Gazdag István: Kartácsok 2007. VII.

1. Amerikában minden eladó és minden megvehető. A „fejlett” liberalizmus fellegvárában „semminek sincs értéke, de mindennek van ára” (Alain de Benoist). Elnökválasztási előkampány lévén javában folyik a politikai potentátok szó szerinti adásvétele. Akárcsak egy zsibvásáron, az elnökjelölésre aspirálók egymásra licitálva igyekeznek egymás elöl elhappolni a befolyásos támogatókat.
Hillary Clinton, a demokraták lehetséges jelöltjeként a vallásos szavazók meghódítását tűzte ki célul, akik nélkül manapság Amerikában nem lehet választást nyerni. Nyilván ezért választotta első kampánygyűlése helyszínéül a pártja hivatalos jelöltségéért folyó versenyfutásban kulcsfontosságú Dél-Karolinát, ahol a lakosság egyharmadát és a választók felét erősen vallásos négerek alkotják. A stílszerűen egy gospelkórus gajdolásával hangulatba hozott eseményen Hillary Clintont az állam szenátora, Darrel Jackson – civilben a Bible Way Church nevű dél-karolinai néger protestáns hitfelekezet lelkipásztora – ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. Na persze távolról sem önzetlenül. Támogatásáért ugyanis havi tízezer dollárt gombolt le New York-i szenátortársáról, éppen a dupláját annak, mint amennyit ez utóbbi fösvényebb riválisa, (az egyébként szintén fekete bőrű) Barack Obama lett volna hajlandó fizetni. Az USA-ban „eléggé elterjedt szokás (nyilvánosan) adományokkal kompenzálni azokat, akik egy bizonyos politikai tervet támogatnak, különösen az etnikai kisebbségek körében”, írja ezzel kapcsolatban a Corriere della Sera (2007. február 20.). Vajon a négereken kívül melyik „etnikumok” körében dívik még a választási baksis szokása? Vagy már a kérdés is rasszista színezetű?
2. A dél-karolinai szenátortól eltérően mások nem érik be holmi baksissal, ha vélt vagy valós szolgáltatásaik kompenzálásáról van szó. Köztük az amerikai Israel Singer rabbi sem, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a „náci aranyat” rejtegető svájci bankok megsarcolásában. Nyilván ezért érezte magát feljogosítva arra, hogy az elvileg a holokauszt-túlélők kárpótlására szánt összegből titokban 1, 2 millió dollárt izraeli magánszámlájára utaltasson. Miután egy sajnálatos malőr folytán nemrég fény derült a turpisságra, Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus elnöke kénytelen volt rövid úton megválni jobb kezétől. Valószínűleg azonban nem Singer volt az egyetlen, akit elkapott a (varró)gépszíj. Alfred Donath, a svájci izraelita közösségek szövetségének (FSCI) elnöke ugyanis azzal vádolta meg Bronfmant, hogy „diktátorként viselkedik”, és abból sem csinált titkot, hogy „Israel Singer sajnos nem az egyedüli haszonélvezője annak a másfél milliárd franknak, amelyet a svájci bankok utaltak át 1998-ban a zsidó kárpótlási alap számlájára” (Le Matin Dimanche, 2007. április 1.). Legszebb az egészben, hogy alig három éve Nicolas Sarkozy (akkor még gazdasági miniszterként) a francia becsületrend lovagi fokozatával méltányolta a rabbi áldozatos, ámbátor – mint azóta kiderült – csöppet sem önzetlen munkásságát.
3. Hivatalos indoklás szerint „a társadalomnak és az egyháznak tett rendkívüli szolgálatai” érdemesítették arra Leon Klenicki rabbit is, hogy idén húsvétkor személyesen XVI. Benedek pápa üsse a Nagy Szent Gergely Rend lovagjává. Ezzel a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves szervezet Rágalmazásellenes Ligájának (ADL) a vallások közötti kapcsolatokért felelős igazgatója a legmagasabb vatikáni kitüntetés birtokosává vált, amely egy nem a katolikus hierarchiához tartozó notabilitásnak adható. Amerikaiként egyébként másodikként nyerte el a kitüntető pápai kegyet. (Előtte az ADL egy másik főkorifeusát, Joseph Lichtent „nemesítette meg” ily módon II. János Pál 1986-ban.) Singer számára a lovagi cím Nessus-ingnek bizonyult, Klenicki azonban a jelek szerint nem babonás.
