg száműzött lett abból a honból, melyet megalapítani segített. A jámbor kínai hadurat, Csang Kaj-seket, az 1937-es év emberét rákényszerítették, hogy meghátráljon az „új” Nyugat-Kínába, ahol szembenézett azzal a lehetőséggel, hogy egy terebélyesedő kommunista mozgalom tekintélyes vezéralakjává váljon. Ha Francisco Franco megnyerte volna a spanyol polgárháborút nagyszerű kezdete után, minden bizonnyal ott volna az év embere erdőben. De a győzelem továbbra is egérutat nyert e hadúr elől, és a háborús kimerültség és türelmetlenség bizonytalanná tette jövőjét a politikai jobboldalon.

Amerika színterén sem volt az 1938-as év senkié. Bizonyára nem volt Franklin Roosevelté; programja megbukott, és pártja rengeteg mandátumot veszített a kongresszusban. Hull államtitkár emlékezni fog a barátságos 1938-ra, mint arra az évre, mikor megkoronázta vállalkozását brit hozzájárulású közös szerződéssel, de a történelem nem biztos, hogy Mr. Hullt fogja 1938-al azonosítani. Év végére Limában, Kontinentális Szolidaritás terve a két Amerikát illetően elvesztette jónéhány fogát.

Ám Adolf Hitler személye a hódítók fesztelenségével lépett át a szervilisen hajlongó Európa fölött. Nem a puszta tény tette őt 1938-ban az év emberévé, hogy tíz és félmilliónál is több embert (hétmillió osztrákot, három és félmillió szudétát) vont abszolút hatalma alá. Ugyanebben az évben Japán több tízmillió kínait csatolt birodalmához. Fontosabb volt az a tény, hogy 1938-ban Hitler vált a legrettenetesebb erővé a demokratikus, szabadságpárti világ szemében.

Árnyéka messze túlnyúlik Németország határain. Apró szomszédos államok (Dánia, Norvégia, Csehszlovákia, Litvánia, a balkáni államok, Luxemburg, Hollandia) féltek szembeszállni vele. Franciaországban a náci nyomás volt részben felelős néhány München utáni antidemokratikus rendelet meghozataláért. A fasizmus nyíltan avatkozott be Spanyolországban, lázadást szított Brazíliában, és burkoltan segített forradalmi folyamatokat Romániában, Magyarországon, Lengyelországban, Litvániában. A finn külügyminiszter náci nyomásra kényszerült lemondani. München után a trend Kelet-Európában mindenütt a kevesebb szabadság, több diktatúra lett. Az év végére egyedül az Egyesült Államok érezte demokráciáját elég erősnek ahhoz, hogy Hitlert szankciókkal sújtsa.

A Fasintern - volánjánál Hitlerrel, a mögötte utazó Mussolinivel, Francóval és a titkos szövetséges Japán hadseregével - 1938-ban nyilvánvalóvá vált mint nemzetközi forradalmi mozgalom. Fellengzős kijelentéseivel, miszerint ő szállhat szembe a nemzetközi kommunista és a nemzetközi zsidó ármánykodásokkal; vagy lelkesedésével, ahogy éppen a pángermán eszmével megpróbálta egy néppé kovácsolni az összes németet, Hitler magát a világ elsőszámú nemzetközi forradalmárává tette. Olyannyira, hogy ha a gyakran megjövendölt harc a fasizmus és a kommunizmus között kitör, csak azért fog, mert két forradalmár diktátor, Hitler és Sztálin, túl sok ahhoz, hogy egymást ezen a világon élni hagyják.

De Hitler magára nem vonatkoztatja a forradalmár kifejezést, ő csak a körülmények miatt vált azzá. A fasizmus ráeszmélt arra, hogy a szabadság – sajtó, szólás, gyülekezés – potenciális veszélyt jelent a biztonságára. A fasiszta frazeológiában a demokrácia gyakran a kommunizmus párja. A szabadság elleni fasiszta harc gyakran a „Le a kommunizmussal!” hamis szlogenje alatt zajlik. Németország egyik legfőbb panasza az elmúlt nyáron az volt, hogy a demokratikus Csehszlovákia a „kommunizmus előretolt állása”.

