Gazdag István: A USraeli „fekete zenekar”

Mivel a rendelkezésükre álló anyagi erőforrások jelentős beszűkülése miatt nyíltan és katonailag ma kivitelezhetetlennek tűnik két stratégiai riválisuk, Oroszország és Kína fenyegetése, a mérhetetlenül eltúlzott és katonai fenyegetésként nem létező iráni „veszély” napirenden tartása lehetővé teszi az egyesek által csak „fekete zenekarként” aposztrofált amerikai-izraeli haramiaduett lankadatlan kardcsörtetését és a katonai kiadások ugyanolyan magas szinten tartását, mint Bush idejében. Az idei nyár bebizonyította, hogy az Obama-kormánynak is változatlanok a külpolitikai prioritásai.

Első felvonás: az iráni elnökválasztás
Az Ahmadinezsád újraválasztása miatti globális médiakampányt és a tüntetések elektronikus úton történő mértéktelen felduzzasztását követően maga Hillary Clinton is elismerte az Egyesült Államok érintettségét az iráni ellenzék feltüzelésében. A művelet azonban kifulladt. Az éppen csak újraválasztott Ahmadinezsád szívélyes fogadtatásban részesült a Sanghaji Együttműködési Szervezet Jekatyerinburgban tartott csúcsértekezletén, a korrupt Nyugat-barát ajatollák pedig, akiket Rafszandzsani vezet, némi fogcsikorgatás után visszaálltak a sorba, talán jobb napokra várva.
Második felvonás: az Arctic Sea-epizód
Ez a külföldi (izraeli és/vagy ukrán?) titkosszolgálatok által kitervelt diverzáns-akció – amelyhez orosz kollégáik is asszisztáltak, akik láthatóan nosztalgiával gondolnak vissza arra a kaotikus időszakra (1991-2000), amikor többé-kevésbé a saját fejük után mentek, és az országuk védelme helyett sokkal inkább a bankszámláik felhizlalásán ügyködtek – teljesen nyilvánvalóan arra szolgált, hogy elhitesse a világgal, hogy Irán titokban orosz rakétákat fog kapni, és így végső igazolást nyújtson az iszlám köztársaság elleni katonai támadáshoz, amelyet az egymást követő izraeli kormányok forszíroznak már jó ideje.
Elég azonban egy gyors pillantás a térképre, hogy még a legnaivabbaknak is nyomban feltűnjön e hipotézis nevetséges mivolta. Rakétákat rejteni egy Finnországból elindított és hivatalosan Algériának szánt faszállítmány alá, majd az utazást meghosszabbítani az egyik Perzsa-öbölbeli iráni kikötőig, ez aztán a hóbortos ötlet. Ha Oroszország rakétákat akar eljuttatni Iránba, könnyedén megteheti a Kaszpi-tengeren át, amely egy zárt tenger, ahová tehát nem hatol be az Egyesült Államok vagy a NATO egyetlen hadihajója sem, az izraeli tengeralattjárókról nem is beszélve. Egy ilyen „rizikós” szállítmánynak a Perzsa-öbölbe való eljuttatása viszont azzal jár, hogy a hajónak előbb át kell haladnia az Ádeni-szoroson, ahol a kalózok üldözése mozgósította a nagyhatalmak (NATO, Oroszország, India, Kína) haditengerészetét, mielőtt a világ legmilitarizáltabb és legjobban ellenőrzött tengerén keresztül elérné a célországot.
Homokszem került azonban a gépezetbe, mert a NATO összes hajója elől az orosz haditengerészet egyszerűen „elhappolta” az Arctic Sea-t, a szállítmányával és a legénységével együtt, a hajót pedig bevontatták a Fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjébe. A „fekete zenekar” terve szerint a NATO-flottáknak kellett volna foglyul ejteniük az Arctic Sea-t, hogy aztán a világ megdöbbent közvéleménye elé tárhassák a faszállítmány alá rejtett állítólagos orosz rakétákról készített trükkös felvételeket. Az ily módon Irán cinkosaként lelepleződött Oroszországot a „vádlottak padjára” lehetett volna ültetni, és meglett volna a végső érv Irán bombázásához is. Ha ez a húzás sikerül, legalább olyan súlyú lett volna, mint az iraki „tömegpusztító fegyverekre” vonatkozó hazugság.
Már csak ezért sem nélkülözte a pikantériát az a nem hivatalos és sebtében megszervezett találkozó, amelyre a hajó fogságba ejtése után Moszkvába siető Netanjahu és Putyin között került sor (noha az orosz fél nem erősítette meg az izraeli miniszterelnök villámlátogatásának hírét).
Harmadik felvonás: az új stratégiai leosztás
Ez a két kapitális ballépés nem akadályozta meg, sőt csak tovább gyorsította a USraeli kondominium újabb Irán-ellenes offenzívájának kibontakozását, amelynek a kontúrjait maga Obama vázolta fel az USA új rakétaelhárító politikájának keretében, és két vezérmotívumot tartalmaz.
Egyrészt bejelentik a Lengyelországba és Csehországba tervezett rakétaelhárító-rendszer elvetését. Ez a bejelentés elégedettséggel tölti el azokat, akik e két országban felléptek a terv ellen, és azokat is, akik az amerikai katonai-ipari apparátusban kételkedtek a tervezett rakétapajzs kivitelezhetőségében és megbízhatóságában. Végül pedig lehetővé teszi az amerikai propaganda-gépezet számára, hogy elhitesse: Obama kevésbé háborúspárti, mint Bush volt.
Másrészt bejelentik, hogy a földre telepített rakétaelhárító-rendszer helyett SM3-as rakétaelhárító rakétákat állítanak hadrendbe, amelyeket Aegis osztályú rombolókra telepítenek, és így jobban megközelíthetik az iráni célpontokat, legalábbis a Földközi-tenger keleti medencéjében, vagyis Szíria, Libanon és Izrael partjai mentén 2011-től. Ez tehát gyógyírt jelenthet Netanjahu moszkvai sebeire.
Az első orosz reakciók vegyesek. Elégedettséget tükröznek, mert azóta, hogy az amerikaiak nyilvánvalóvá tették a rakétapajzs telepítésére vonatkozó tervüket, Oroszország joggal mutatott rá, hogy ha Irán a megcélzott ellenség, ahogyan azt az amerikaiak állították, akkor miért az orosz határra szánták a rakétákat, távol Irántól. Ugyanakkor bizalmatlanságot is, mert az Aegis rombolók adott esetben a Fekete-tengeri orosz partokat is megközelíthetik, és Gates amerikai hadügyminiszter abból sem csinált titkot, hogy az SM3-as rakétákat egy későbbi fázisban akár Európa földjére is telepíthetik.
Obama retorikája egyre inkább Silani hercegére emlékeztet Lampedusa Gepárd c. regényéből, aki megmagyarázza, hogy a konzervatívoknak mit kell tenniük ahhoz, hogy hatalmon maradhassanak: „Ha azt akarjuk, hogy minden változatlan maradjon, akkor mindennek meg kell változnia.”
A jelek szerint Obama jól megtanulta a leckét, noha bizonyára nem olvasta Lampedusát.

MD 2009. X. 13.