Jean-Claude Larmontier: Hogyan lehetünk nem revizionisták? (+ en francais)

Jean-Claude Larmontier: Hogyan lehetünk nem revizionisták? Avagy érthető, hogy napjainkban miért tiltanak be, koboznak el és semmisítenek meg annyi könyvet!

Egyre inkább felfedezem a „hatóságok”, a hatalom hivatalos vagy valódi birtokosainak perverzitását. Nyomokban azonban megvan még bennem az intézmények tisztelete, és a naivitás azok állításaival szemben, akik azt hangoztatják, hogy a tudás birtokában vannak, és tudásukat ráerőltetik a többiekre. Minden nap újabb bizonyítékait fedezem fel a manipulációknak, amelyeknek áldozata voltam, újabb bizonyítékait a valóságba csomagolt hazugságoknak, a tudtomon kívül körülöttem elkövetett aljasságoknak minden területen, legyen szó gazdaságról, orvostudományról, mezőgazdaságról, politikáról, vallásról, kultúráról, történelemről stb.

Egyre hajlamosabb vagyok arra, hogy mindenben kételkedjem, hogy megsejtsem a valóság elkendőzését, hogy kiszúrjam a rossz szándékot. Pillanatnyilag a történelem gyötör, mert az érvényben lévő hivatalos változat utálatos üldözéseket táplál, egészen államfők diabolizálásáig menve.
A második világháború förgetegének szívében éltem 14 és 19 éves korom között, mindenre kíváncsi megfigyelőként. Hosszú ideig elhittem, amit tanítottak, tudniillik azt, hogy Németország követte el az emberi faj történelmének legrettenetesebb bűneit. Aztán elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak és kételkedni. Napról napra, évről évre oszlott a köd. Miután elolvastam mintegy száz betiltott könyvet, végül kezembe került egy lényegi dokumentum másolata, amelyet még a többinél is jobban tiltottak. Mohón olvastam, néha üvölteni támadt kedvem, ha különösen felháborító információkat fedeztem fel benne. Miután befejeztem, felteszem magamnak az igazi kérdést: hogyan lehet az ember nem revizionista?

Ma egyre több kortársunk említ többé-kevésbé diszkréten egy elképesztő megtévesztést, miközben a birka többség változatlanul ugyanazt a nótát fújja, szörnyülködvén az állítólagos holokauszt miatt. A kérdéses mű, amely a provokatív Freispruch für Hitler? (Felmentés Hitlernek?) címet viseli, súlyos börtönbüntetést jelentett a szerzőnek, aki osztrák börtönben sínylődik. Valójában azért ítélték el, mert nehezen kétségbe vonható forrásokra hivatkozott.
Odáig jutottam, hogy megállapítom: mivel a háború abszolút csapás, a gyilkolás norma, a gyűlöletet pedig azért szítják, hogy motiválja a harcosokat, deviáns magatartások tűnhetnek fel, és a kínzás törvényesnek tűnhet egyes – néha „patrióta”, gyakran integrista – fanatikusoknak. Alighogy megszűnik azonban az ellenségeskedés, és a lefegyverzett és gúzsba kötött ellenség a földre került, a szánalomnak kell felülkerekednie, a nagylelkűség lévén a győztes becsülete és harcának törvényesítése.

A francia foglyokat a németek a háború „törvényeinek” megfelelően kezelték, ahogyan a munkaszolgálatosokat is, miközben az egyenruha nélküli harcosokat – partizánokat vagy terroristákat, a beszélő személye szerint – koncentrációs táborokba deportálták, amelyeket Paul Rassinier objektíven bemutatott. Most azonban már sokadszorra és még brutálisabban olyan vallomásokat ismertem meg, amelyek azt tanúsítják, hogy a Nürnbergben elítélt legyőzötteket embertelen bánásmódnak, elmondhatatlan kínzásoknak vetették alá, amíg be nem vallották, hogy rettenetes bűnöket követtek el. E kilengésekről (eufemizmus!) beszámoló tanúk gyakran a szövetséges megszálló erőkhöz tartoztak. A túlélő áldozatok gyakran csak évtizedek múlva mertek beszélni, és amikor volt bátorságuk megszólalni, a győzteseknek lefeküdt igazságszolgáltatás lesújtott rájuk. A Német Szövetségi Köztársaságban több könyvet cenzúráztak és égettek el, mint egykor a náci cenzúra.

