Prof. Robert Faurisson: A "holokauszt" világi vallása a fogyasztói társadalom szennyes terméke

A "holokauszt" vallása világi vallás: a laikus világhoz tartozik és ténylegesen rendelkezésére áll egy elrettentő erővel rendelkező világi hatalom. Vannak dogmái, parancsai, rendeletei, prófétái és főpapjai.

Miként azt az egyik revizionista megjegyezte, férfi és női szentek köre tartozik hozzá: közöttük például Szent Anna (Frank), Szent Simon (Wiesenthal) és Szent Elie (Wiesel). Vannak szent helyei, szertartásai és zarándokai. Vannak szent (és hátborzongató) épületei és ereklyéi (szappandarabok, cipők, fogkefék stb. formájában). Vannak mártírjai, hősei, csodái és csodás túlélői (milliószámra), aranylegendája, és vannak igazai. Auschwitz a Golgotája. Számára az isten neve Jahve, aki választott népének védelmezője, és aki, ahogyan Dávid 120. zsoltára mondja (amelyet nemrég egy francia revizionista párizsi perében Anne de Fontette ügyésznő idézett) megbünteti a "csalárd ajkakat" (esetleg rájuk küldi "a hatalom hegyes nyilát, boróka parazsával"). E vallás számára a sátán neve Hitler, aki arra ítéltetett, mint Jézus a Talmudban, hogy mindörökké forró ürülékben legyen. Ez a vallás nem ismer irgalmat, megbocsátást és kegyelmet, hanem csupán a bosszú kötelességét. Zsarolással és kényszerrel vagyonokat harácsol. Jogot diktál a népeknek. A szíve Jeruzsálemben dobog, a Jád Vásem emlékhelyen, azon a földön, amelyet elvettek a bennszülöttektől. Ez az emlékhely egy majd' tíz méter magas fal menedékében található, amely azért épült, hogy védelmezze a népet, amely a Föld sója, amelynek tagjai a holokauszt hitében társak, és amely egy olyan rendszer segítségével uralkodik a gojon, amely a militarizmus, a rasszizmus és a kolonianizmus ötvözetének színtiszta megnyilvánulása.

Ez egy teljesen új vallás, amelynek üstökösszerű a terjedése

Noha az új vallás nagyrészt a zsidó vallás megtestesülése, mégis teljesen új és üstökösszerű terjedést, növekedést mutat. Igen gyakori, hogy egy egyetemes hatósugarú vallás eredete valamely távoli, homályos korszakba nyúlik vissza; ez a tény a vallási eszmékkel és intézményekkel foglalkozó történészek munkáját meglehetősen megnehezíti. Mindazonáltal az ilyen történészek számára szerencsés módon egy új vallás, a "holokauszt" vallása mindössze fél évszázad (1945-2000) alatt a szemünk előtt, hirtelen jött létre, és csodálatos gyorsasággal fejlődött és terjedt el majdnem mindenüvé. Meghódította a Nyugatot, és igyekszik ráerőltetni magát a világ többi részére. Ezért minden kutatónak, aki érdeklődik a vallások születése, élete és halála mint történelmi jelenség iránt, meg kell ragadnia a páratlanul reményteljes alkalmat, amelyet korunk kínál fel eme új vallás keletkezésének és felemelkedésének közvetlen tanulmányozására, majd fennmaradása esélyeinek és elmúlása lehetőségeinek számbavételére. A háború minden szakértőjének, aki egy eljövendő összecsapás jeleit figyeli, önmagával szembeni kötelessége lenne tanulmányozni egy vallásháborúhoz hasonló keresztes hadjárat veszélyét, mint olyanét, amelybe ez a hódító vallás beleránthat minket.

