Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Nyugat-Európát egyre jobban irritálja a burka

A burka viselését jelentősen megszigorítani kívánó francia törekvések nyomán az olasz hatóságok is fontolóra veszik, hogy betiltsák az egész testet takaró női ruhadarabok viselését. Erre utal, hogy a nőpolitikáért felelős miniszter egy sajtónyilatkozatában a nyilvános helyeken viselt öltözéket szabályozó törvény felülvizsgálatáért emelt szót. A törvény szövege szerint nem szabad olyan ruhadarabot viselni közterületeken, amely nem teszi lehetővé az arc felismerését.

Mara Carfagna szerint a módosítandó törvénynek egyértelműen ki kell mondania: a nyilvánosság előtt nem lehet olyan viseletben megjelenni, amelyen csak a szemek előtt van keskeny rés (ez a női ruha az úgynevezett nikáb), illetve a rést is sűrű szövésű rács takarja (burka). Az olasz jogrend az elmúlt években csak azért legitimálta ezeket a ruhadarabokat, mert a valláshoz kapcsolódnak - hangoztatta a miniszter. Véleménye szerint meg kellene tagadni az olasz állampolgárságot azoktól a muzulmánoktól, akik arcuk elfedésére kényszerítik családjuk nőtagjait. "Csak így van lehetőség a valódi beilleszkedésre" - hangoztatta Carfagna, aki szerint a burka nem vallási jelkép, hanem a nők férfiak által történő elnyomásának az eszköze.

Franciaországban az állami pénzből finanszírozott intézményekben és a tömegközlekedési járműveken büntetnék a francia parlament illetékes bizottságának javaslata szerint az arcot elfedő, muszlim nők által viselt kendőt, melyet a büntetéspártiak egyfelől a muszlim szélsőséggel, másfelől a férfi-női egyenlőség sárba tiprásával azonosítanak.

Olasz kormánykörökben nagy tetszéssel fogadták a burkát betiltani kívánó párizsi javaslatot. "Franciaország leckét adott civilizációból az összes európai országnak" - vélekedett a jobboldali Északi Liga egyik vezető politikusa. Roberto Castelli szerint Itáliában már létezik az arc takarását tiltó törvény, így csak arról kell gondoskodni, hogy annak érvényt is szerezzenek.

A britek nagy többsége ellenzi az olyan női iszlám öltözetek nyilvános viselését, amelyek az arcot vagy az egész testet eltakarják az Angus Reid adatai szerint a britek 72 százaléka betiltaná a burka viselését minden nyilvános helyen. Az iskolákban és az egyetemeken 79 százalékuk, a repülőtereken 87 százalékuk nem engedélyezné e lepel hordását.

A szemet egy résen át szabadon hagyó nikábot a felmérésbe bevontak 66 százaléka tiltaná be nyilvános helyeken; az oktatási intézményekben 75, a repülőtereken 85 százalék szerint nem kellene engedni e viseletet. A vizsgálatból kiderül, hogy a britek zöme elsősorban az arcot takaró női öltözetekkel nincs kibékülve. Az Angus Reid felmérése szerint a megkérdezettek több mint kétharmada - 67 százaléka - gondolja úgy, hogy az ilyen viselet sérti a hagyományos brit értékeket.

A liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, de az iskolákra, a közigazgatásra és a vállalatokra bízta a szabályozást.

"A burkának és a nikábnak nincs helye a dán társadalomban, és a kormány elszánt az általuk jelképezett ember- és nőfelfogás elleni harcra" - áll a kormányfő hivatala által kiadott közleményben, amely e ruhadarabok viselésének lehető legteljesebb visszafogását szorgalmazza. Egy e célból létrehozott kormánybizottság megállapításai alapján a kormány az alkotmányba ütköző teljes betiltás ellen foglalt állást, a burka és a nikáb viselésének korlátozása mellett döntve.

