Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Síránkoznak a PC-fertőzöttek: ellopták az auschwitzi jelmondatot. A kátrányos helyzetű "rézművesek" már a vasra is hajtanak?

Lelopták az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bejárata fölé erősített sztahanovista szellemiségű üdvözlő felirat, az ARBEIT MACHT FREI (A munka szabaddá tesz) betűit. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek kézre kerítéséért. 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre, és a térfigyelő kamerák éjszakai felvételeit is elemzik.

Egy rendőrségi szóvivő szerint a tettesek hajnali fél négy és öt óra között szerelhették le a vasból készült feliratot. Nem volt nehéz dolguk, bár tudniuk kellett, hogy volt a jelmondat a helyére erősítve, tette hozzá. Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum vezetése pénteken - ideiglenesen - másolattal pótolta az eredeti feliratot.
Különböző becslések szerint 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik Auschwitzba (lengyelül Oswiecim). Túlnyomó többségük zsidó volt, és gázkamrákban halt meg (ami kb. ugyanannyira hiteles információ, mint hogy Jézus Krisztus a vízen járt - a szerk. megj.). Minden harmadik áldozat magyar volt. A náci koncentrációs táborokba hurcolt 437 ezer magyar zsidó 15 ezer kivételével mind Auschwitz-Birkenauba került, ahol becslések szerint 360-390 ezret öltek meg közülük. (Most már csak a maradék 240-210 ezret kellene megtalálni, hogy összejöjjön a "600 ezer magyarországi zsidó mártír" kanonizált lózungja - a szerk. megj.)
Lech Kaczynski lengyel államfő megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a felirat ellopása miatt. "Amit most elloptak, azt az egész világon a hitleri hóhérok cinizmusának és áldozataik mártírumának jelképeként ismerték" - mondta.
Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, volt lengyel kormányfő közleményben szólította fel a felháborító lopás elkövetőit, hogy adják vissza az ellopott feliratot "a náci táborban, az emberiség legnagyobb temetőjében meggyilkolt milliók szenvedései iránti tiszteletből".
Andreas Peschke, a német külügyminisztérium szóvivője reményét fejezte ki, hogy rövidesen felderítik a lopást, és kijavítják a kárt. Emlékeztetve Németországnak a holokausztban viselt történelmi felelősségére, a szóvivő hangsúlyozta, hogy Berlin támogatja az emlékhely fenntartását. Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának alelnöke kijelentette, hogy a lopás "súlyos fájdalom és megrázkódtatás valamennyi túlélő és a túlélők hozzátartozói számára".
Simon Peresz izraeli elnök a koppenhágai klímacsúcs szünetében Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott találkozóján azt mondta: "A feliratnak, mint az Auschwitzban meghalt több mint egymillió élet jelképének fontos jelentése van zsidók és nem zsidók számára egyaránt". Jeruzsálemi kabinetjének közleménye szerint Peresz hozzátette: "ez a lépés ismét a zsidókkal szemben érzett gyűlöletről és erőszakról tanúskodik".

(MTI/Index nyomán)

AD-kommentár:

"Megszentségtelenítették a helyet, ahol több mint egymillió személyt megyilkoltak", mondja Jeroslaw Mensfeld, a múzeum szóvivője. A templom őre tehát "több mint egymilló"-ról beszél, de a kíváncsi szellemek és a becsületes történészek jól tudják, hogy ez a szám folyamatosan csökkent az idők folyamán, ahogyan azt is, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt 56.086 halottat tart számon az auschwitz-birkenaui táborkomplexumban, és 1993-ban a Lengyel Történelmi Társaság is félmillió áldozatról tudott.

Ráadásul egyesek még hitetlenkednek is, amikor meglátják az egyetlen "emberirtó gázkamrát", amelyet Auschwitzban mutogatnak. Noha két, mindeddig soha meg nem cáfolt helyszíni tudományos vizsgálat (Fred Leuchter és Germar Rudolf) is őket igazolja, a hitetlenkedők úgymond megsértik a holtakat. Mindenekelőtt persze Izraelét, amely unos-untalan őket citálja elő a palesztinok földjén való létezése igazolásához.

Ha a "holohívők" vennék a fáradságot, és személyesen is megvizsgálnák ezt a gázkamrát, maguk is érdekes dolgokat tapasztalhatnának. Például a kis üveges ajtót (elég lett volna egy könyökmozdulat, hogy betörjön az ablaka és kiáramoljon a gáz), amely befelé nyílik, vagyis az "elgázosított hullák" felé, akik értelemszerűen blokkolták volna az ajtó kinyitását! És ez csak egyetlen furcsaság a sok közül...

Ma történt

Szeptember 10.
1851. szeptember 10. IX. Pius pápa lefejezteti Romolo Salvatorit, az olasz egység hívét, mert összeesküvést szőtt a garibaldistákkal Anagni főpapja ellen. Utóbb II. János Pál szentté avatta a Garibaldi által „egy köbméter szarnak” nevezett pápát. (Vö. 1. január 1849; 29. március 1861; 29. április 1848; 15. május 1871; 20. szeptember 1870.)

1918. szeptember 10. A moszkvai Izvesztyija közzéteszi annak a rendeletnek a szövegét, amely koncentrációs táborok létrehozásáról intézkedik abból a célból, hogy megvédje a szovjet köztársaságot osztályellenségei ellen. Ezzel megszületik a gulágrendszer, ahol a következő évtizedekben a foglyok millióit fogják likvidálni. (Vö. 1918. augusztus 9.; 1918. szeptember 5.; 1920. február 12.)

1952. szeptember 10. Konrad Adenauer nyugat-német kancellár, Móse Sarett izraeli külügyminiszter és Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke aláírja a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael közötti jóvátételi megállapodást. „A történelem folyamán először, egy nemzet jóvátételt adott egyszerű egyéneknek vagy Izraelnek, amely jogilag még nem létezett Hitler bűncselekményeinek pillanatában… A német jóvátétel nélkül, amely az állam létezésének első tíz évében kezdett érkezni, Izrael hiányolná jelen infrastruktúrája felét: Izraelben minden vonat német, a hajók németek, ahogy az elektromosság is, valamint az ipar nagy része…, nem beszélve a túlélőknek folyósított egyéni tartásdíjakról… Voltak olyan évek, amikor az Izrael által Németországtól kapott összeg kétszer-háromszor nagyobb volt, mint a nemzetközi judaizmus adományai”, írta Goldman önéletrajzában.