Egy vallás, amely magában foglalja a fogyasztói társadalom jellegzetességeit

A fogyasztói társadalom általában nehézségeket okoz a vallásoknak és ideológiáknak, illetve veszélyezteti azokat. Az ipari termelés és a kereskedelmi tevékenység növekedése minden évben új igényeket és vágyakat hoz létre az emberek lelkében, valóságos konkrét vágyakat, és ezzel kisebbíti vágyainkat az abszolútum után, törekvéseinket valamely eszmény felé, ill. olyan tényezők irányában, amelyeket a vallások és ideológiák táplálnak bennünk. Ezen kívül a természettudományos gondolkodás fejlődése növeli az emberekben a kételyt a vallási történetek igazságával és azon ígéretekkel kapcsolatban, amelyeket a vallás ad nekik. Paradox módon egyedül a "holokauszt" vallása virágzik napjainkban, úgyszólván mindenek felett uralkodva. Ez a vallás a benne nyíltan kételkedőket kiközösíti az emberiségből: "negacionistáknak" (holokauszt-tagadóknak) nevezi őket, akik "revizionistának" mondják magukat.
Napjainkban a haza, a nacionalizmus vagy a faj eszméi, éppen úgy, mint a kommunizmus, sőt a szocializmus gondolatai válságban vannak, sőt útban a kimúlás felé. Ugyanígy válságban vannak a nyugati világ vallásai, közöttük a zsidó vallás is; míg másfelől, de kevésbé látványos módon, válságban vannak a nem nyugati vallások is, amelyek szintén szembe kerültek a fogyasztói társadalom vonzerejével. Bármit is gondoljon valaki, a mohamedán vallás sem kivétel: a bazár jobban vonzza a tömegeket, mint a mecset, és bizonyos olajban gazdag országokban a fogyasztói társadalom a maga legszélsőségesebb formájában egyre arcátlanabb kihívást jelent az iszlám által lefektetett életszabályokkal szemben. Maga a római katolicizmus vérszegénységben szenved: Céline kifejezésével élve "vérszegény
kereszténységgé" vált. Azon katolikusok közül, akikhez XVI. Benedek a szavait intézi, hányan hisznek még Szűz Mária szüzességében, Jézus csodáiban, a halottak testi feltámadásában, az örök életben, a mennyben, a purgatóriumban és a pokolban? A papok beszéde általában annak a kifejezésnek a hangoztatására korlátozódik, hogy "isten a szeretet". A protestáns vallások és a velük rokon szekták tanításaikat illetően felhígultak, végtelen a szekták és a felekezetek száma. A zsidó vallás azt tapasztalja, hogy tagjai egyre inkább vonakodnak megtartani a számos konkrét előírást és tiltást, elhagyják a zsinagógát, és egyre nagyobb számban a zsidó közösségen kívül házasodnak.
De míg a nyugati hitek, illetve meggyőződések sokat veszítettek a lényegükből, a "holokausztban" való hit megerősödött; végül egy összekötő láncszemet, egy vallást hozott létre. A vallás az elfogadott etimológia szerint összekötő kapocs (a vallás latin neve, a religio rokon a 'religa' = 'megköt' szóval), amely lehetővé teszi, hogy a közösségek és nemzetek különálló csoportjai közös hitben osztozzanak. Napjainkban a keresztények és a zsidók összefogva, erőteljesen működnek együtt a holokauszt hitének terjesztésében. Sőt az tapasztalható, hogy még az agnosztikusok és az ateisták is szép számban és lelkesen sorakoznak fel a "holokauszt" zászlaja alá. Auschwitz mindenkit egyesít.
A tény az, hogy ez az új vallás, amely a fogyasztói társadalom gyors terjedésének korszakában keletkezett, annak minden ismertető jegyét magán viseli: rendelkezik annak az élénkségével, ügyességével és találékonyságával. Kiaknázza a marketing és a kommunikáció forrásait. A soá-biznisz legsilányabb termékei egy olyan vallás másodlagos okozatai csupán, amely nem egyéb, mint színtiszta kitalálás. Egy adott történelmi valóság néhány morzsájából, olyan dolgokból, amelyek háborús időben végül is közhelyet jelentettek (az európai zsidók jó részének gettókba, illetve táborokba való internálásáról van szó), e vallás alapítói hatalmas történelemhamisítást hajtottak végre: az európai zsidók állítólagos megsemmisítésének, az állítólag gázkamrákkal felszerelt táboroknak és végül az állítólag hatmillió zsidó áldozatnak együttes történelemhamisítását.