Egy generációval korábban a nyugati civilizáció kétségtelenül kinőtte a barbarizmus legfőbb betegségeit, kivéve a nemzetek közti háborúskodásét. Az oroszországi kommunista forradalom a társadalmi osztályharcot hirdette. Hitler megkoronázta ezt a fajok harcával. Mindkettő, a fasizmus és a kommunizmus a vallásháború feltámadásai. A barbarizmus ezen sokrétű formái alakot öltöttek, 1938-ban a téma a körül forog, hogy vajon mely ember fogja talán hamarosan vérét hullatni: a civilizált szabadság ivadéka vagy a barbár autoritarizmusé.

Néhányan kevéssel maradtak el a Führer mögött az év embere versenyben. Kétségtelen, hogy az év csalója a néhai Frank Donald Coster (szül.: Musica) volt, Richard Whitneyvel, második helyezésük Sing-Singet érdemelt. Az év sportembere Donald Budge teniszbajnok, aki az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Ausztráliában győzedelmeskedett. Az év pilótája a 33 éves Howard Robard Hughes, a túlzóan szerény milliárdos, aki higgadtan, precízen szelte üzembiztonsági teszttel körbe a földet 14.716 mérföld hosszan, három nap, tizenkilenc óra, nyolc perc alatt.

A rádiózás év embere az ifjú Orson Welles volt, akinek népszerű Világok harca rádiójátékával kevesebb embert sikerült megfélemlítenie, mint Hitlernek, de többet, mint rádióval korábban bármikor, demonstrálva, hogy a rádió félelmetes erővel korbácsolja fel a tömegek érzéseit. Az év drámaírója Thornton Wilder volt, a korábban is már nagyszerű író, kinek első Broadway-darabja, "A mi kis városunk", nemcsak szellemes és mozgalmas volt, hanem igazi nagy sláger is. Gabriel Pascalnak, a Pygmalion producerének jár az év mozikészítője cím, aki átfogóan adaptálta George Bernard Shaw bőbeszédű drámáját, a benne rejlő dramaturgiai gazdagság felismeréséért, mikor más híres producerek már feladtak minden reményt, hogy valaha megközelíthetik azt. Az év embere a kiemelkedően széleskörű tudomány terén három férfi volt, akik felfedezték, hogy a nikotin sav gyógyítja az emberi pellagra tüneteit: Tom Douglas Spies a Cincinnati Központi Kórház, Marion Arthur Blankenhorn a Cincinatti Egyetem és Clark Niel Cooper az iowai Waterloo doktorai.

A vallás terén 1938-nak két kimagasló alakja áll éles kontrasztban, őrizve szembenállását Adolf Hitlerrel. Egyikük XI. Pius Pápa (81) szólt „keserű fájdalommal” Olaszország antiszemita törvényeiről, az olaszországi cselekvő katolikus közösségek zaklatásáról; a Mussolini által májusban fogadott Hitler okán szomorúan közölte: „Fölajánlottuk magunkat, öreg életünket a békéért, és az emberek jólétéért. Most ismét felajánlkozunk.” A másik személy, az év jórészét koncentrációs táborban töltő Martin Niemoller protestáns lelkész bátor tanúságát adta hitének.

Figyelemre méltó, hogy páran, ezen egyéb év emberei közül szabadok lehettek volna a náci Németországban jó tulajdonságaik érvényesítésével. A szabad akaratok géniuszát a diktátor elfojtotta, ami kihatással van a német költészetre, irodalomra, zenére, filozófiára, művészetre, mely valóban igen csekély.

E világtragédiában a legnagyobb felelősséggel bíró férfi egy szeszélyes, tűnődő, ellenszenves, 49 éves, Ausztriából származó aszkéta, Charlie Chaplin-bajusszal. Egy jelentéktelen osztrák hivatalnok fia, Adolf Hitler egy őt elkényeztető anya mellett nőtt fel. Ennek következtében még a legelemibb tantárgyakból is megbukott, így vált félművelt fiatalemberré, szakma vagy hivatás elsajátítása nélkül, látszólag bukásra, pusztulásra ítélve. Az elbűvölően briliáns, kozmopolita Bécsben tanulta meg gyűlölni azt, amit ő szemitizmusnak nevezett; sokkal inkább kedvére volt a homogén München, mely 1912 után igazi otthona volt. E szakma és csekély érdeklődés nélküli embernek a világháború volt a nagyszerű alkalom, hogy életcélt találjon. Negyvennyolc ütközetben vett részt, a legmagasabb vaskereszt-kitüntetést nyerve el ezzel, egyszer megsebesült, és az 1918. november 11-i fegyverletétel idején pedig gázmérgezés miatt feküdt a kórházban.

