Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Izrael kontra Irán: végső visszaszámlálás?

Egymással versengve spekulálnak az izraeli katonai szakértők arról, hogy vajon Izrael egyedül is meg meri-e támadni Iránt. Az amerikai üzleti körök cionista szellemiségű orgánuma, a The Wall Street Journal szerint Izrael jelenleg egyoldalú katonai akciót tervez Irán ellen. Ezek a szakértők azt állítják, hogy a zsidó állam könnyedén elháríthatja az Irán által kilátásba helyezett katonai válaszcsapást.

A közepes hatótávolságú iráni rakéták persze okozhatnak némi kárt, és áldozatokat is követelhetnek az izraeli polgári lakosság körében, de nem elég pontosak, és a legtöbbjüket amúgy is megsemmisíti az izraeli légelhárítás, mégpedig az országban állomásozó amerikai katonai kontingens segítségével, amely szofisztikált radarrendszerével bármilyen támadást képes időben előre jelezni.
Az irániak azzal fenyegetőznek, hogy rakétacsapást fognak mérni izraeli katonai és légi támaszpontokra, valamint a háborús erőfeszítésekkel kapcsolatos ipari területekre, ha Tel-Aviv támadást intéz atomlétesítményeik ellen. Az izraeli szakértők azt állítják, hogy Izrael ugyanolyan enyhén fogja „megúszni” az iráni megtorlást, mint a Hamász és a Hezbollah rakétatámadásait. Nem számolnak azonban a tömegpszichózissal, amely futóhomokként terjedhet az izraeli polgári lakosság körében, amennyiben azt koncentrált iráni rakétatámadás éri, különösen, ha a rakéták nem elég pontosak.
Sokkal jobban nyugtalanítja az Irán elleni esetleges támadási forgatókönyveket tanulmányozó izraeli katonai stratégákat annak a lehetősége, hogy a perzsa állam egy izraeli agresszióra válaszul afganisztáni és iraki szövetségesei közbeiktatásával (war by proxy) az ezekben az országokban tartózkodó amerikai csapatokra támadna. Ha ugyanis az amerikaiak veszteségei az Irán elleni egyoldalú izraeli támadás következtében megnövekednének, ez óhatatlanul is azt eredményezné, hogy az amerikai közvélemény Izrael ellen fordulna. Ezt gondolja Slomo Brom nyugalmazott dandártábornok, a Csáhál stratégiai tervezőosztályának volt igazgatója. A Perzsa-öböl lezárásával Irán megzavarhatja a kőolajszállítást is, és ezzel árrobbanást idézhet elő a nemzetközi energetikai piacon. „Mit mondanak majd az amerikaiak, ha Izrael egy olyan háborúba rántja bele az USA-t, amelyet az nem akart, vagy amikor hirtelen tíz dollárt kell fizetniük a benzin literjéért Izrael miatt?”, aggodalmaskodik Brom.
Az izraeli stratégákhoz hasonlóan az irániak is igyekeznek felmérni egy ilyen támadás kockázati tényezőit, és nagyon úgy tűnik, hogy saját számításaik szerint számukra az „előnyök” meghaladják a „költségeket”. Egy izraeli támadás ugyanis alaposan felhajtaná az olaj árát, tehát növelné az iráni állam bevételeit, ugyanakkor az általa gerjesztett „hazafias hullám” gyakorlatilag elsöpörné a rendszer belső ellenzékét, külpolitikai téren pedig megerősítené a Törökországhoz, Szíriához és az el nem kötelezett országokhoz fűződő kapcsolatait.
Ezzel együtt nemzetközileg tovább növekedne Izrael elszigeteltsége, amelynek már így is sokkal nagyobb a politikai, mintsem a katonai sérülékenysége, olyannyira, hogy egy Irán elleni katonai kaland következtében elveszítené azokat a támogatóit is, amelyekre eddig még számíthatott. A BBC által frissen közzétett (28 országban 29000 személyt "megszondázó") felmérésből kiderül, hogy a világ közvéleményének csupán 19 százaléka szimpatizál Izraellel, amelyet a többség súlyos fenyegetésnek tart a világbékére nézve. Irán az izraeli agresszivitás áldozatának tűnne, hatalmasat lendítve a népszerűségén világszerte, amely a cionista lobbik által ellene és elnöke ellen folytatott szüntelen lejárató kampány következtében jelenleg a mélyponton van.
Ráadásul nagyon valószínű, hogy egy izraeli támadás legfeljebb két-három évvel tudná késleltetni az iráni atomprogramot, és csak megerősítené az irániak arra vonatkozó szándékát, hogy Japánhoz hasonló helyzetbe kerüljenek, amely technikailag képes atombombát gyártani, vagyis potenciális atomhatalommá válni. Ily módon Izrael azon túlmenően, hogy hozzájárult az atombomba Közel-Keletre telepítéséhez, aktívan részt venne a világ egyik különösképpen instabil régiójában zajló fegyverkezési verseny minőségi fokozásához, amivel paradox módon a saját biztonságát ásná alá, és a létét rövidítené meg. Márpedig az élettartam-kilátásai most sem túl fényesek...

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)