Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Megkezdődött kedden a franciaországi Belley bíróságán annak a 23 éves labdarúgónak a pere, aki egy mérkőzés alatt rasszista sértéssel illette az ellenfél egyik fekete bőrű játékosát.
Az eset még januárban, a svájci határ közelében található Ain megye egyik másodosztályú mérkőzésén történt. Amikor a vendég Rossillon csapatkapitánya, a szenegáli származású Makam Traoré, vitatni kezdte a bíró egyik döntését, a házigazda Lagnieu pár tucat szurkolója majomkiáltozásban tört ki a tribünön. Ezt követően az egyik hazai játékos, Maxence Cavalcante a bíró füle hallatára azt mondta a vendégek csapatkapitányának: "Öt gólt rúgtunk a seggetekbe, fogd be, koszos nigger!". A 32 éves sértett a pálya kerítésének dőlve sírógörcsben tört ki. A bíró leállította a mérkőzést, és vállalta, hogy tanúskodik az esetet vizsgáló bizottság előtt. A liga az 5-0-ra vezető Lagnieu-t a mérkőzés vesztesének nyilvánította, és négy pontot levont tőle. Traoré a helyi csendőrkapitányságon még a mérkőzés napján feljelentést tett, Cavalcante beismerte tettét a kihallgatáson. Később viszont, miután megtudta, hogy ő az ügy egyetlen vádlottja, visszavonta vallomását. Ügyvédje szerint mivel először állítanak Franciaországban emiatt bíróság elé egy labdarúgót, védence attól tart, hogy vele akarnak példát statuálni. A nyilvánosan elhangzott rasszista sértegetéssel vádolt játékos hat hónap börtön- és 22.500 euró pénzbüntetéssel sújtható.
(forrás: MTI/Index)
Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.
1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,
„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)
1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)