Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Ötmilliárd euró szalonnáciknak

A The Telegraph londoni konzervatív napilap szerint van rá esély, hogy a június elején esedékes EP-választásokon a szélsőjobboldali pártok elég mandátumot szereznek ahhoz, hogy a radikális Brit Nemzeti Párt vezetésével önálló frakciót alakítsanak az Európai Parlamentben. Ha sikerül, évi egymilliárd eurós támogatáshoz juthatnak.

Európai Parlamenti frakció felállításához legalább 25, hét különböző országban megválasztott képviselőre van szükség. Az elmúlt években az idegenellenes nézeteiről elhíresült radikális Brit Nemzeti Párt vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy az EU tagállamaiban megerősödjenek a frakció létrehozásában szóba jövő szélsőséges pártok.

Simon Darby, a párt alelnöke áprilisban részt vett a román romák kitoloncolását követelő milánói neonácik tűntetésén. Nick Griffin pártelnök pedig tavaly októberben mondott beszédet a Magyar Gárda és a Jobbik rendezvényén.

A Brit Nemzeti Pártnak kapóra jöhet a parlamenti pártok mindegyikét érintő képviselői költségtérítésekkel kapcsolatos botrány nyomán kirobbant általános elégedetlenség. Az EP-választásokat sikerrel vehetik a román, a bolgár, a magyar, az olasz, a szlovák szélsőségesek is, akiket a romaellenes retorika köt össze - írja a The Telegraph. A lap emlékeztet rá, hogy a Le Pen vezette Francia Nemzeti Front jelenleg négy mandátummal rendelkezik az Európai Parlamentben.

A frakció ötmilliárd euró támogatásra lenne jogosult az elkövetkező öt évben, amelyből minden bizonnyal számos, a szélsőséges eszméket népszerűsítő kampányt folytathatnának a radikálisok, és így könnyen hosszú időre az európai politika meghatározó elemévé válhatnának – figyelmeztet a konzervatív napilap.
_____________________________________

Nagy-Britanniában a júniusi európai parlamenti választások a szélsőjobboldal előretörését hozhatják. A Konzervatív Párt aktivistája szerint a nagy pártoknak össze kell fogniuk a mérsékelt színben mutatkozó radikálisok ellen.

„Sokáig hittem benne, hogy a Brit Nemzeti Pártot és a hasonló szélsőséges csoportokat azzal lehet legyőzni, ha megtagadjuk tőlük a nyilvánosságot. Ez a taktika azonban csak addig működhetett, amíg a nyilvánosságot néhány monopolhelyzetben lévő tévécsatorna és napilap uralta” – írja a Telegraphban Tim Montgomerie, a Konzervatív Párt új, szélsőség-ellenes honlapjának aktivistája. Az ellenzéki konzervatívok kifejezetten abból a célból indították el a NothingBritish.com internetes oldalt, hogy felvegyék a harcot a szélsőséges Brit Nemzeti Párttal az európai parlamenti választási kampányban. A cikk pedig abból az alkalomból íródott, hogy a három nagy párt – a Munkáspárt, a Konzervatív Párt és a Liberális Demokrata Párt – a múlt héten tárgyalásokat kezdett a szélsőjobboldal és az idegengyűlölet elleni közös fellépésről.

A jövő hónap elején esedékes európai parlamenti választások és velük egy időben rendezett brit önkormányzati választások közeledésével egyre nagyobb aggodalmat kelt a nagy pártokban a nyíltan idegengyűlölő és rasszista nézeteket valló Brit Nemzeti Párt előretörése.

A szélsőjobboldali párt megerősödésének hátterében egyebek között a képviselői költségtérítésekkel kapcsolatos botrány áll. Bár a brit parlamenti képviselők költségtérítési elszámolását csak júliusban hozzák nyilvánosságra, a konzervatív Telegraphnak már sikerült megszereznie a 700 000 oldalas dokumentumot. A lap állítólag 300 000 fontot fizetett az információkért, amelyekből az elmúlt héten szaftos részleteket közölt. Kiderült, hogy kormánypárti és ellenzéki honatyák előszeretettel igényeltek vissza a képviselői költségtérítés terhére magánjellegű kiadásokat. A botrány miatt több politikus kénytelen volt lemondani.

A közfelháborodás rég nem látott indulatokat gerjesztett Albionban: egy képviselő irodájának ablakát kővel dobták be, a Guardian pedig arról számolt be, hogy sokan felkötnék vagy lelövetnék a közpénzeket magáncélra fordító honatyákat.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a botrányok haszonélvezője a szélsőjobboldal lehet. Bár az ellenzéki toryk továbbra is magabiztosan vezetnek, egy hét alatt 9 százalékot zuhant a népszerűségük a költségérítéssel kapcsolatos botrány kirobbanása miatt. A nagy pártokból kiábrándult szavazók egy része a parlamenti képviselettel nem rendelkező Brit Nemzeti Párt felé fordult: a Jobbikkal is kapcsolatot ápoló szélsőjobboldali párt valószínűleg mandátumot szerez az EP-választásokon, méghozzá nem is egyet.

Montgomerie szerint ezért épp itt volt az ideje, hogy a középpártok végre tegyenek valamit a Brit Nemzeti Párt ellen. A televízió-csatornák és a napilapok elterjedésével, az internethasználat növekedésével ugyanis egyszerűen lehetetlen nem tudomást venni a szélsőjobboldalról.

Közben a Brit Nemzeti Párt mindent elkövet annak érdekében, hogy mérsékelt színben tűnjön fel. A párt által kiadott kampánykézikönyv egyebek között arra kéri szkinhed szimpatizánsait, rendezvényeiken vegyenek sapkát, nehogy a kopaszra nyírt fejek elriasszák a mérsékeltebb szimpatizánsokat.

Az öltönyben nyilatkozó szalonnácik pedig – ellentétben a szkinhedekkel – nem keltenek visszatetszést a nagy pártokból kiábrándult választókban. A több munkalehetőséget, igazságosabb szociális intézményrendszert és a bevándorlást követelő jelszavakból ugyanis nem derül ki, hogy a Brit Nemzeti Párt idegengyűlölő és rasszista nézeteket képvisel. Ezért a nagy pártok, köztük a jobboldali konzervatívok úgy érzik, nekik kell leleplezniük a neonácikat.

(forrás: nol)

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)