Az írásomat motiváló könyv szerzője nem vett részt a konfliktusban, de a lelkiismerete arra ösztönözte, hogy kutatásokat végezzen a történelmi igazság lehetőség szerinti helyreállításáért. Érthető, hogy ezt a könyvet is, mint annyi másikat, betiltották, mert a legkíméletlenebb vádbeszédet képviseli a legdurvább sztálinista perekkel azonosítható Nürnbergi Bíróság felállítói ellen. Országunkban, az emberi jogok hazájában azonban a törvény bűncselekménnyé nyilvánította e bosszúbíróság kétségbe vonását. Legalább Gorbacsovnak kellett lenni annak beismerését merészelni, hogy a katyni mészárlást tévesen rótták a németek terhére.

Ma vissza kell állítani a szólás szabadságát, engedni kell minden véleményt kinyilvánítani, és lehetővé kell tenni a tényeken és első kézből származó tanúvallomásokon alapuló vitát, hogy végre „a történelem szemeteskukáiba” kerüljenek azok a mítoszok és legendák, amelyek beszennyezték egy nagy nép reputációját.

A dolgok és hatalmon lévők ismeretében ezeket a könyveket csak tiltani lehet, mert a szabad terjesztésük megingatná a zsidó közösség egy része által felállított gyűlöletépítményt, valamint az Irán kivételével a világ kormányainak többsége fölött – vajon még mennyi ideig? – gyakorolt hatalmát. Ezért nyilvánítják bűncselekménnyé egyre több országban a „holokauszt” kétségbe vonását, amely e globális uralom sarokköve.

A kérdéses mű szerzőjét, Gerd Honsik költőt 2007. október 6. óta Ausztriában tartják börtönben, 2009. április 27-én pedig öt év börtönbüntetésre ítélték.

Gerd Honsik politikai fogoly jelenlegi címe: Justizanstalt Wien-Josefstadt, Wickenburggasse 18-22, A-1082 Wien (Ausztria)

Ford.: Hep Titusz
___________________________________________

Comment peut-on ne pas être révisionniste ! Ou l'on comprend pourquoi tant de livres sont de nos jours mis à l'index, interdits de diffusion, saisis ou détruits !

