Gazdag István: Csupán „érzékenység” kérdése?

A svájci minaret-referendum utózöngéi ismét csak egyértelművé tették, hogy a nyugati (képviseleti) demokrácia apostolai legalább annyira rettegnek a „jó nép” közvetlen formában (vagyis képviselői kihagyásával) történő akaratnyilvánításától, mint ördög a tömjénfüsttől. Abban a szinte egyszólamú elítélő kórusban, amely a svájciak választását világszerte fogadta, két szólóhangot egészen világosan azonosítani lehetett: egyrészt a közvetlen demokrácia gyűlöletét, másrészt a képmutatást.

Az előbbit azok részéről, akik most azt fújják, hogy a minaretellenes szavazás valamiképpen a svájci referenciamodell csődjét jelenti (ha például a bevándorlás megkönnyítéséről született volna döntés, akkor ugyanezek tapsoltak volna az eredményhez, és a svájci demokrácia érdemének tudnák be azt); hogy „érzelmi kérdésekben” meg kellene akadályozni a népszavazásokat; vagy hogy újra kellene szavaztatni a svájciakat, amíg „comme il faut” döntést nem hoznak.
De talán még ennél is rosszabb az utóbbi, amely mindenekelőtt az európai zsidóság egyes vezetőinek a részéről volt tapasztalható. A „franciaországi zsidó közösség nevében” megszólaló Richard Prasquier már a referendum másnapján „erős rosszallásának” és „nyugtalanságának” adott hangot. Gilles Bernheim, Franciaország főrabbija ugyanilyen szellemben reagált, „határozottan ellenezvén” a szavazás eredményét, amelyet „igazságtalan döntésnek” nyilvánított. Az európai zsidó szervezetek, köztük az Európai Rabbik Konferenciája, „igazolhatatlannak” minősítették ezt a népszavazást. Ami Izrael volt svájci nagykövetét, Jichak Meirt illeti, ő egyenesen a radikális cionista jobboldal sajtóügynöksége, az Áruc Sévá útján tette közhírré, hogy „a zsidóknak nyugtalankodniuk kell” a svájciak döntése miatt.
Nos hát érdekes, hogy a zsidó közösségek egyetlen képviselőjét sem nyugtalanította vagy rendítette meg az a „minaretellenes törvény”, amelyről ugyanakkor folytattak vitát a Knesszetben, és amelyről a nyugati médiumok is többnyire diszkréten hallgattak. Ahogyan egyébként az „utca zsidó emberének” a véleménye sem izgatta túlzottan őket, pedig ez egyáltalán nem rejtette véka alá örömét a svájci népszavazás végeredménye láttán, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy éppen az Izrael-barát honlapokon áradoztak leginkább az „Eurábia elleni győzelemről”.
Nem tudni, csak sejteni, hogy egyes zsidó vezetők ki által érzik magukat felhatalmazva arra, hogy ilyen fokú megvetést tanúsítsanak a svájci nép és a demokrácia törvényes gyakorlása iránt. Akárhogy is van, nem kellett sokáig várni, hogy ugyanezek újból megrendüljenek, megbotránkozzanak és anatémát hirdessenek. Ez alkalommal a katolikus egyház került a célkeresztjükbe, csak mert úgy döntött, hogy rövidesen szentté avatja XII. Pius pápát, minekutána az izraeli főrabbinátus „sajnálatosnak és időszerűtlennek” ítélte XVI. Benedek lépését, amellyel zöld utat adott a szentté avatási procedúra megindításához. Marvin Hier rabbit, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ igazgatóját „lesújtotta”, Stephan Kramert, a Németországi Központi Zsidótanács főtitkárát „feldühítette” és „elszomorította” a pápai döntés. Közleményében a CRIF mint a franciaországi zsidóság csúcsszerve „megdöbbenésének” adott hangot, elnöke, Richard Prasquier pedig kijelentette, hogy „végtelenül kiábrándítja”, amikor azt látja, hogy „ennyire negligálják az érzékenységünket”. Ha jól értjük tehát, a zsidó vezetők szerint a katolikus egyháznak egy másik vallás „érzékenysége” alapján kellene (meg)válogatnia a szentjeit.