Politikai karrierje 1919-ben indult, mikor a törpeméretű Német Munkáspárt hetes sorszámú tagkönyvének birtokosa lett. Szónoki képességeinek felismerésével Hitler hamar a párt vezére lett, s annak nevét Német Nemzetiszocialista Munkáspárta változtatta, megírta antiszemita, antidemokratikus, autoritárius programját. A párt első tömeggyűlését Münchenben tartották meg 1920 februárjában. A vezérnek szándékában állt részt venni egy monarchista kísérletben, hogy egy hónappal később megragadhassák a hatalmat; de Hitler túl későn csatlakozott e halva született puccshoz. És a még eredménytelenebb nemzetiszocialista próbálkozás – a híres 1923-as müncheni sörpuccs – gondoskodott a párt mártírjairól meg Herr Hitler börtönbe jutásáról. Landsberg várbörtönében eltöltött évei alatt írta meg a Mein Kampf első kötetét, amelynek ma „muszáj” ott kell lennie minden németországi könyvkereskedésben. (A Führer helyettese, Rudolf Hess segédkezett megírásában. A börtönévei alatt Hitlernek elég idő jutott taktikájának kidolgozására is. Gengszterszerű rohamcsapatainak ötletét is a korábbi évek kommunista ellenfeleitől vette át; a későbbiekben e sejtcsoportokból kerültek ki a leghűségesebb pártmunkásai.)

Számos németországi területről kitiltottan, a nemzetiszocialista párt ennek ellenére szilárdan kapaszkodhatott tagságába – a jó öreg Tammany Hall gyakorlattal: apró szívességekkel elegyített garázda terrorizmussal és rikító hazafias propagandával. Ilyetén fest a misztikus, mértékletes, karizmatikus, szorgalmasan körülrajongott Führer.

1929-ig nem szerzett a nemzetiszocializmus többséget; abszolút többséget először a városi választásokon (Coburgban) szerzett, és elérte az első jelentős tartományi választási eredményét (Türingiában). Ám 1928-tól a párt csaknem mindig visszatérően nyert a választói szilárdsága miatt. Az 1928-as reichstagi választásokon 809.000 szavazatot gyűjtött be. Két évvel később 6.401.016 német voksolt a nemzetiszocializmus képviselőire, amíg 1932-ben a voksok elérték a 13.732.779-et. Még a legalacsonyabb szavazat is hatásosan igazolta ennek az embernek a hatalmát és mozgalmát.

A helyzet, amely felemelte ezt a demagóg, tudatlan, mindenre elszánt mozgalmat, a Német Köztársaságban rejlett megszületésekor, és a politikailag éretlen, tekintélyes nagyságú német tömeg sóvárgásában egy erős, parancsuralmi rendszerért. A demokrácia Németországban a háborús vereség méhében fogant. Ez volt az a köztársaság, mely (kelletlenül) aláírását adta a megalázó Versailles-i szerződéhez, a szégyen bélyegét, mely soha nem lakott a német ember tudatában.

Az, hogy a német emberek szeretik az uniformist, felvonulást, katonai parádét, és könnyedén behódolnak az autoritásnak, nem titok. Hitler személyes hőse Nagy Frigyes. Kétségtelen, hogy a rajongás gyökerei Frigyes hadi vitézségéig és autokratikus hatalomgyakorlásáig nyúlnak vissza, semmint Frigyes francia kultúra iránti imádatáig és a poroszos faragatlanság gyűlöletéig. Ám eltérően a kozmetikázott Frigyestől, Hitler, aki igen csekély olvasottsággal bír, magához hívatott néhány nagyszerű elmét, semmint egyetértett volna Frigyes küzdelmével, miszerint „belefáradt a szolgák feletti uralkodásba.” (Bismarck, a vaskancellár ugyanezért panaszkodott a német karakter engedelmességéért.)