4. Ha versengés folyna a „világ legkatolikusabb népe” címért, minden bizonnyal a délkelet-ázsiai Fülöp-szigetek lenne az egyik nagy esélyes, amely hűségesen ápolja a három évszázados spanyol gyarmati múltból és a hittérítő misszionáriusoktól örökölt hagyományt, olvasható a Népszabadságban (2005. április 19.). Helyi szokás szerint a nagypénteki kálvária stációit minden évben önkéntesek ezrei „szenvedik végig”, mégpedig a szó szoros értelmében, hiszen megkorbácsoltatják, majd keresztre feszíttetik magukat. A 85 milliós lakosság 85százaléka buzgó hívő, akik szigorúan betartják az egyházi előírásokat, így a válás, az abortusz és a fogamzásgátlás tilalmát, aminek következtében a népszaporulat a legmagasabbak között van a világon és az előrejelzések szerint az ország népessége harminc éven belül megduplázódik. Noha a fülöp-szigetekiek hatvan százaléka már most is kénytelen beérni napi két dollárnyi jövedelemmel, a helyi klérus hevesen ellenez minden olyan reformkezdeményezést, amely a népszaporulat csökkenéséhez vezethetne. Pedig a helyzet már most is szinte tarthatatlan. A CNN nyomán a Magyar Nemzet is megemlékezik „a börtönökben sínylődő gyermekekről, akiket sokszor ítélet nélkül, apróbb bűncselekmények miatt vagy ártatlanul tartanak fogva leírhatatlan állapotok között” (2005. október 15.). Furcsa paradoxon, hogy a vallásos hitbuzgalom előbbi demonstratív megnyilvánulásait szolgáltató országban a bűnözés egészen elképesztő méreteket öltött. Gyermekek egyébként kilencéves koruktól állíthatók bíróság elé és zárhatók felnőtt börtönökbe a Fülöp-szigeteken, minden tizedik fogva tartott közülük kerül ki, másfél millióan a nagyvárosok utcáin ténferegnek, négymilliónyian pedig embertelen körülmények között rabszolgamunkát végeznek.
5. Mint az a Daily Telegraph által az év elején közzétett felmérésből kiderül, a Nagy-Britanniában élő muzulmán bevándorlók gyermekei sokkal radikálisabbak és vallásosabbak atyáiknál. A 2006 júliusa és 2007 januárja között megszólaltatott 16 és 24 év közötti mozlim fiatalok 86 százaléka (!) a vallását tartotta élete legfontosabb dolgának, 49 százalékuk naponta ötször, 22 százalékuk pedig legalább egyszer imádkozott. Mindössze 5 százalék volt azok aránya, akik egyáltalán nem imádkoztak. 37 százalékuk a Korán előírásaira alapozott iszlám jog, a saría szerint szeretne élni, 46 százalékuk egyetértett azzal, hogy a mozlim férfinak négy felesége lehet, a mozlim nőnek viszont csak egyetlen férje, 74 százalékuk szerint pedig a nőknek le kell fátyolozniuk magukat. 31 százalékuk úgy vélte, hogy a mozlimok nem térhetnek át más vallásra, és ha mégis megteszik, akkor halállal büntetendők. A megkérdezett mozlim fiatalok 58 százaléka egyébként meg van róla győződve, hogy a világ jelenlegi problémáinak többsége a nyugati arrogancia következménye, éppen ezért 7 százalékuk csodálatot érez az al-Kaidához hasonló szervezetek iránt, amelyek készek harcolni a Nyugat ellen.
