Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Bármennyire is akarja az ember, egyszerűen nem tud szó nélkül elmenni egy olyan esemény mellett, mint a minapi zsidó konferencia. E jeles alkalom meghívott vendége Elie Wiesel Nobel-békedíjas író volt, aki mi egyebet is tett volna, mint hogy ujjal mutogatott a magyar parlament soraiban ülő politikusokra, akik - szerinte - tétlenül nézik az antiszemitizmus és a fasizmus újjáéledését.
Persze egészséges országok parlamentjeiben egy ilyen beszédet nem tudna végigmondani senki, mert az első képviselő lerúgná az illetőt a pulpitusról, majd a következő mozdulattal testületileg, határozott eleganciával toloncolnák ki az országból, jelezvén, hogy az alaptalan vádaskodásoknak, a szülőföldünk és az országgyűlés sértegetésének itten nincs helye. Nálunk azonban senki nem esik efféle túlzásokba, hiszen hová is lenne akkor a politikailag korrekt viselkedés?
Szóval a magyar parlament ingét-gatyáját szaggatva, nyálcsíkot húzva maga után hozsannázott, csüngve az író szavain. Tették mindezt úgy, mintha itthon naponta kéne küzdeni a rasszista, fasiszta, holokauszttagadó tömegekkel, akik ráadásul úgy szaporodnak, mint a baktériumok.
Hát, naná! Minden hitelét vesztett, országot tönkretevő politikus - miután egyéb erényekkel nem dicsekedhetnek – így tenne, és igyekezne a féktelen rasszizmustól megmentő hősöknek tűnni a nemzetközi közvélemény szemében, eltakarván mindazt, amit eddig tettek és tesznek pillanatnyilag is. Esetünkben ez a zsidóüldözés nem létező fantomjában testesül meg. Porhintés ez a javából kérem, ahogy a Nobel-békedíjas író szavai is azok.
Wiesel úr beszéde lényegében arról szólt, mint az összes többi hasonló. A Nobel-békedíjas író szerint az egyre erősödő gyűlölködők és a rasszisták tábora szégyent hoz Magyarországra, a holokauszt tagadását törvényekkel és börtönnel kellene büntetni, minél jobban és erőteljesebben el kellene ítélni az antiszemitizmust és a rasszizmust mind a közéletben, mind az egyéb megnyilvánulásokban, így például a publikációkban is. Ez utóbbival tisztelettel egyet is értenék, de a wieseli javaslatok hallatán kétségeim vannak. Honnan szedi mindezen csacsiságokat a jó Wiesel?
A magyar közéletben régóta téma a holokauszt államvallássá tétele (egyébként az antiszemitizmusnak számít, hogy az Office Word 2003 program harmadszorra húzza alá a „holokauszt” szót azzal a címmel, hogy „nincs ajánlás”?). Mindezt egy Nobel-békedíjas író mint az Utolsó Pecsét a parlament falai között újfent megerősíti, amitől szinte az összes képviselő kifordul a padból, és könnyek között csapkodja arcát, önfeledten őrjöngve, hogy „IGEN, IGEN, BŰNÖSÖK VAGYUNK”. És igen. Tényleg bűnösök, csak nem abban, amiért olyan színpadiasan meakulpáznak.
E fejre olvasás pedig alighanem újabb löketet ad majd a holokauszttagadás törvény általi büntetésének. Annál is inkább, hiszen valamivel el kell terelni a figyelmet más, fontosabb törvények meghozataláról, így például az államnak és az állampolgároknak súlyos károkat okozó bűnöket vizsgáló számonkérésről. S mi is lehetne kézenfekvőbb, mint e generált és nem létező probléma adta lehetőségek kiaknázása a cél érdekében?
Kérdés: melyik ember az, amelyiknek ettől nem nyílik ki a bicska a zsebében?
Tegyük fel, hogy betiltják és büntetik a holokauszt tagadását, kétségbevonását. Nem nyíltan rasszista jogalkotás lenne ez, kérem? Ha a holokauszt dogmatizált interpretációján kívül eső történelmi vélekedések, fölfedezések bűncselekménnyé nyilváníttatnak, az praktikusan azt jelenti, hogy az ilyesfajta tilalomfákat felállító törvénykezők magukat felsőbbrendűeknek tekintik és meg sem hallgatják a kétkedőket. Hova lesznek így az objektív történelmi kutatások intézményei?
Persze nem lesz könnyű törvénybe foglalni e dogmákat, Elie Wiesel több forgalomban lévő, különböző születési időpontjából például nyilván csak egyet lehet kanonizálni, a többi logikusan Wiesel-tagadásnak minősül, tehát büntetendő. Nehéz ügy…
Hölgyeim és uraim, napjainkban más sem zeng, mint hogy a múlt gyűlöletkeltő hangjai újraélednek. Nos, igen. Cenzúra, vélemény- és szabadságjogok korlátozása. Full kommunizmus. De börtönbüntetés kiszabása, szabadságjogok korlátozása helyett talán sokkal meggyőzőbb lenne felsorakoztatni az egyértelmű bizonyítékokat. Abba aztán már nem lehet belekötni. Vagy ez valamiért nem járható út?
(ellenkultura.info)
Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.
1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,
„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)
1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)