Még jó körülmények között is, nemhogy ilyen rosszak idején, a Német Köztársaság összeomlott az 1929-34-es gazdasági válság súlya alatt, amikor Németországban a munkanélküliek száma a hétmillióig szárnyalt az országon végigsüvöltő csőd- és sikertelenséghullám miatt. Így 1933. január 30-án a Harmadik Birodalom kancellári hatalmával ruháztatva fel az idős, szenilis Paul von Hinderburg elnök által, Hitler kancellár nekifogott, hogy a birodalmat visszájára fordítsa. A munkanélküliséget a következők által számolták fel: 1) hosszútávú közmunkával; 2) intenzív újrafegyverkezési programmal, beleértve egy nagy hadsereg fenntartását; 3) munkaszolgálattal az állam javára; 4) a zsidók és a politikai ellenfelek, kommunisták, szocialisták és szimpatizánsaik koncentrációs táborba helyezésével.

Amit Adolf Hitler & Tsa. tett Németországgal kevesebb mint hat év leforgása alatt, azt a legtöbb német elragadtatott tapsorkánnal jutalmazta. Kiemelte a nemzetet a háború utáni kishitűségből. A horogkereszt alatt Németország egyenlővé tétetett. Diktatúrája nem hétköznapi, sokkal inkább egy hatalmas energia és csodálatos tervezés egyike. A nemzetiszocializmus „szocialista” része gúny tárgya lehetett a keményvonalas marxisták körében, a náci mozgalom mindazonáltal tömegbázissal rendelkezett. 1500 kilométer hosszú bámulatos autópálya épült, olcsó autók sorozatai, és az egyszerű munkás megbecsülése, grandiózus tervek a városok újraépítéséről német lelkesedéssel és büszkeséggel. Lehet, hogy a németek élelmiszerpótlót ettek vagy szövetpótlóból szőtt ruhát viseltek, de volt mit enniük.

Amit Adolf Hitler és Tsa. tett a német emberekkel, az abban az időben azt eredményezte, hogy civilizált férfit és nőt egyaránt aggódásra késztetett. Az emberi és a szabadságjogok eltűntek. Szemben állni a náci rezsimmel annyit tesz, mint öngyilkosnak lenni, vagy még rosszabbat. A szólásszabadság és a gyülekezési jogok anakronizmusok. A korábban magasztalt német központosított oktatás hírneve semmivé lett. Az oktatás a nemzetiszocialista katekizmushoz redukálódott.

Az iram fokozódott. Németország hétszázezer zsidó polgárát tettlegesen bántalmazták, kifosztva javaikból, kizavarva házaikból, megtagadva az esélyüket a megélhetésre az utcára űzettek. És most a jól bevált gengszter-trükk, a „váltságdíj” tartotta fenn őket. De nem csak a zsidók szenvedtek. Németországból kifelé készül az egyre duzzadó menekültáradat: zsidók, nem zsidók, liberálisok, konzervatívok, katolikusok, valamint protestánsok, akik a nácizmust ki nem állhatják többé. A TIME címlapja Hitlert mint orgonistát mutatja be, amint gyűlölethimnuszát játssza egy megszentségtelenített katedrálisban, míg az áldozatok Szent Katalin kerekén (egy középkori halálos kínzóeszköz - a ford. megj.) lógnak, és a náci hierachia bámulja – báró Rudolf Charles von Ripper műve, egy katolikusé, aki Németországot tűrhetetlennek találta.

Mindezek alatt Németország az uniformis nemzetévé vált, libasorban lépdelve Hitler hangjára, ahol tízéves fiúcskák a kézigránátvetést tanulták, ahol a nőkre a gépek etetése tartozott. Mind között a legszörnyűbb vicc – ám eljátszotta a Hitler és Tsa. azon német tőkésekkel és kisvállalkozókkal, akik korábban támogatták a nemzetiszocializmust –, amely mintha csak azt jelentené, hogy megmenti Németország burzsoá gazdasági struktúráját a radikalizmustól. A náci krédó úgy szól, hogy az egyéniség az állam kiváltsága, még az üzletkötésekre vonatkozóan is. Bizonyos ügyleteket nyíltan be is tiltottak, másokat bevétel után megadóztattak. A profitot szigorúan ellenőrzik. Bizonyos következtetés az állami kontroll növekedése és az üzletmenetbe való beavatkozások kapcsán arra vezetett, hogy a valóságban az építkezések 80%-a és az ipari megrendelések 50%-a az elmúlt év folyamán Németországban eredendően állami volt. Szigorú nyomás alá kerültek az élelmiszerek és nyersanyagok, valamint a megtakarítások; a náci rezsim rárontott a nagybirtokokra, számos esetben a kollektivizált mezőgazdaságra, mely eljárás alapjaiban azonos az orosz kommunizmuséval.