Ugyanakkor furcsa módon a Francia-Izraeli Kereskedelmi Kamara hivatalos honlapja, az Israel Valley szintén „az izraeli klientúra érzékenysége iránti” tiszteletre hivatkozik, hogy igazolja bojkott-felhívását a magyar piacon is jelenlévő spanyol Zara áruházlánc ellen, amely „szándékosan kockáztatta, hogy megsérti zsidó vásárlóit”. Hogy mi volt a bűne? Elmulasztott hanukkijákat (hanuka gyertyatartókat) tenni a kirakatába, ahová viszont felállított egy fenyőfát. Hallatlan! Különösen annak tudatában, hogy – mint arról a konzervatív Le Figaro is beszámolt (2009. december 23.) – Izraelben ádáz harcot indítottak a karácsony megünneplésének minden megnyilvánulása ellen, arra hivatkozva, hogy ez a keresztény ünnep sérti az ország nem keresztény lakóinak az „érzékenységét”.
December közepén, Jeruzsálemben, az évenként megrendezett Antiszemitizmus Elleni Harc Világfórumán a vendéglátók érzékenységét – túl azon, hogy egyes kelet-európai nemzetek nem átallnak egyenlőségjelet tenni a náci holokauszt és a kommunista genocídiumok közé azáltal, hogy ez utóbbinak is emléknapokat akarnak szentelni, holott a gojok szenvedése a Talmud szerint ugyebár mindig kisebb értékű a „szent nép” kozmikus megpróbáltatásaihoz viszonyítva – leginkább az antiszemitizmus egy általuk újonnan kiokumlált formája sértette. Ez a „holokauszt megfordítása” névvel illetett jelenség abban nyilvánul meg, hogy egyre többen vannak, akik a gázai bantusztánban elkövetett atrocitások nyomán horribile dictu „lenácizzák” az izraeli katonákat.
Ennek a hisztérikus üldözési mániának már teoretikusa is akadt Manfred Gerstenfeld személyében, aki legutóbbi, a témának szentelt 11. (!) könyvében (The Abuse of Holocaust Memory: Distorsions and Responses, JCPA & ADL, 2009) a magafajta hivatásos mazochistákat jellemző csőlátással boncolgatja ezt az „új antiszemitizmust”, amely a palesztinok ellen elkövetett háborús bűnök felhánytorgatásával szerinte olyan légkört teremtett, hogy például a britek elfogatási parancsot adtak ki Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki a Gáza ellen végrehajtott és több mint 1300 civil áldozatot követelő legutóbbi izraeli terrortámadás idején tagja volt a kormánynak.
Az „áldozatokból tettesek lettek” diskurzusa olyan veszedelmes „kilengésekhez” vezetett, hogy egyes spanyol helységekben a holokauszt emléknapján a palesztinok elleni népirtásról is megemlékeznek. Ugyanakkor a cionisták által „sötét dokumentumnak” tartott 2008. június 3-i prágai nyilatkozat szellemében – amelynek az 5. pontja egyenlő bánásmódot és diszkrimináció-mentességet követel minden totalitárius rendszer áldozatai számára – a balti államokban népellenes bűnök miatt büntetőeljárások indultak holokauszt-túlélők és egykori (történetesen zsidó) partizánok ellen, ami Gerstenfeld szerint azután már tényleg a goj hücpe (pofátlanság) netovábbja, és persze a képzeletbeli új antiszemitizmus ékes bizonyítéka.
Világos tehát: mindegy, hogy Izraelben vagy máshol, „érzékenykedni” mindig csak ugyanazoknak lehet...

MD 2010. V. 4.