Je progresse sans cesse dans ma découverte de la perversité des « autorités », des détenteurs du pouvoir, officiels ou réels.
Il reste cependant encore en moi des traces de mon respect des institutions, de ma naïveté face aux assertions de ceux qui prétendent savoir et imposer leur connaissance. Je découvre chaque jour de nouvelles preuves des manipulations dont je fus victime, des mensonges drapés dans les plis de la vérité et des abominations commises autour de moi sans que j'en sache rien. Dans tous les domaines, qu'il s'agisse d'économie, de médecine, d'agriculture, de politique, de religion, de culture, d'histoire… etc.
J'ai de plus en plus tendance à douter, à me méfier de tout, à subodorer un travestissement de la réalité, à supputer une intention maligne. L'histoire en ce moment me taraude car la version officielle, qui a force de loi, alimente d'odieuses persécutions allant jusqu'à diaboliser des chefs d'Etat.
J'ai vécu au cœur de la tourmente de la deuxième guerre mondiale. Entre 14 et 19 ans, curieux, attentif, observateur. J'ai longtemps cru ce que l'on m'enseignait, à savoir que l'Allemagne s'était rendue coupable des plus horribles crimes jamais perpétrés par la race humaine. Puis j'ai commencé à me poser des questions et à douter. Jour après jour, année après année la brume s'est dissipée. Après en avoir lu plus d'une centaine d'ouvrages, tous interdits, je viens enfin de mettre la main sur la photocopie d'un document essentiel, plus interdit encore. Je l'ai lu avidement, avec parfois l'envie de crier en découvrant des informations révoltantes. Je me pose vraiment, lecture terminée, la question : Comment peut-on ne pas être révisionniste ?
Des contemporains, en nombre croissant, évoquent aujourd'hui, plus ou moins discrètement, une hallucinante mystification, tandis que la majorité moutonnière persiste dans l'antienne dénonçant un prétendu holocauste. L'ouvrage en question, au titre provocant Freispruch für Hitler? (Faut-il acquitter Hitler ?) a valu une lourde condamnation à son auteur qui croupit dans les prisons autrichiennes. Condamné en fait pour s'être référé à des sources difficilement contestables.
Au point où j'en suis je constate que, la guerre étant le fléau absolu et la tuerie la norme, la haine attisée pour motiver les combattants, des comportements déviants peuvent apparaître, la torture peut sembler légitime à certains fanatiques, parfois « patriotes », souvent intégristes. Dès l'instant cependant où cessent les hostilités, dès que l'ennemi est à terre, désarmé, livré pieds et poings liés, l'humanité et la compassion doivent reprendre le dessus, la magnanimité étant l'honneur du vainqueur et la légitimation de son combat.
Les prisonniers français furent traités par les Allemands conformément aux « lois » de la guerre, les déportés du travail le furent également, les combattants sans uniforme, partisans ou terroristes selon le locuteur, furent déportés vers des camps de concentration que [Paul] Rassinier décrivit objectivement. Voilà que, pour la énième fois, plus brutalement encore, je prends connaissance de témoignages attestant que les vaincus, jugés à Nuremberg et ailleurs, furent soumis à des traitements inhumains, à des tortures indicibles, jusqu'à ce qu'ils reconnaissent avoir été complices de crimes monstrueux. Les témoins rapportant ces exactions (euphémisme !) étaient souvent membres des forces d'occupation alliées. Les victimes ayant survécu ont osé parler seulement après des décennies et, lorsqu'elles ont eu le courage de s'exprimer, elles ont subi les foudres d'une justice couchée. Les ouvrages censurés et brûlés en République fédérale d'Allemagne sont plus nombreux que ceux frappés jadis par la censure nazie.
L'auteur du livre qui motive ce texte n'a pas participé au conflit mais a été poussé par sa conscience à faire des recherches pour rétablir autant que faire se peut la vérité historique. Et l'on comprend que, comme tant d'autres, ce livre soit interdit car il représente le réquisitoire le plus impitoyable contre les organisateurs du Tribunal de Nuremberg assimilable aux pires procès staliniens. Mais la loi, dans notre patrie des droits de l'homme, a fait un crime de la contestation de ce tribunal de vengeance. Il fallait être au moins Gorbatchev pour oser reconnaître que le massacre de Katyn fut imputé à tort aux Allemands.
Il s'agit aujourd'hui de rendre la liberté à la parole (l'abbé Pierre n'en demandait pas plus), de laisser s'exprimer toutes les opinions et de permettre un libre débat à charge et à décharge fondé sur des faits et des témoignages de première main pour enfin livrer aux « poubelles de l'histoire » les mythes et légendes ayant terni la réputation d'un grand peuple.
Les choses étant ce qu'elles sont et les pouvoirs en place ce qu'ils sont, ces livres ne peuvent évidemment qu'être interdits car leur libre diffusion ébranlerait l'édifice de haine mis en place par une partie de la communauté juive ainsi que le pouvoir qu'elle exerce sur la plupart des gouvernements mondiaux, à l'exception de l'Iran – pour combien de temps encore ? C'est la raison pour laquelle la loi fait un crime, dans de plus en plus de nations, de la mise en question de « l'holocauste », pierre d'angle d'une domination planétaire.

L'auteur de l'ouvrage en question, le poète lyrique Gerd Honsik, est emprisonné en Autriche depuis le 6 octobre 2007 (2 ans bientôt !) et a été condamné le 27 avril 2009 à 5 ans de prison ferme. L'ouvrage dont parle JC Larmontier n'existe pas encore en français : un amateur pour en faire une traduction vraiment soignée ?

Voici l'adresse du prisonnier :
Monsieur Gerd Honsik
Justizanstalt Wien-Josefstadt
Wickenburggasse 18-22
A-1082 VIENNE
(Autriche)