Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Ágoston Dániel: 10 millió 198.115 fasiszta

A szombati (augusztus 15-i) bohózatba illő antifasiszta piknik (újfent) kiválóan világított rá a magyarországi fasiszta démon rémképének generált mivoltára.

Hetek óta volt hangos a közélet a Rudolf Hess halálának megemlékezésére szánt emlékmenet veszélyeitől, hogy Budapest utcáit habzó szájú szkinhedek, zsidó csecsemők vérén táplált emberállatok kívánják uralmuk alá hajtani.
A helyzet komolyságát bizonyítandó, a köztudottan baloldali kötődésű Lendvai Tours utazási iroda még lejárató kampányt is indított a „szélsőjobboldali turizmus” ellen.
Az ügy kapcsán baloldaltól jobbig mindenki elhatárolódott, híradós műsorvezetők vetették aggódó tekintetüket nézőikre: a nácik a spájzban vannak!
Még a köztársasági elnök is megszólalt az ügyben (más dolga úgy sincs a köztársaság intézményében), minekutána Bajnai Gordon megkezdte személyes kis hadjáratát az „ordas eszmék” ellen, azok betiltásáért.
A hír hallatán pedig újfent felbugyogott a közéleti reterát! Lelkes, harcos antifasiszták nyugtatgatták a konyhában rettegő, egykori gyezsurnaja nagymamáikat, „ne félj mama, megvédelek a fehérterrortól, ahogy te is tetted értem egykoron!”. Majd zászlóikat kezükbe ragadva elindultak, hogy megszervezzék a nácik elleni demonstrációt. Bejelentésüket a rendőrség szó nélkül tudomásul vette, így hát zöld út állt a „békedemonstrációjuk” előtt.
S lám mi lett az eredmény? Semmi. A gonosz, a törvényt semmibe vevő nácik által a jogtisztaság jegyében benyújtott tíz kérvényből tizet elutasított a hatóság, éppen ezért nem is történt semmi! A fasizmusnak sikerült gátat vetni!
Ellentüntetés? Kétszáz ember. Ennyire futotta. Kétszáz jobb dolog hiányával bíró paranoiás ugrabugrált a semmi ellen. Mert nem volt, aki ellen és ami ellen tüntessenek. Antifa értelemben természetesen ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy Magyarországon szám szerint 10 millió 198.115 fasiszta él. Azonban, hogy ők mit gondolnak, teljesen mindegy…

Ergo:

Mi bizonyítja, hogy Magyarországon nincs fasizmus? Maga a piknik létrejötte, hiszen egy magára valamit is adó fasiszta társadalomban, mint minimum sorban, végigaggatták volna a közeli Andrássy út lámpavasain az összes tisztelt egybegyűltet. Az önmagát újfent lejárató, lyukra szaladt magyarországi propaganda-médiáról pedig ne is essék szó…
Amit a tegnapi, illetve az egész kétheti jópofáskodás bizonyít, az a kettős mérce szilárdan és toronymagasan álló ténye! Az, hogy a főváros kellős közepén megerősített rendőri biztosítás mellett, teljes nyugalomban hempereghet kétszáz anarchista, torzlelkű liberális, kommunista, szélsőbaloldali véglény, példásan bizonyít mindent. A hatalom álláspontját, a rendőrség hozzáállását és a magyarországi közállapotokat egyaránt.
Az elszánt, harcos tüntetés, tiltakozás és a semmire történő figyelemfelhívás közepette pedig nyilván az sem tűnt fel senkinek közülük, hogy még azok sem voltak rájuk kíváncsiak, akik ellen zajlott ez az egész színjáték, akik tíz kérvényt is benyújtottak a hatóságoknak a jogszerűség érdekében, akiknek tíz kérvényükből tizet elutasítottak, míg az ellenoldal számára elsőre engedélyezésre adták a beteges csürhülést (nem beszélve az egy hónappal ezelőtti komcsi-meetingről Zánkán).
Tehát mi is történt valójában? Egyszerű: a megvezetett nép két hétig tartó verbális terrorizálása a nagy semmivel, a kettős mérce és a liberális fél-diktatúra létének újabb bizonyítása, aminek kicsúcsosodása a tegnapi gyönyörűséges pofára esés volt. Csak gratulálni lehet!

Ergo II.:

A jelenlegi helyzetet és irányvonalat éltető, a mindent a gonosz ellenzék és szélsőségesek kontójára író antifáknak sikerült újból egy valag pénzt kidobatniuk a rendőrséggel és így az adófizetőkkel is (vagyis saját magukkal is… remélhetőleg) az ablakon a semmire. Ehhez is brávó!

forrás: ellenkultura.info

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)