Egy vallás, amely - úgy látszik - megtalá1ta a megoldást a zsidókérdésre

Az évezredek során a zsidókat először általában jól fogadták azokban az országokban, ahová betették a lábukat. A későbbiekben azután elutasították őket, ami a kiutasításukhoz vezetett, bár miután távoztak az egyik ajtón, felettébb gyakran visszatértek egy másikon. Európa különböző országaiban ez a jelenség többször is megjelent. A "zsidókérdés" különösen Oroszországban, Lengyelországban, Romániában,
Ausztria-Magyarországon, Németországban és Franciaországban merült fel. A cionisták számára, akik hitsorsosaik között gyenge kisebbséget képeztek, a megoldás területi lehetett. A teendő az volt: az imperialista hatalmakkal összhangban találni egy területet, ahol a zsidó gyarmatosítók letelepedhetnek. Ez a kolónia elhelyezhető volt például Palesztinában, Madagaszkáron, Ugandában, Dél-Amerikában, Szibériában stb. Lengyelország és Franciaország a madagaszkári megoldást tűzte ki célul, míg a Szovjetunió Dél-Szibériában Birobidzsan székhellyel autonóm zsidó tartományt hozott létre. A nemzetiszocialista Németország tanulmányozta a zsidók palesztinai letelepítésének lehetőségét, de az elgondolás irreális természete és az a nagyon rossz távlat, amely egy ilyen tervvel járna együtt a palesztinok számára, 1937-től véget vetett a tervezgetésnek.
A továbbiakban a Harmadik Birodalom egy zsidó kolóniát akart létrehozni Lengyelország egy részén (a niskói zsidó rezervátumot Lublintól délre), majd 1940-ben komolyan megfontolták, hogy Madagaszkáron létesítenek egy zsidó kolóniát (ez volt a Madagaszkár-terv). Két évvel később - szorongatva attól, hogy háborút kell viselni a szárazföldön, a tengereken és a levegőben, felvállalva azt az egyre nyomasztóbb gondot, hogy a német városokat meg kell menteni a tűzvihartól, biztosítani kellett a német nép puszta életét, és egy nyersanyagokban nagyon szegény egész kontinens gazdasági életét működésben kell tartani - Hitler kancellár Hans-Heinrich Lammersnek, a Birodalmi Kancellária vezetőjének a jelenlétében tudatta környezetével, hogy elhatározta "a zsidókérdés megoldásának elhalasztását a háború utáni időkre". A zsidók nagy részét, akik Németországban a háború alatt ellenséges népet alkottak, deportálni és internálni kellett. A munkaképes zsidókat dolgoztatni kellett, a többieket koncentrációs és tranzit-táborokban elzárva kellett tartani. Hitler sohasem kívánta a zsidók tömeges kiirtását, és sohasem adott erre felhatalmazást.
Hadbíróságai olyan messzire mentek, hogy halálbüntetést szabtak ki, még szovjet területen is, az olyan katonákra, akiket bűnösnek találtak a zsidók elleni gyilkosságokban. A Német Állam a zsidókat illetően sohasem tervezett mást, mint "a zsidókérdés végső területi megoldását". Ortodox történészeink részéről ezért teljesen tisztességtelen dolog szüntelenül "a zsidókérdés végső megoldására" hivatkozni, és szándékosan elhagyni a "területi" jelzőt, amely nagyon fontos ebben az összefüggésben. A háború végéig Németország fenntartotta azt az ajánlatát, hogy átadja az internált zsidókat a nyugati szövetségeseknek, azzal a feltétellel, hogy ők például Nagy-Britanniában maradnak, és nem mennek Palesztinába "a nemes és vitéz" arab nép sérelmére. Semmi rendkívüli nem volt az európai zsidók sorsával kapcsolatban a háború általános poklában. Ez említést érdemelt volna a második világháború történetének nagy könyvében. Ezért teljesen jogos csodálkozni azon, hogy a zsidók sorsát ma e háború lényeges vonásának kell tekinteni. A háború után a "holokauszt" vallásának hívei Palesztinában és a palesztin nép gyötrelmére találták meg - vagy vélték megtalálni - a végleges területi megoldást a zsidókérdésre.

Egy vallás, amelyet előzetesen felmértek marketing-szempontból (Raul Hilberg visszavonulása)

