Prof. Robert Faurisson: Marcel Gauchet, a Le Débat szájhőse

Marcel Gauchet a Le Débat c. kéthavi folyóirat főszerkesztője, amelyet Pierre Nora alapított és irányít. Nem egy antipatikus ember, noha megdöbbentő az egyetemi tanáros naivsága és az önelégültségre való hajlama.

Ha hihetek Elisabeth Lévy Siné-ügyre vonatkozó cikkének ("Liberté ou délit d’expression?", Le Point, 2008. július 31.), Marcel Gauchet azt szeretné, ha a francia sajtó ugyanolyan szabadságot élvezne, mint amelyet az USA alkotmányának első kiegészítése értelmében az amerikai élvez. Miután szembesítették azzal a ténnyel, hogy ez megnyitná a kaput a revizionisták előtt, emberünk így reagált:
„Alkalmasnak érzem magam arra, hogy érveléssel elintézzem a negacionistákat (a francia sajtóban a „holokauszttagadók” politikailag korrekt megnevezése – a ford. megj.) és más gyűlöletkeltőket.”

Mire vár szájhősünk, hogy akcióba lendüljön? Elvben megtehetné ezt a saját lapjában. Több mint harminc éve várnak az affirmácionisták (a revizionista körökben a holokauszt-dogma híveinek egyik megjelölése – a ford. megj.) egy megmentőt, aki végre képes ellátni a revizionisták baját, de nem a fizikai agresszió, a bíróság, a börtön vagy a pénzbüntetés által, hanem „érveléssel”. Mindeddig a Vidal-Naquet-k és a Klarsfeldek kudarcot vallottak ebben. Serge és Beate Klarsfeld fiaskója különösen szembeötlő volt: Jean-Claude Pressac, akinek nagy pénzekkel támogatták a kutatásait és a publikációit, végül elküldte őket a fenébe, úgy ítélve meg, hogy mindent összevetve a holokausztikus tézis csupán a „történelem szemeteskukáiba” való (Valérie Igounet, Histoire du négationnisme en France, Gallimard, 2000, p. 652.).

Marcel Gauchet egy naiv. A kérdésben való „érvelést” megtiltja az 1990. július 13-i Gayssot-törvény, és különösen e törvény jogalkalmazása. Érvelni annyit jelent, mint megpróbálni valamit érvekkel bizonyítani vagy kétségbe vonni. Példának okáért, ha manapság valaki bizonyítani akarná a „náci gázkamrák” létezését, az – legalábbis kezdetben – szükségszerűen úgy tűnne fel, mintha kétségbe vonná ezek létezését, vagy azt a képzetet keltené, hogy még nem bizonyított e szörnyű kémiai vágóhidak valósága. 2006 óta a francia BTK (Dalloz, 103. kiadás, 2059. old.) megtiltja ennek bármiféle kétségbe vonását, „még ha álcázott vagy kételkedő formában, vagy inszinuáció útján történik is”. A gyakorlatban a bírák arra a következtetésre jutottak, hogy a „probléma” bármiféle megközelítése „gázos”. Ha valaki csak annyit mond, hogy „azt szeretném, ha a történészek szabadon kifejezhetnék álláspontjukat a témában” (konkrétan Bruno Gollnisch egytemi tanár, a Nemzeti Front EP-képviselője - a ford.megj.), már súlyos ítéletet kockáztat. A Gayssot-törvény, amely az „emberiség elleni bűnökben” ítélkező Nürnbergi bíróságra hivatkozik, valamiképpen e bíróság statútumának a 19. cikkelyére utal, amely cinikusan kimondta: „A bíróság nem fogja megkövetelni a közismert tények bizonyítását, hanem azokat bizonyítottaknak fogja tekinteni.” 1995-96 óta már egyetlen holokausztikus szerző sem próbálkozott a „holokauszt” bizonyításával. Mindannyian elvként feltételezik, hogy a bűn és a bűn fegyvere létezett. Ha egy Marcel Gauchet hirtelen arra vetemedne, hogy „érvelni” próbálna a kérdésben, magára vonná Claude Lanzmann, Pierre Nora (vagyis a saját főnöke!) és az egész céh haragját, amely számára egy ilyen vállalkozás egyet jelentene „a negacionisták kedvenc játékába való belépéssel”.

Marcel Gauchet a felhőkben él. Nem ismeri a revizionista érvek tartalmát és erejét, és nincs tudatában annak, hogy a saját barátai azonnal leállítanák, amint az érvek terepén próbálna megmérkőzni a revizionistákkal.

Fordította: Hep Titusz