A nagy-britanniai mozlim fiatalok egyre fokozódó radikalizmusa nyilvánvalóan összefügg a helyi mecsetek prédikátorainak ténykedésével, ahogyan azt a Channel Four tévécsatorna egyik riportfilmje is leleplezte. A Regent’s Park hírhedt nagymecsetjében szónokló Halid Jaszin sejk például kijelentette: „Nekünk muzulmánoknak az a parancs, hogy folytassunk agymosást, mert a nem muzulmánok agyilag eltévelyedettek.” Abu Oszama, a birminghami Green Lane mecset prédikátora szerint „senki sem szereti a kufárokat (hitetleneket), mi csak a mozlimokat szeretjük, a kufárokat pedig gyűlöljük”. A UK Islamic Mission hitszónoka pedig egyenesen „kufrokráciának”, vagyis a hitetlenek rendszerének titulálta a demokráciát, amelyet szerinte mihamarabb likvidálni kell.
Mindezek alapján nem meglepő, hogy (az egyébként nagy-britanniai születésű) Bernard Lewis, az iszlám egyik legismertebb szakértője, a Princeton Egyetem tanára nemrég ismét annak a félelmének adott hangot, hogy az iszlám rövidesen „uralkodó erővé” válhat Európában, mert „a politikai korrektség nevében az európaiak lemondtak arról, hogy megvívják a harcot a kultúra és a vallás ellenőrzéséért”, és arra figyelmeztetett, hogy kontinensünk számára a releváns kérdés rövidesen már csak az lesz, hogy „iszlamizált Európát vagy európai iszlámot” akarunk (Jerusalem Post, 2007. január 29.). Lewis már 2004. júliusában is megkondította a vészharangot, amikor a német Der Spiegelben kijelentette: „Európa az arab nyugat, a Maghreb része lesz. Ez a bevándorlásból és a demográfiából vonható le. Az európaiak későn házasodnak, és kevés gyermekük lesz vagy egyáltalán nem lesznek gyermekeik. A bevándorlás viszont erős: a törökök Németországban, az arabok Franciaországban, a pakisztániak Angliában. Ők korán házasodnak és sok gyermeket nemzenek. A jelenlegi tendenciákra tekintettel Európa népességének többsége legkésőbb a XXI. század végére muzulmán lesz.”
Nyilvánvalóan az utóbbi időben történtek és különösen szeptember 11. hatására alapvető változás következett be az amerikai történész álláspontjában, aki az Iszlám és a liberális demokrácia című 1993-as könyvében még optimistán ítélte meg az európai mozlim bevándorlók beilleszkedési és demokratizálódási hajlandóságát. Ma azonban már úgy véli, hogy maguk a nyugati értékek segítik elő az iszlám fundamentalizmus térnyerését, mert az egyház és az állam szétválasztása a szélsőségeseknek kedvez azzal, hogy kezükbe adja a vallásos oktatás ellenőrzését.
