Prof. Robert Faurisson: A zsidó szappan

1942-ben Stephen Samuel Wise rabbi, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke kijelentette, hogy a németek ipari mennyiségben gyártanak szappant zsidó hullákból (vö. Paris-Soir, 1943. január 1.). Valószínűleg Gerhard Rieger lehetett a forrása, aki Svájcban képviselte a Zsidó Világkongresszust és a Zsidó Ügynökséget. Rieger a közép-európai zsidó körében elterjedt mendemondákat visszhangozta, és kulcsszerepet játszott a zsidók kiirtására és e célból emberirtó gázkamrák használatára vonatkozó információk vagy pletykák továbbításában. A háború egész időszaka alatt Svájc és Svédország dobbantóként szolgált a London és Washington felé irányuló információkhoz és mendemondákhoz (vö. Walter Laqueur, The Terrible Secret, Weidenfeld & Nicolson, London 1980).

1945-1946-ban a „nagy német háborús bűnösöknek” a Nemzetközi Katonai Bíróság (TMI) előtt folyó nürnbergi perében szó esett a hullákból gyártott szappanról. 1946. február 16-án L. N. Szmirnov szovjet fővádló bemutatta a bíróságnak egy bizonyos Sigmund Mazur, a danzigi Anatómiai Intézet preparátorának eskü alatt tett vallomását, amely szerint az említett intézetben szappant gyártottak emberi zsiradékból, és még a (gyártási) receptet is megadta. Szmirnov két brit hadifogoly, különösen a Royal Sussex regimentben szolgáló John Henry Witton közlegény eskü alatt tett nyilatkozatára is hivatkozott. A másik William Henry Nealy (Royal Signals) káplártól származott. Ezeket a dokumentumokat a brit ügyészség adta át Szmirnovnak (Vö. TMI, vii, p. 597-601 és TMI xxxix, p. 463-4, valamint URSS-197, 264, 272). A 601. oldalon Szmirnov kijelenti:
Most letétbe helyezek néhány kérdéses szappantöredéket, akár félig kész, akár befejezett (állapotban): íme egy kis darab szappan, amely néhány hónapig raktáron maradt, a leghétköznapibb háztartási szappanra emlékeztet.

Meg kell azonban jegyezni, hogy nem került sor vegyi elemzésre, és hogy az eskü alatt tett vallomások szerzőit nem idézték meg és nem hallgatták ki.

1946. július 27-én Hartley Shawcross brit fővádló végső vádbeszédében kijelentette a németekről:
Alkalmanként áldozataik testét használták a háború okozta szappanhiány enyhítésére (URSS-272 dokumentum) (TMI, xix, p. 530).

1946. október elsején a pert záró ítéletben a bíróság kimondta, hogy a németek „kísérleteket folytattak, hogy az áldozatok zsiradékát ipari szappangyártásra használják fel” (TMI, i, p. 265-6).

A nürnbergi bíróság bírái tehát vitathatatlan ténynek tartották, hogy a németek szappant gyártottak vagy próbáltak gyártani emberi zsiradékból.

A háború alatt, 1943-ban, a korábban Moszkvában megalapított Zsidó Antifasiszta Bizottság képviselői körutazást tettek az USA-ban, hogy pénzt gyűjtsenek a Szovjetunió számára. Nagygyűléseket tartottak számos amerikai városban, amelyek során Salomon Mikhoelsz színész „megmutatott a közönségnek egy szappant, amelyet zsidó emberi húsból készítettek és egy koncentrációs táborból hoztak ki” (vö. Gérard Israel, Jid, les Juifs en URSS, éd. Jean-Claude Lattes, 1971, p. 203).

A háború után „zsidó szappandarabokat” földeltek el európai zsidó vagy izraeli temetőkben vagy mutogattak kiállításokon Polticeniben (Románia), a haifai temetőben, a varsói történeti intézetben, a gettóharcosok kibucának Kaznelson Házában Izraelben, a New York-i Yivo Intézetben, a Sion hegyén található „horror pincében” (Keller des Grauens). (Vö. Haifa vonatkozásában Pierre Joffroy (alias Weil), Paris-Match, 1956. november 3.; a többi forrást Ditlieb Felderer idézte, in Bible Researcher, Revisionist History, 1979. október, p. 1). Egy sírkőre a következő feliratot vésték héber és angol nyelven:
Itt olyan szappandarabok nyugszanak, amelyeket testvéreink húsából és véréből készítettek, akiket a náci barbárok embertelenül halálra kínoztak az 1939-45-ös években (White Power, 1980. november-december, p. 11).

Simon Wiesenthal részletesen elmesélte a Polticeni temetőjében elföldelt szappandarabok történetét. Azt mondta, hogy összegyűjtötték az összes „RIF” jelzést hordozó szappant, amelyet a Rein Jüdisches Fett, vagyis tiszta zsidó szappan rövidítéseként értelmeztek (vö. Simon Wiesenthal, „RIF”, Der Neue Weg, no. 17-18, p. 4-5).