Mikor Németország elfoglalta Ausztriát, akkor magára vállalta hétmillió szegény rokon élelmezését. Mikor bekebelezte a három és félmillió szudétát, még több éhes száj kért enni. Amint 1938 véget ért, sok jel arra utalt, hogy a náci valutairányítási-gazdaság, barter-kereskedelem, alacsonyan tartott életszínvonal, önellátás összedőlt. Nincs hiány azon jelekből, melyekkel számos német ember fejezi ki kormányának szörnyűségei iránti nemtetszését, de megfélemlítés miatt nem mert tiltakozni ellene. Nehéz időket élvén az elegendő élelmiszerellátásban, a Führer belesodródott abba, hogy a német embernek újabb cirkuszt adjon szórakozásul. A nácik által ellenőrzött sajtó, melynek kontrollja a legfőbb propagandaminiszter, Paul Joseph Goebbels kezében van, valódi és képzelt ellenségek általi inzultusokról sikoltozott. A diktatúra lépései úgy gyorsultak fel, amint több és több fegyver készült el a gyárakban, és közben valamivel több vajat is termeltek.

Öt év leforgása alatt az 1938-as év embere úgy uralta Németországot, hogy az önmagát a világ egyik legnagyobb katonai hatalommá tette napjainkra. A brit haditengerészet tartja fölényét a tengereken. A legtöbb felfegyverzettje messze a francia hadseregnek van. A legnagyobb kérdőjel a légierőt illeti, mely napról napra változik, de a legtöbb megfigyelő a német fölényben hisz a harcirepülők terén. A szakképzett tisztek és a nyersanyag hiányának ellenére a német hadsereg rettenetes gépezetté vált, melyet talán csak egy szövetségesekből álló hadsereg lenne képes legyőzni. Amint az népének erejét is tanúsítja, ha visszatekintene az évekre, Hitler Führer emlékezne a maga mögött tudott, őt számtalan esetben fogadó államférfiak széles skálájára (pl.: Mr. Chamberlainre háromszor is). Személyesen tette tiszteletét három király (a svédországi Gusztáv, a dániai Krisztián, az olaszországi Vittorio Emanuelle) előtt, és vizitelt még kettővel (a bulgáriai Borisszal, a romániai Károllyal – nem számítva Magyarország kormányzóját, Horthyt).

Mindezek alatt a becslések szerint 1133 utca és tér, legfőképpen a bécsi Rathaus Platz vette fel Adolf Hitler nevét. Közben ő előadott kilencvenhat köztéri beszédet, megkísérelt tizenegyet az operában (a színvonalat alul múlva), legyőzte a két riválisát (Benest és Kurt von Schuschniggot, Ausztria utolsó kancellárját), eladott kilencszázezer új példányt a Mein Kampf-ból Németországban, emellett szélesen terjesztették Olaszországban és a lázadó Spanyolországban. Csak a látását illetően csorbult meg: olvasáshoz szemüveget kellett kezdenie viselni. A múlt héten Herr Hitler egy karácsonyi ünnepségen ott szórakoztatott hétezer munkást, amely ma Berlin új mamut-kancelláriája, így szólva hozzájuk: „Az elkövetkező évtized meg fogja mutatni a kétségtelen demokráciával élő országoknak, hol alapozták meg az igazi kultúrát.”

De más nemzetek is határozottan csatlakoztak a fegyverkezési versenyhez, és e fegyverkezők között ott a fogas kérdés: harcolni kezd-e Hitler, ha nyilvánvalóvá válik e verseny elvesztése? A diktatúra dinamikája olyan kicsi, hogy aki tanult a fasizmusról és vezetőiről, elképzeli a rideg, ideges, ösztönös Adolf Hitlert, kikerekedik belőle az érett középkor, amint ő berchtesgadeni hegyi házikójában él, mialatt az elégedett német nép sört iszik és népdalokat énekel. Nincs garancia arra, hogy a nincstelen nemzetek nyugovóra térnek, miután megszerezték azt, amit most a gazdagoktól akarnak. Azok számára, akik figyelemmel kísérték az év szorosabb összefüggéseit, több mint valószínűvé vált, hogy az 1938-as év embere az elkövetkezőt is emlékezetessé teheti.

(ford.: Florovits Attila)

Eredetiben itt olvasható:

http://www.time.com/time/subscriber/personoftheyear/archive/stories/1938...