Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Azt hiszem, ezek úgy gondolják, elérkezett Magyarország teljes leigázásának ideje, a rabszolgák - azaz mi, magyarok, s magyar állampolgárok (kiv: közel-keleti kettős áp.) - teljes vagyoni és jogfosztottságának az ideje. Én meg úgy gondolom, elérkezett az ideje annak, hogy az egész ország - magyarok és nem magyarok (és az esetlegesen fellelhető tisztességes zsidók) egyként álljunk fel és mondjuk ki: NEM! Nem vagyunk felelősek megszállásunk idején történt egyetlen eseményért sem.
Hat évtizede fizetjük - más államokkal egyetemben HOLOKAUSZTért a "kárpótlást" egy olyan nemzetnek amelyik naponta terrorizálja az arabokat és gazdaságilag az egész világot. Hát ennek most vége. Ne kerülhessen a Parlamentbe egyetlen képviselő sem, aki ki nem mondja: ELÉG VOLT! Mert mi jön most? A MÁV után a földek, ahol keresztülhaladtak a vonatok? A lakosság, amely inni adott a masinisztáknak??? Szálasi hagyta volna inkább őket mezítláb áthajtani Ausztrián és Csehországon, ahogy a németek akarták? Még ő, ez a német báb is képes volt azt mondani, hogy NEM. "Az alperes szerint a MÁV segítsége nélkül nem lehetett volna ennyi zsidót Auschwitzba szállítani." IGEN! Ott pusztultak volna mind 1944 decemberében az Alpok és a Kárpátok hágóin a fagyban, cipő és téliruha nélkül, német katonáktól terelve! Mert vitték volna vagon nélkül is! De akkor most vajon miért perelhetnétek? Tán épp azért, hogy a mocsadék MÁV nem engedett benneteket vonatra szállni???? Ha van sapka, ha nincs? És milyen 437 ezer?????
Utánaszámolt már valaki, hogy az hány vagont jelent? És mennyi időt? A legvadabbul dúló háború kellős közepén volt szenünk, mozdonyunk és vagonunk - a szarrá bombázott országban - hogy félmillió zsidót deportáljunk? "Éjjel-nappal"??? A katonák és a hadtáp, hadianyag szállítása helyett???? A szétbombázott vágányainkon és állomásainkon? Ép ésszel állíthat valaki ilyet? (Ha nem zsidó...)
Egészen 1947-ig összesen 247 ezer munkatáborban elhunyt polgári személyt tartottak nyilván - haláluk okának pontos megjelölésével, merthogy a németek precizitását senki nem vonhatja kétségbe (az askenázikat kivéve) - kiknek 62 százaléka volt zsidó. A halálokok között 52%-ban a tífusz szerepel.
Akkor most mi jövünk. Kérjük a TELJES kárpótlást TRIANONÉRT!
Hogy ez pontosan hány TRILLIÁRD dollár, azt korábban már kiszámolták, ment is itt körbe, tehát létező és pontos adat. A kárpótlást izraeltől, a zsidóktól követeljük. Mert tény, hogy a nyugati nagyhatalmak AZÉRT szabdalták szét Magyarországot, hogy megállíthassák a zsidó bolsevizmus terjedését a világban. Mert akkor Magyarországot KIZÁRÓLAG bolsevik zsidók vezették, azaz kohn béla és csürhéje. És ez kordokumentum, nem mellébeszélés.
Aztán kérjük a kárpótlást izraeltől és a zsidóktól AZÉRT, mert a Zsidó Világszövetség 1943-ban, Rooseveltnek és Churchillnek írt levelében KIFEJEZETTEN óvta az elnököket attól, hogy elfogadják Horthy békeajánlatát, merthogy akkor mi lesz a Magyarországra menekült és ott biztonságban élő zsidókkal?! Érdekes, hogy itt meg sem említik az azóta oly sokat gyalázott zsidótörvényeket, Horthy zseniális húzását Hitlerrel szemben, amivel befogta a diktátor száját, hogy mi minek gyámolítjuk a parazita fajt! (Tényleg, miért kellett?) Így szakad ránk a pokol 1944-ben. Magyarországot terrorbombázták, a vasútvonalakat bombázták, de érdekes módon az Auschwitzba tartó vágányokat soha, arra nem is repült egyetlenegy repülőgép sem. vajon miért? A MÁV tudott a "haláltáborról", de az angol és amerikai hírszerzés nem, ugye??? Ki az, aki beveszi ezt a képtelenséget?
És ha már második világháború, emlékezzünk meg a bakonykuti születésű stein jakabról, a mai " vidám" hadügyér nagypapájáról, s az ő vágóhídról visszalopott lovairól meg papírtalpú bakancsairól, mellyel a korabeli hírek szerint "ellátta" a II. magyar hadsereget, kik aztán - javarészt emiatt - el is pusztultak a Donnál...
Aztán kárpótlást kérünk izraeltől és a zsidóktól a rákosi/rosenfeld diktatúráért, népünk ifjúságának elpusztításáért, elüldözéséért, az ország soha nem látott nyomorba taszításáért. Végül kárpótlást kérünk izraeltől és a zsidóktól az utóbbi húsz év szabadrablásáért, amit burkoltan privatizációnak neveztek, de peresz kimondta a farbát: "Felvásároltuk Lengyelországot, Romániát és Magyarországot". A vásárlás itt kissé erős kifejezés, ugyanis a beépített fajtabeliekkel megkötött üzletek lényege épp az volt, hogy SEMMIÉRT NEM FIZETTEK, de mindenre "támogatást" vettek fel, romboltak, majd továbbálltak - nem messze, csak a következő lerablás helyszínére.
Történészek kellenek, akik ezeket az adatokat halálpontosan összegyűjtik és közreadják. Sorolják fel NÉV SZERINT a - nekik - hiányzó 437 ezret, mutassák be felmenőiket, s leszármazottaikat (nyilván a túlélőkét, most nincs kedvem viccelődni), hivatalos kordokumentumokkal. Igazolják, hol éltek, mikor, melyik vonattal szállították el őket, mikor és miben haltak meg. És ez utóbbi egyezzen meg a HITELES (nem utólag gyártott) német nyilvántartásokkal. És kell MAGYAR BÍRÓ, MAGYAR BÍRÓSÁG és MAGYAR VÁDLÓ, aki előtárja és számonkéri mindezeket. A bírósági tárgyalást természetesen nem illinoisi bíró fogja lefolytatni, hanem MAGYAR. Van ilyen? Nincs már hová hátrálnunk.
A leigázás utolsó felvonását látjuk, a rabszolgahad vagy feláll, vagy végképp járomba hajtja fejét, és két generáción belül tökéletesen megsemmisül. Elvették földjeinket, perceken belül elveszik vizeinket, kiirtják erdeinket és állatainkat, gyári "élelmiszerekkel" és emelt higanytartalmú oltásaikkal sterilizálnak, vagy épp elpusztítanak mindannyiunkat.
(Egyébként lendvai sipánka épp most a híradóban sivalkodik a BKV-s ügyek kapcsán az ellen, hogy kollektív bűnösség elvét használják - merthogy ilyen nincs! No, kérem. Akkor mi a vádalap Illinoisban? Van, amikor létezik a kollektív bűnösség??? Melyik jogrendben?)
Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.
1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,
„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)
1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)