Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Berlusconi szerint Izraelnek az EU-ban van a helye - neki meg a bolondok házában (hogy a sittet szokás szerint újra elbliccelje)

Izrael igaz barátaiIzrael igaz barátaiA Iustitia által egyre inkább fenyegetett Berlusconi, ez a momentán még olasz miniszterelnökként fungáló capo dei tutti capi (ld. egy bűnbánó maffiózó bírósági vallomása, lentebb) egy újabb trükkel próbálkozik. Nyilván azt reméli, hogy ha további jó pontokat szerez az árnyékvilág hatalmasainál, vagyis "Jahve kedvenceinél", akkor talán megúszhatja a felelősségre vonást, konkrétan a deklarált keresztényként igencsak keresztényietlen luxusban eltöltött évtizedek után valóban kevéssé vonzó perspektívát jelentő sittet.
Minthogy nemes ügyről, korunk legnemesbikéről, Izrael szolgálatáról van szó, szánalmas Cipolla-attrakciójához lelkesen tapsol az ország teljes politikai garnitúrája. Ugyanakkor persze örvendetes azt látni, hogy Itáliában az egykor egymást halomra gyilkoló politikai ellenfelek mára tökéletesen egyetértenek - legalábbis ebben az egy dologban. A közel-keleti haramiaállam támogatására a jelek szerint ugyanis létrejött a renegát kommunisták és renegát fasiszták ökumenikus egységfrontja - az egész egy kis pápista malaszttal leöntve, ahogyan az a Vatikán szellemi gyarmatán a jól végzett munkához dukál.
____________________________________

Az olasz állami vendégházban, a Villa Madamában a múlt héten tartott gálaeseményen Berlusconi miniszterelnök a világ különböző részeiből érkező 200 zsidó vezetőhöz beszélt, és felszólította az Európai Uniót, hogy fogadják el Izrael tagságát.
"Izrael Európa része, mert egy demokrácia és ugyanazokat az értékeket osztja, mint az európai országok. Hiszem, hogy Izraelt el kell fogadni az Európai Unió tagjának", mondta beszédében az olasz miniszterelnök.
A díszvacsorára az International Leadership Reunion (ILR) nevű cionista lobbi háromnapos konferenciája végén került sor, amelyet a zsidó emberbarátok (sic!) és Izrael-támogatók legexkluzívabb eseményének tartanak.
Miután Berlusconi tavaly meghívta a konferenciát, 25 országból érkeztek zsidó vezetők Rómába az Avi Pazner (Izrael volt olaszországi nagykövete) és Johanna Arbib-Perugia vezette Karen Hajeszod-United Jewish Appeal égisze alatt.
A konferencia során a résztvevők találkoztak Napolitanóval, az Olasz Köztársaság (exkommunista) elnökével, Finivel, a Képviselőház (exfasiszta) elnökével és Alemannóval, Róma (ugyancsak exfasiszta) polgármesterével, akik mindannyian határozottan kiálltak Izrael támogatása mellett, és azon joga mellett, hogy biztonságban és békében létezzen, és mindannyian kifejezték Olaszország elkötelezettségét egy ilyen politika iránt.
A konferencia november 1-én, vasárnap kezdődött a Titusz diadalívjéhez való vonulással és az ott megtartott egyedülálló ceremóniával, amelyet Izrael volt főrabbija, Jiszarel Meir Lau végzett el, aki annak a jelentőségéről beszélt, hogy a zsidók szabad népként újraegyesültek erős és biztonságos hazájukkal, ahonnan kétezer évvel korábban rabszolgákként hurcolták el őket, hazájukat pedig lerombolták.
(...)
A konferencia programjában szerepelt ... Jacob Frenkel és Jacques Attali előadása a világgazdasági válságról, Edward Luttwak és Ronen Bergman pedig az iráni atomfenyegetésről beszélt.
A részvevők magánlátogatást tettek a Sixtusi kápolnába, és körbejárták Rómát.

http://www.kh-uia.org.il/EN/Missions-Events/worldwide-Events/latest/Page...

________________________________________

Egy volt maffiózó szerint Berlusconi kapcsolatban áll a szicíliai maffiával

Egy elítélt bűnöző pénteken (2009. XII. 4) a bíróság előtt tett vallomásában a szicíliai maffiával és egy 16 évvel ezelőtti merényletsorozattal hozta kapcsolatba Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt.
Egy bűnbánó maffiózó, Gaspare Spatuzza egy torinói bíróságon azt mondta, hogy az 1993-as robbantásokkal összefüggésben elítélt maffiavezér azt mondta neki, hogy Berlusconi kapcsolatban áll a szicíliai maffiával, a Cosa Nostrával. Spatuzza szerint az illető a robbantásokkal is kapcsolatba hozta a miniszterelnököt, aki akkoriban még nem politizált.
Spatuzza korábban vizsgálóbírók előtt tett vallomásában is beszélt erről, a miniszterelnök pedig alaptalannak nevezte a vádakat. Most azonban a bűnbánó elítélt a bíróság előtt is megismételte állításait.
A maffiózó a vizsgálóbírók előtt azt állította, hogy a merényletekkel kapcsolatban Berlusconi és egy szenátor, Marcello Dell'Utri nevét említette neki egy maffiafőnök, aki jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
Marcello Dell'Utrit, Berlusconi korábbi üzlettársát maffiához fűződő kapcsolatai miatt kilenc évi börtönre ítélték.
Az előzményekhez tartozik, hogy Spatuzza tanúvallomása alapján az olasz ügyészség újrakezdte a vizsgálatot a maffia 1993-ban Rómában, Milánóban és Firenzében, az állam ellen hirdetett háború jegyében elkövetett pokolgépes merényleteivel kapcsolatban. A merényleteknek Firenzében öt halottja volt.
A céljuk az volt, hogy az államot megfélemlítse, és a terror hatására enyhítsen a börtönben lévő maffia-tagok helyzetén. Maffiózók kaptak börtönbüntetést, de a politikusokhoz és üzletemberekhez fűződő kapcsolataikat firtató vizsgálatot 1998-ban beszüntették. Az ügyet az idén újra elővették, miután a bebörtönzött Gaspare Spatuzzának megeredt a nyelve.

(MTI)

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)