Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Most, amikor a francia kormány arra bíztatja az EU azon tagállamait, amelyek még eddig nem tették, hogy hozzanak törvényt a revizionisták ellen, a Le Monde egyik hosszú cikke arra emlékeztet, hogy 2010. március elsejétől immáron közvetlenül is az Alkotmánytanácshoz (a magyar Alkotmánybíróság megfelelője - a ford. megj.) fordulhatnak a jogalanyok, akiknek lehetőségük lesz arra, hogy kétségbe vonják azokat a törvényeket, amelyek a múltban nem estek át az alkotmányosság szűrőjén (Jean-Baptiste de Montvalon, "Big bang chez les Sages", Le Monde, 2010. február 23.).
Franciaországban ezt a törvényt annak következtében alkották meg, hogy néhány bírósági döntés igazságot szolgáltatott egyes revizionista kutatások minőségének. Például Pierre Vidal-Naquet, Georges Wellers és Simone Weil nem tudta palástolni a megdöbbenését az egyik bíróság által a Faurisson-ügyben hozott 1983. április 26-i ítélet láttán, amely kimondta, hogy a professzor kutatásainak a komolysága miatt (amelyekben nyoma sem volt hanyagságnak, felületességnek, szándékos tudatlanságnak vagy hazugságnak) mindenki joggal mondhatja, hogy a náci (emberirtó) gázkamrák nem léteztek.
A revizionisták és a bírák egyidejű elhallgattatására szánt Fabius-Gayssot-törvényt egy 1986. július 16-i izraeli törvényről kopírozták, és Pierre Vidal-Naquet (aki később megjátszotta, hogy ellene van ennek a törvénynek, hogy aztán az élete vége felé személyesen ehhez a törvényhez folyamodjon), René Sirat főrabbi, főleg pedig Laurent Fabius (a francia szocialisták milliárdos tótumfaktuma, volt miniszterelnök - a f.m.) szorgalmazta. Végül 1990. július 13-án fogadta el a francia Nemzetgyűlés a képviselők többségi szavazatával, miután ugyanezen év májusától a carpentras-i zsidótemető ügye teret adott a politikai-vallási és médiabeli népség egyik leglátványosabb kollektív hisztériájának. Odáig mentek, hogy megkondították a párizsi Notre-Dame nagyharangját! Akkoriban elég lett volna hatvan képviselő és szenátor, hogy az Alkotmánytanács elé vigyék ezt az új törvényt, de az attól való félelmük, hogy zsidóellenesnek látszanak, megbénította a jóakaratot. Ahhoz, hogy megértsük képviselőink és szenátoraink rémületét, e hisztéria tanúinak kell lennünk.
Erről a törvényről, amelyet "Gayssot-törvénynek" hívnak (a szokásos "hasznos idióta" szerepben asszisztáló kommunista képviselő nevéről - a f.m.), és amelyet tévesen 1990. január 13-ra datál, J.-B. de Montvalon ezt írja: "Vajon a szólásszabadság elve igazat fog adni mindazoknak - revizionistákat és szélsőjobboldali aktivistákat is beleértve -, akik régóta az eltörlését követelik? (...) Azok közé a törvényi rendelkezések közé tartozik, amelyek az elfogadása pillanatában meglévő politikai egyetértés miatt elkerültek minden alkotmányossági kontrollt. (...) Dominique Rousseau, a Montpellier-1 Egyetem alkotmányjogi professzora szerint nem többről és nem kevesebbről van szó, mint egy 'igazságszolgáltatási big bangről', egy 'időzített bombáról'. (...) Ez az előre bejelentett nagy zűrzavar mindenekelőtt 'egy óriási előrelépés az állampolgári szabadságjogok' tekintetében, hangsúlyozza Castelain ügyvéd. A jogalanyok ezentúl érvényesíthetik 'az Alkotmányban garantált szabadságjogaikat'. Ügyvédeik érveket nyerhetnek az alaptörvényben, valamint azokban a szövegekben - köztük az Emberi és Állampolgári Jogok Nyilatkozatában - lefektetett elvekből, amelyekre az alaptörvény preambuluma hivatkozik."
Kanadában a hipokrita antirasszista törvényt, amely lehetővé tette a revizionisták bebörtönzését, minden bizonnyal eltörlik. Magyarország viszont éppen most fogadott el egy revizionistaellenes törvényt.
(ford.: Hep Titusz)
________________________________________________________
Il existerait désormais une Possibilité théorique d'abroger, en France, la loi antirévisionniste de 1990
A l’heure où le gouvernement français pousse tous les pays de l’Union européenne qui n’en possèdent pas encore à se doter d’une loi antirévisionniste, un long article du Monde nous rappelle qu’à compter du 1er mars 2010 le Conseil constitutionnel pourra désormais être directement saisi par les justiciables. Ces derniers auront la possibilité de contester les lois qui, dans le passé, n’ont pas été soumises audit Conseil, présidé aujourd’hui par Jean-Louis Debré et où siègent, par exemple, Valéry Giscard d’Estaing et Jacques Chirac (Jean-Baptiste de Montvalon, « Big bang chez les Sages », Le Monde, 23 février 2010, p. 14).