Zsidó szappant temettek el Sziget (Sighet) város temetőjében, Elie Wiesel hazájában (vö. The New York Times, 1986. december 9.)

Az Encyclopaedia Judaica a „Lengyelország” szócikknél (13. kötet, 761-2 o.) bemutat egy fényképet, az alábbi angol nyelvű képaláírással: „Német szappangyár Danzig mellett”.

1983. április 11-én a zsidó holokauszt-túlélők amerikai tömörülése (American Gathering of Jewish Holocaust Survivors) megnyitó ünnepségén Arthur Schneier New York-i rabbi kijelentette:
Emlékezünk az RJF – Rein Jüdisches Fett – betűkkel megjelölt szappanokra, amelyeket szeretteink hulláiból készítettek.

Könyvében Ludo Van Eck bemutat egy fényképet az alábbi felirattal: „A szappangyár kívülről”, és előad egy történetet, amely „Zofia Nalkowska tanúvallomásán alapul” arról, hogy Spanner német professzor szappant készített, amelynek a „Koitek nevet adta, annak a lánynak a nevét, akivel együtt hált” (vö. Le Livre des Camps, Leuven 1979, p. 247-9).

1986. február 24-én egy magánlevélre válaszul a belgiumi Auschwitz Alapítvány (Brüsszel, 65 Rue des Tanneurs) Jannisz Thanasszekosz aláírásával azt a „nyilvánvalóan megerősítő” választ adta, hogy az emberi szappan valóság, amelyet egyébként a nürnbergi perben állapítottak meg.

Raul Hilberg a zsidó holokauszt legfontosabb történésze. Ő nem hisz a zsidó szappan valóságában. Szerinte egy mendemondáról van szó. Azt mondja, hogy az a dokumentum, amelyre Szmirnov, majd Shawcross és végül a nürnbergi TMI bírái alapozták vádjaikat, egyáltalán nem bizonyította, hogy emberi zsiradékról van szó. Azt is mondja, hogy a szappan mendemondáját még egy SS-bíró, Konrad Morgen is megerősítette, aki egy amerikai bíróság előtt azt állította, hogy Dirlewanger strichnin-injekcióval megöletett fiatal zsidó nőket, feldaraboltatta a testüket, összekevertette lóhússal, és mindezt kifőzette szappannak. Idéz egy forrást, miszerint a háború után lengyelek bojkottálták a szappant, mert azt hitték, hogy ez a szappan emberi zsiradékból készült. Amint arra emlékeztet:
Állítólag halott zsidók zsiradékából készült szappandarabokat őriznek Izraelben és a New York-i Yivo Intézetben (vö. The Destruction of the European Jews, Quadrangle Books, Chicago (1961) 1967, p. 623-4, és az új három kötetes változat, Holmes&Meier, N.Y. 1985, p. 966-7).

A maga részéről a müncheni Jelenkori Történeti Intézet is legendának tekinti a koncentrációs táborok hulláiból készített szappan történetét (vö. Dr. Lothar Gruchmann 1983. március elsejei levele Hans Drechselhez).

Georges Wellers a párizsi Jelenkori Zsidó Dokumentációs Központ tudományos igazgatója és a központ Le Monde Juif c. kiadványának igazgatója. Egy külföldi levelezőpartnerének írja 1983. augusztus 31-én:
Az emberi zsiradékból történő szappangyártás azon „lódítások” kategóriájába tartozik, amelyek már a táborokban keringtek. Hallottam róla Auschwitzban, ahogyan valószínűleg Pioro is. Nem létezik azonban a legcsekélyebb bizonyíték sem e gonosz legenda valóságára nézve. (…) Többé-kevésbé őrült képzelet terméke ez, amelyet az újnácik kihasználnak, és amely nem tesz hozzá semmit a már egyébként is eléggé őrült és kegyetlen valósághoz.

Ha hihetünk Gitta Serenynek, a „náci bűnök” felderítésének ludwigsburgi hivatalának (Zentrale Stelle der Landesjustizverwaltungen zur Aufklärung NS Verbrechen) Adalbert Rückerl ügyész vezetésével ténykedő munkatársai már 1974-ben megcáfolták a zsidó szappan történetét (vö. Into That Darkness, Andre Deutsch, London 1974, p. 141).
A revizionista szerzők azt állítják, hogy a zsidó szappan egy legenda, amely hasonlít más legendákra, mint amilyen az emberirtó gázkamrák legendája: nincsenek anyagi tények, nincs technikai szakvélemény, van viszont mindenféle zavar, kezdve a „RIF” kezdőbetűkkel, amelyek valójában azt jelentik, hogy Reichsstelle für industrielle Fettversorgung, vagyis Zsiradékok Ipari Beszerzésének Birodalmi Hivatala).