Az európai iszlámkutatók hajlamosak félvállról venni Lewis figyelmeztetését, különösen azután, hogy a kilencvenéves professzor a Wall Street Journal egyik tavaly augusztusi számában megjósolta, hogy ugyanazon hónap 22. napján, a Mirazs (vagyis Mohamed jeruzsálemi utazása és mennybe szállása) évfordulóján „Irán megpróbál véget vetni Izraelnek az apokalipszissel”, és ezzel szakmai körökben sokat vesztett a hiteléből. Senki sem lehet próféta a saját szakmájában…
6. Persze nem Bernard Lewis az egyetlen, aki revideálta korábbi nézeteit. Francis Fukuyama, az amerikai neokonok egyik történelmi figurája is megtette ugyanezt, csak ő éppen az ellenkező irányban mozdult el, mint Lewis. A „történelem végét” hirdető tézis prófétája, akinek pályafutását a neokonzervatív irányzat spiritus rectorai, Paul Wolfowitz és Albert Wohlstetter patronálták, mára jelentősen eltávolodott egykori táborától. Fukuyama már az Irak elleni háborút sem támogatta, sőt a legutóbbi elnökválasztáson Bush ellenében nyíltan John Kerryre szavazott. 2005 tavaszán a The National Interest hasábjain emlékezetes polémiát folytatott Charles Krauthammerrel, a Washington Post „héja” hírében álló vezércikkírójával, miután többek között bírálat tárgyává tette az amerikai külpolitika túlzó Izrael-párti elkötelezettségét. Vitapartnere ezek után azzal vádolta meg, hogy hagyta magát befolyásolni az amerikai szélsőjobboldali körökben a Bush-kormányzat és a Likud közötti állítólagos okkult kapcsolatok tárgyában virágzó összeesküvés-elméletek által. A stratégiai-politikai nézetkülönbségek mellett azonban a köztük fennálló alapvető elvi-doktrinális diszkrepanciákra is fényt derült. „A neokonzervativizmus által nyújtott legfontosabb bírálat a sztálinizmusra és a társadalommérnökségre vonatkozott. Ennek a nevében egyáltalán nem bíztam a Közel-Kelet demokratizálásának lehetőségében”, írja Fukuyama, és bár szerinte a neokonzervativizmus eredeti értelme „az emberi jogok előmozdításában és a demokratikus mechanizmusok világméretű létrehozásában” volt, immáron sokkal inkább „az amerikai katonai hatalom és expanzionizmus érvényesítésével” azonosítható. Ha esetleg valakinek még lettek volna kételyei e tekintetben.
7. Hogyan lehet elérni, hogy egy rádióműsor hallgatottsága (és vele együtt a rádióadó reklámidejének értéke) az egekbe szökjön, és hogy egy internetes honlap látogatottsága rekordokat döntsön? Nem kell hozzá más, csak egy „scoop”, egy igazi szenzáció. Valami olyasmi, amit az ismert és népszerű amerikai rádiós, Hal Turner produkált június 4-én, amikor a tulajdonában lévő rádióhálózat (Turner Radio Network) egyik műsorában, majd pedig az internetes honlapján kétségbe vonta a holokauszt hivatalos verzióját. „A Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai bizonyítják, hogy a ’holokauszt’ egy csalás volt! A nemrég közzétett, évekig titkosított adatok azt mutatják, hogy a ’koncentrációs táborokban’ összesen 271.301 ember halt meg. Nem halt meg hatmillió zsidó, az egész állítás teljességében koholmány volt”, olvasható a műsor kivonatát tartalmazó írás (http:/halturnershow.com/RedCrossRecordsProveHolocaustWasFraud.html) címében, amely fénymásolatban bemutatja az ominózus vöröskeresztes dokumentumot is. Ez a náci koncentrációs táborokban bekövetkezett halálesetek számát rögzíti, és mindeddig a németországi Arolsenben őrizték hét lakat alatt. Revizionista történészek évtizedek óta hiába kérték a nyilvánosságra hozatalukat, végül amerikai nyomásra a német kormány mégis engedni kényszerült.
„Éveken keresztül a zsidók azt mondták az embereknek világszerte, hogy közülük hatmilliót módszeresen meggyilkoltak a német „koncentrációs táborokban’ a második világháború alatt. Bárkit, aki vitatta ezt az állítást, gonoszul gyűlölködő antiszemitának bélyegezték. Sőt, egyes országokban bebörtönözték azokat, akik vitatták azt az állítást, hogy hatmillió megöltek.
Itt most az egész világ elé tárjuk fénymásolatban a Nemzetközi Vöröskereszt egyik hivatalos dokumentumát, amely azt bizonyítja, hogy az ún. holokauszt sohasem történt meg. A zsidók világszerte szándékosan hazudtak abból a célból, hogy érzelmi és üzleti előnyöket szerezzenek maguknak. Szándékosan bűnös csalást követtek el milliók ellen az egész világon!