En France, cette loi a été prise à la suite de quelques décisions de justice rendant justice à la qualité de certains travaux révisionnistes. Par exemple, Pierre Vidal-Naquet, Georges Wellers et Simone Veil n’avaient pu cacher leur émoi devant l’arrêt rendu le 26 avril 1983 par la première chambre civile, section A (président Grégoire), dans l’affaire Faurisson. Il y était dit qu’en raison du sérieux des recherches du professeur (nulle trace de négligence, de légèreté, d’ignorance délibérée ou de mensonge) tout un chacun devait avoir le droit de dire que les chambres à gaz nazies n’ont pas existé.
Destinée en même temps à bâillonner les révisionnistes et à contrôler les juges, la loi Fabius-Gayssot a été calquée sur une loi israélienne du 16 juillet 1986. Ses promoteurs ont été Pierre Vidal-Naquet (qui, plus tard, affectera d’être contre cette loi et qui, vers la fin de sa vie, en appellera personnellement à elle), le grand rabbin René Samuel Sirat et, surtout, Laurent Fabius. Elle sera définitivement adoptée, à la majorité des votants, le 13 juillet 1990. A partir du mois de mai 1990, l’affaire du cimetière juif de Carpentras avait donné lieu à l’une des plus spectaculaires hystéries collectives de la gent journalistique et politico-religieuse. A Notre-Dame on était allé jusqu’à faire donner le grand bourdon. A l’époque, il aurait suffi de soixante députés et sénateurs pour saisir le Conseil constitutionnel du cas de cette nouvelle loi mais la peur de paraître antijuif avait paralysé les bonnes volontés. Il faut avoir été le témoin de cette hystérie pour comprendre l’effroi de nos députés et sénateurs.
Au sujet de cette loi, qu’il appelle « loi Gayssot » et que, par erreur, il date du 13 janvier 1990, J.-B. de Montvalon écrit : « Le principe de la liberté d’expression donnera-t-il raison à tous ceux – révisionnistes et militants d’extrême droite compris – qui plaident de longue date pour son abrogation ? […]. Elle a fait partie de ces dispositions législatives qui, en raison d’un consensus politique au moment de leur adoption, ont échappé à tout contrôle de constitutionnalité […]. Pour Dominique Rousseau, professeur de droit constitutionnel à l’université Montpellier-1, il s’agit ni plus ni moins d’un “big bang juridictionnel”, d’une “bombe à retardement” […] Ce grand chambardement annoncé est d’abord et avant tout “une avancée formidable des libertés pour les citoyens”, comme le souligne Me Castelain. Les justiciables pourront désormais se prévaloir des “droits et libertés que la Constitution garantit”. Leurs avocats pourront tirer argument des principes annoncés dans la Loi fondamentale, ainsi que dans les textes – dont la Déclaration des droits de l’homme et du citoyen – auxquels renvoie son préambule […]. »
Au Canada, l’hypocrite loi antiraciste qui permettait de jeter les révisionnistes en prison pourrait être supprimée. En Hongrie, une loi antirévisionniste vient tout juste d’être adoptée.
Július 31
1046. július 31. Vata békési előkelő vezetésével az ősi magyar kultuszokhoz és szokásokhoz való visszatérést célzó „pogánylázadás” robban ki Péter király ellen, amelyet később a királyi címre pályázó Endre herceg ver le, visszakényszerítve országa népét a krisztusi útra.
1535. július 31. III. Pál pápa detronizálja és kiközösíti VIII. Henrik angol királyt. (Vö. 1547. január 27.)
1782. július 31. "Hármat gyilkoltunk meg ottan úgy, hogy sokan voltunk és megfogtuk őket és kalapácsokkal a fejüket ütve gyilkoltuk meg. Az asszonyoknak azt mondtuk, hogy ott künn kiabáljanak és énekeljenek, hogy a falusi emberek ne hallják (...) a meggyilkolt ember fejét, lábát, kezét levágtuk (...) és én azt a többiekkel fölvágtam, megfőztem és megettem. A csontokat megégettük és még a víz mellett szétszórtuk", mondja Sárközi György, egy 34 rendbeli rablógyilkosság elkövetésében bűnösnek talált cigánybanda főnöke Hont vármegye vizsgálószéke előtt. A 133 vádlott közül 41-et halálra ítéltek és kivégeztek, a bandavezért kerékbe törték.
1857. július 31. A lelkiismereti és szólásszabadság hazájában, a liberális Anglia Cornwall grófságában a Bodmin bíróság huszonegy havi börtönre ítéli Thomas Pooleyt néhány, a kereszténységet elítélő szó kiejtéséért, és mert ilyen szavakat firkált egy kapura. A tiltakozások hatására a király decemberben kegyelmet adott Pooley-nak. (Vö. 1646. február 28.; 1811. március 25.; 1857. január 31.; 1921. december 9.)