1986. április 23-án ugyanaz a személy, akinek a brüsszeli Auschwitz Alapítvány megerősítette, hogy az emberi szappan igenis valóság, Georges Wellers-től a következő választ kapta:
Az emberi zsiradékból történő ipari szappangyártásra vonatkozó mendemonda, amely egyes táborokban keringett, a minden valóságos alapot nélkülöző morbid képzelet terméke, amely a táborok borzalmai közepette született.

Deborah Lipstadt jelenkori zsidó történelmet oktat a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) Los Angelesben. Ezt írja:
Tény, hogy a nácik sohasem használtak zsidó vagy más hullákat szappangyártásra. A szappan mendemondája közszájon forgott a háború alatt és után. Eredete az első világháborúig visszanyúló atrocitások történetében, a hullagyárban lehet. Az „RJF” (helyesen: RIF) betűk valószínűleg a szappant gyártó üzem nevét jelölték. A háború után a szappanra vonatkozó mendemondát alaposan áttanulmányozták, és az hamisnak bizonyult” (Los Angeles Times, 1981. május 16.)

A szappan történetének azonban vannak még védelmezői. Például Joseph Rovan germanista, a Paris III. Egyetem tanára, aki még 1984-ben is kijelentette, hogy Hitler számára a zsidók Auschwitzban „nyersanyag volt szappanokhoz” (Comment s’écrit l’Histoire […] Les chambres a gaz ont existé, Xe Colloque de la Fraternité Edmond-Michelet, Brive, 1984. október 12-14., éd. Mairie de Brive, 1986, p. 29). Legutóbb a Le Monde Pierre Drachline szignója alatt közzétette Pierre Valet zsidó költő egyik versrészletét, úgymond az évszázad borzalmának érzékeltetésére:
„Az öreg meghalt a champagne-i sárban. A fia meghalt a spanyolországi piszokban. A kicsi ragaszkodott hozzá, hogy tiszta maradjon: a németek szappant csináltak belőle” („Le Moraliste du chaos”, Le Monde, 1987. február 13., p. 15).

KÉRDÉSEK A TÖRTÉNÉSZEKHEZ

1) A zsidó szappan története igaz vagy hamis?
2) Ez a vád megalapozott vagy csak egy rágalom?
3) Hogyan lehetséges, hogy a nürnbergi perben senki sem követelt technikai szakértői vizsgálatot: sem a vádlottak, sem ügyvédeik, sem a vád, sem a bírák, és hogy ez senkinek sem tűnt fel, sem az újságíróknak, sem a történészeknek, sem a jogászoknak?
4) Hogyan lehetséges, hogy az egyik perük során (xi. per, p. 4075-6) az amerikaiak találtak egy SS-bírót, Konrad Morgent, aki a szappan valósága mellett tanúskodott? Jegyezzük meg, hogy ugyancsak ő tanúsította az auschwitzi gázkamrák létezését, hét alkalommal Monowitzban lokalizálva azokat, ahol ma már mindenki számára világos módon sohasem voltak gázkamrák, csupán nagyüzemek (TMI, xx, p. 535-5).
5) A brüsszeli Auschwitz Alapítvány és a párizsi Jelenkori Zsidó Dokumentációs Központ között miért van totális ellentmondás e tekintetben, miközben mindketten megegyeznek valamiben: egyikük sem szolgáltat bizonyítékot az állításaira. Vajon arról van szó, hogy Brüsszelben nehezen tudnának bizonyítékokkal szolgálni, és hogy Párizsban attól félnek, ha megmutatnák, hogyan alakult ki és maradt fenn egy mendemonda, akkor azt is felfednék, hogy miként alakultak ki más mendemondák, például azok, amelyek a gázkamrákra vagy a gázkamionokra vonatkoznak?
6) Mi a különbség egyrészt a hullákat szappanná vagy műtrágyává átalakító és „teuton” vegyészek által működtetett első világháborús üzemek (amelyekről ma már elismerik, hogy a szövetségesek hazugsága volt), illetve másrészt a „náci” vegyészek által működtetett, a hullákat szappanná vagy műtrágyává alakító második világháborús halálgyárak között?
7) Miért kérik tőlünk, hogy higgyünk vagy ne higgyünk, mert különben a legsötétebb szándékokkal gyanúsítanak meg (a „teutonok” védelmezése, a „nácik” mentegetése stb.), és miért nem engedik, hogy kételkedjünk, kutakodjunk, találjunk, és amit találtunk, azt nyilvánosságra hozzuk?
8) A brüsszeli Auschwitz Alapítványnak be kellene perelnie a párizsi Jelenkori Zsidó Dokumentációs Központot, és fordítva, „történelemhamisításért”?

Konklúzió: Feltéve, hogy a gázkamrák ugyanúgy nem léteztek, mint a zsidó szappan, ezt ki kell mondani vagy el kell hallgatni?

Annales d’histoire révisionniste, no. 1, 1987 tavasza, p. 152-9.