A közalkalmazottak megkövetelhetik, hogy amikor az aktáját tanulmányozzák, a nő emelje fel a fátylát, hogy "látható legyen a reagálása és felmérhető a hitelessége". A kormány véleménye szerint a hatóságok és a magáncégek is megkövetelhetik, hogy a nők vegyék le a fátylukat, ha határőrök vagy közlekedési ellenőrök ellenőrizni akarják őket.

Hónapok óta folyó nyilvános vita után készült el a francia parlament illetékes bizottságának javaslata a burka-ügyben, azaz a muszlim nők arcot elfedő kendőjének viselésének büntetéséről. A kérdés erősen megosztotta a pártokat, a közvélemény-kutatások szerint a franciák többsége viszont tiltaná a kendőviselést.

Az erre alakult bizottság javaslata szerint büntetnék a kendő viselését, illetve meghatározott helyeken tiltanák azt: kendővédett övezetté tennék az iskolákat, a kórházakat, a kormányzati intézményeket és tömegközlekedést is. A kendőt nemcsak a női elnyomás, hanem az extrém fundamentalizmus jelképének is tartják sokan.

A francia igazságügyi miniszter közlése szerint nem szabad francia állampolgárságot sem adni azoknak a muszlim férfiaknak, akik az egész testet eltakaró ruha viselésére kényszerítik feleségüket.

Ha valaki francia állampolgárságért folyamodik, és a felesége az egész testét elrejtő ruhát hordja, az olyasvalaki, aki nem osztja a köztársaság értékeit, és el kell utasítani jelentkezését, közölte Michele Aliott-Marie. Az előző évben egy francia bíróság azzal utasította el egy fátylat viselő marokkói nő állampolgársági kérelmét, hogy a radikális iszlám ellentétes a francia értékekkel.

Franciaországban él becslések szerint Európában a legtöbb muszlim, számukat ötmillóra becsülik.

Forrás:

Front14.hu

Ma történt

Február 4.
1542. február 4. Rómában elevenen megégetik az eretnekségben vétkes Giandomenico dell’Aquilát. Akkoriban III. Pál (Alessandro Farnese) személyében egy hitetlen ült a pápai trónon. (Vö. 1541. január 17.)

1936. február 4. A svájci Davosban David Frankfurter zsidó egyetemi hallgató merényletet követ el Wilhelm Gustloff svájci nemzetiszocialista vezető ellen. A gyilkost 18 éves börtönbüntésre ítélték, amelynek azonban csak a felét töltötte le, szabadulása után pedig Izraelbe távozott. (Vö. 1945. január 30.)

1945. február 4. „Az angolokat kímélve az volt az elképzelésem, hogy nem követem el a helyrehozhatatlant Nyugaton. Később, keleten támadva és a kommunista kelevényt kiszúrva azt reméltem, hogy jóérzékű reakciót válthatok ki a nyugatiaknál. Alábecsültem azonban a Churchill angoljai fölötti zsidó uralom hatalmát. Inkább belemerülnek ugyanis a hanyatlásba, mint hogy elfogadják a nemzetiszocializmust”, mondja Hitler főhadiszállásán Bormann-nak. (Vö. 1945. február 7.)

1983. február 4. Jiszráel Eldad, az „Izrael felszabadítását” zászlajára tűző cionista Lehi mozgalom egyik történelmi vezetője a tel-avivi Yedioth Ahronoth c. napilapban megerősíti, hogy szervezete és a náci Németország hivatalos képviselői között tárgyalások folytak a „zsidóprobléma végleges megoldása” és a „zsidómentes Európa” (Judenreines Europa) megteremtése céljából. A Lehi elődszervezete, a palesztinai zsidó állam létrehozása érdekében angolellenes terrorakciókat végrehajtó Irgun Cvai Leumi (vö. 1942. február 12.) késznek mutatkozott ténylegesen is hadba szállni Németország oldalán, és ezzel Hitler óhajának megfelelően hozzájárulni Anglia elszigeteléséhez és legyőzéséhez, már csak azért is, mert – mint azt önmagukról állították – „szervezete és világfelfogása szerint (az Irgun) szorosan kapcsolódik az európai diktatórikus mozgalmakhoz”. (Vö. 1933. június 21.; 1983. augusztus 19.)