Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Mintegy 28-30 jobboldali szélsőségest vett őrizetbe október 21-én, szerdán a cseh rendőrség. A letartóztatott személyeket tiltott szélsőséges ideológia népszerűsítésével vádolják, egyebek mellet olyan koncertek szervezése miatt, amelyeken náci jelképeket függesztettek kis és betiltott náci dalokat játszottak.
A rendőrség az országos akciót megerősítette, de eddig semmiféle részletet nem közölt. Az iDnes internetes hírportál szerint a rendőrség a Nemzeti Ellenállás és a Munkáspárt szélsőséges mozgalom, illetve párt híveinél tartott házkutatásokat Prágában, Hodonínban, Ceské Budejovicében és néhány más városban. Az őrizetbe vettek között van Patrik Vondrák, a Munkáspárt egyik prágai vezetője. Házkutatás volt a Munkáspárt ifjúsági szervezetének alelnöke, Matyás Szombati újságírónál is. Őt azonban nem vették őrizetbe.
Az illetőket tiltott szélsőséges ideológia népszerűsítésével vádolják. Egyebek között azzal, hogy az elmúlt hónapokban olyan koncerteket szerveztek, amelyeken betiltott neonáci zeneszámok hangzottak el, s a teremben náci jelképek voltak láthatóak. A közszolgálati rádió úgy tudja, legalább 11 ilyen koncert volt az elmúlt hónapokban Csehországban.
Tomás Vandas, a Munkáspárt elnöke nyilatkozatában azt állította, hogy a hatóságok szándékos provokációjáról van szó. Szerinte a rendőrség megpróbál valamiféle bizonyítékokat találni, hogy érveket adjon a politikusoknak a Munkáspárt betiltására irányuló szándékukhoz. A belügyminisztérium tavalyi beadványát a Munkáspárt betiltására a bíróság elutasította. Vandas tagadja, hogy pártjának bármiféle kapcsolata lenne a neonácikkal. "A letartóztatottakkal szolidárisak vagyunk, s követeljük szabadlábra helyezésüket" - áll a közleményben.
A Nemzeti Ellenállás több tucatnyi híve az esti órákban tüntetést tartott a kormány épülete előtt. A rendőrség a kabinet székhelye előtti teret lezárta, s a közelben megjelentek a kommandósok is.
Hasonlóan nagyszabású rendőrségi akcióra legutóbb júniusban került sor. Akkor a rendőrség a Nemzeti Ellenállás tíz tagját tartóztatta le, s tiltott neonáci eszmék és fajgyűlölet miatt mindegyikük ellen vádat emeltek. A letartóztatottakat egy brünni börtönben őrzik, bírósági tárgyalásuk még folyamatban vannak.
(Index/MTI)
Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.
1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,
„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)
1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)