A ’holokauszt’ minden idők legnagyobb hazugsága. Dollármilliókat fizettek ki a ’holokauszt-túlélőknek’ és leszármazottaiknak olyasmiért, ami nem történt meg. Ez egy szándékos, bűnös csalás, és olyan méretű, hogy szinte elképzelhetetlen.
Büntetőeljárást követelek azon egyének és csoportok ellen, akik hamis kereseteket indítottak holokauszt-kárpótlás és pénzügyi jóvátétel megszerzése végett, mert szándékosan megtévesztették a bíróságokat. Követelem, hogy távolítsák el a holokausztra való utalásokat a történelemkönyvekből és a tananyagokból. Követelem, hogy világszerte távolítsák el a holokauszt emlékműveit.
Régóta esedékes ennek a szándékos csalásnak a megállítása és elkövetőinek bíróság elé állítása hatvan évnyi gonosz hazugságért és pénzügyi csalásért”, olvasható Hal Turner honlapján.
Érdekes módon Turner leleplezését néma, de annál beszédesebb csönd fogadta az illetékes helyeken (Genf, Berlin, New York, Tel-Aviv). Elvégre kutyaugatás nem hallatszik az égig…
8. Az amerikai neokonzervatívokról a rövidesen nálunk fellépő Rolling Stones-nak is megvan a maga nem túl hízelgő véleménye. Mick Jagger és Keith Richard már az első Öböl-háborúval szemben is állást foglalt. Politikai hitvallásuknak tekinthető – és a BBC által haladéktalanul cenzúrázott – Highwire című számukban a nyugati képmutatást ostorozták, amelynek nevében azt a Szaddám Huszeint kiáltották ki ügyeletes főgonosznak, aki az Irán elleni háborúban még a Nyugat legjobb szövetségesének számított. Ugyanebből a szarkasztikus vénából született a legutóbbi albumukon található Sweet Neocon című szerzeményük is, amellyel a Fehér Ház-beli farizeusokat célozzák meg. Nem közvetlenül Busht, hiszen tisztában vannak vele, hogy illuminált állapotában hiába is fedezte fel egy viszkisüveg alján Jézuskát, ettől még nem kell szükségképpen mintakereszténynek tartani, a neokonzervatív irányzat igazi fejének pedig még kevésbé. Éppen ezért inkább azokat tűzik nyílhegyre, akik helyette gondolkodnak és saját politikai ambícióik érdekében kihasználják az amerikai társadalom vallásosságát: nevezetesen a pearlök, a wolfowitzok és a rumsfeldek, a „Jó birodalmának” hamis prófétái.
9. Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szerint a második világháború végén jugoszláv partizánok által lemészárolt olasz civilek ezrei etnikai tisztogatás áldozataivá váltak. A dolog igazi pikantériáját az adja, hogy Napolitano az olasz kommunista mozgalom történelmi alakja, kijelentése tehát egyfajta retrospektív önbírálatként is értékelhető. Már jó ideje közismert, noha egészen a legutóbbi időkig „tabutizált” tény volt, hogy az isztriai félsziget városaiba benyomuló titóista erők borzalmas kegyetlenségeket és vérengzéseket követtek el az olasz őslakosság körében, százezreket elüldöztek otthonaikból, tízezreket koncentrációs táborokba zártak, a nőket tömegesen megerőszakolták, az ellenállókat és a fasiszta szimpátiával gyanúsítottakat pedig a karsztos vidék barlangjaiba (az ún. fojbákba) ölték. A témát Alberto Negrin Szív a veremben című 2005-ös filmje ásta ki a kényszerű feledés homályából, amelynek hatására az olasz kormány február 10-ét az isztriai, dalmáciai és szlovén tengermelléki olaszok elűzésének emléknapjává nyilvánította.
A jugoszláv kommunista partizánok kezébe került isztriai olaszok mártíriumát Norma Cossetto sorsa szimbolizálja. A 23 éves lányt 1943. október 4-ének éjjelén elfogták, megkínozták, mintegy húszan megerőszakolták, majd még élve a Villa Surani melletti fojbába dobták. Egyedüli „bűne” az volt, hogy a helybéli olasz ifjúság színe-javához hasonlóan a fasizmussal szimpatizált. Frediano Sessi Foibe rosse (Vörös fojbák) című nemrég megjelent esszéjét neki, „a titóista kommunista partizánok által végrehajtott etnikai és ideológiai tisztogatás ártatlan áldozatának” (Corriere della Sera) szentelte. Mindazonáltal előre borítékolható, hogy a megrendítő történetből nem lesz bestseller és kötelező olvasmány az iskolákban, mint Anna Frank naplójából. Az áldozat „történelmileg inkorrekt” mivolta mellett már csak azért sem, mert Normának nem volt ideje arra, hogy papírra vesse megpróbáltatásait, és utólag apja sem végezhette el helyette a munka dandárját, mint a hollandiai zsidó lány esetében. A lánya keresésére induló apát ugyanis kelepcébe csalták és megkéselték a gyilkosok. Könyvében Sessi egy nyugtalanító körülményre is felhívta a figyelmet. Szerinte az, hogy Concetto Marchesi kommunista professzor közbenjárására a Padovai Egyetem posztumusz honoris causa címet adományozott a lánynak, csupán arra szolgál, hogy elfedje a bűntett politikai indíttatását és a tettesek ideológiai kötődését. Aktualizálva az antik szentenciát: timeo comunistas et dona ferentes (félek a kommunistáktól, még ha ajándékot hoznak is).
10. A jugoszláv partizánokon kívül az egykori Jugoszláviából (és Romániából) érkező romáknak sincs igazán jó sajtójuk manapság Itáliában. Alig van olyan hét, hogy ne „színesítenék” vagy inkább ne árnyékolnák be az olasz bűnügyi krónikát valamely általuk elkövetett súlyos bűncselekménnyel. Még a törzsökös bűnözői által egyébként nagyfokú önmérsékletre szoktatott olasz közvéleményt is valósággal sokkolta az Ascoli melletti Appignano nevű kisvárosban nemrégiben lezajlott tragédia, amelynek során egy részegen száguldozó (és Olaszországban illegálisan tartózkodó) 22 éves boszniai roma halálra gázolt négy helybéli tizenévest, három másikat megsebesített, ráadásul pedig a kiérkező rendőrökre is rátámadt. A felbőszült lakosok a kommunista polgármestert is hibáztatják a történtekért, aki túlságosan is toleránsan viszonyult a már jó ideje nemkívánatos jövevényekhez. „A cigányokat – itt is így hívják őket – nem akarja itt látni senki, ez az igazság”, írja a Corriere della Sera (2007, április 25.). Nem is csoda, hiszen kisebb-nagyobb lopások és betörések tucatjai írhatók a számlájukra. Az első cigánycsalád tíz évvel ezelőtt érkezett a helységbe. Azzal a feltétellel engedték őket betelepülni egy önkormányzati tulajdonú tanyába, hogy havi bért fizetnek és a ház környékén nem engedik tábort verni a rokonságot. Ehhez képest nemhogy a lakbért nem fizették, de a vizet, a villanyt és a gázt is illegálisan vételezték, létszámuk pedig mára megsokszorozódott. (A gázoló Ahmetovics familiája például 34 főt számlál.) Ahány ház, ugyanaz a szokás…

MD 2007. VII. 12. (Az összeállítás 3., 7. és 9. blokkja a lapban nem jelent meg.)

Linkek:

Kartácsok 2007. II.
Kartácsok 2007. III.
Kartácsok 2007. IV.
Kartácsok 2007. V.
Kartácsok 2007. VI.
Kartácsok 2007. VIII.
Kartácsok 2007. IX.
Kartácsok 2007. X.
Kartácsok 2007. XI.
Kartácsok 2007. XII.
Kartácsok 2008. I.
Kartácsok 2008. II.
Kartácsok 2008. III.