Azt javaslom, hogy a szociológusok az új vallás történetéhez úgy álljanak hozzá, hogy vizsgálják meg azt a rendkívül sokféle módszert, amellyel ezt a "terméket" létrehozták, útjára bocsátották és eladták az 1945-2000 közötti időszakban. Így megállapíthatják a különbséget a kezdetben alkalmazott, többnyire otromba eljárások, és a csomagolás végső kifinomultsága között, amely korunk művészei (fondorlatos szakértői) által lett kidolgozva a "holokauszt" mint kötelező és kóser tömegfogyasztási termék bemutatására.
Raul Hilberg, az első számú "holokauszt"-történész, a kiirtási elmélet "pápája" 1961-ben tette közzé a The Destruction of the European Jews (Az európai zsidók kiirtása) című művének első változatát. Tudományos módon a következő tételt állította fel: Hitler parancsot adott a zsidók szervezett, tömeges meggyilkolására. Hilberg mindent úgy értelmezett, mint valamiképpen e parancsból következőt. A portékának ez a bemutatása fiaskóval végződött. Mivel a revizionisták azt kérték, hogy látni szeretnék ezt a parancsot, Hilberg arra kényszerült, hogy beismerje: ilyen parancs sohasem létezett. Ugyanazok a revizionisták azt is kérték, hogy szeretnék látni a mágikus embergyilkoló gázkamrákat a maguk műszaki valóságában. 1982-től 1985-ig Hilberg arra kényszerült, hogy revízió alá vegye holokauszt-termékének bemutatását. Ugyanennek a könyvnek a
"javított és végleges" kiadásában, 1985-ben - ahelyett, hogy a szokásos, magabiztos álláspontra helyezkedett volna az olvasó-fogyasztóval szemben -, mindenfajta csavaros frázissal le akarta szerelni fogyasztóját, a parapszichológia, illetve a paranormalitás iránti feltételezett hajlamára apellálva. Úgy adta elő az európai zsidók kiirtásának történetét, hogy nem hivatkozott sem Hitlernek, sem másnak a zsidók kiirtására vonatkozó parancsaira. Mindent egy olyan ördögi misztériummal magyarázott, amelynek hatására a német hivatalnokok spontán módon azt mondogatták egymásnak, hogy meg kell ölni a zsidókat az utolsó szálig. "Számtalan döntéshozó egyetlen szerteágazó bürokratikus mechanizmusban" vett részt a megsemmisítésre irányuló vállalkozásban. Tehát egyetlen "mechanizmus" erejénél fogva cselekedtek bármiféle "alapterv" nélkül (53. o.). Ezek a hivatalnokok "olyan légkört teremtettek, amelyben a hivatalos, írásos parancs mint cselekvési mód elhagyható volt".(54. o.). "A hivatalnokok alapvetően egyetértettek, és ez olyan döntéseket eredményezett, amelyek nem igényeltek parancsokat vagy magyarázatokat." "Ez a lelkület, a közös megértés, az összhang és szinkronizáció ügye volt." "Semmilyen szervezet sem irányította vagy hangolta össze az egész folyamatot" (55. o.). Röviden: Hilberg szerint ez az összehangolt megsemmisítés valóban végbement, de nincs lehetőség annak konkrét dokumentumok segítségével végbemenő tényleges bizonyítására. Két évvel korábban, 1983 februárjában a New York-i Avery Fischer Hall-ban tartott konferencián ezt a különös, ködös tételt állította fel: "Ami 1941-ben kezdődött, nem előzetesen tervezett és központilag valamely szervezet által megszervezett folyamat volt. Nem volt terv, és nem volt költségvetés a pusztító eszközökre. Azok egymást lépésről lépésre követték az időben. Nem annyira egy terv megvalósulása volt, hanem a szándékok hihetetlen találkozása, egy szerteágazó bürokrácia egyetértő olvasata folytán." Összegezve: ez a hatalmas megsemmisítési terv a "náci" bürokrata géniusz telepátiája és ördögi működése folytán valósult meg. Azt mondhatjuk, hogy Hilberg így a történettudományt kabbalisztikává, illetve vallássá változtatta.
Serge és Beate Klarsfeld a maguk részéről az áltudománynak ugyanazon útján kívántak elindulni, amikor ]ean-Claude Pressac éveken át a szennyes terméket áltudományos formában igyekezett eladni, de tudatára ébredve a csalásnak, 1995-ben teljesen megváltoztatta álláspontját, és beismerte, hogy mindent összevéve, a "holokauszt"-akta "megrohadt" és csupán "a történelem szemeteskukájába" való - ezek az ő saját szavai voltak. Színeváltozásának hírét öt éven át titokban tartotta, és csupán egy másik soá-házaló, Valérie Igounet hosszú könyvének a végén állt elő vele (L'histoire du négationnisme en France, Seuil, 652. o.).

Egy vallás, amely végül felfedezte a korszerű értékesítési módszert

Azután a művészek léptek színre. Minthogy a termék gyanús lett, és a potenciális fogyasztók kérdéseket kezdtek feltenni, a "holokauszt"-vallás vezetőinek egy teljesen más útra kellett térniük. Fel kellett adniuk a portéka megvédését látványosan tudományos érvekkel. Az ő megközelítésük határozottan "modern" lesz. Elhatározták, hogy csak a legkisebb készletet díszítik logikai érveléssel, és a komoly kutatást az érzelmekre hivatkozva, más szóval: művészettel helyettesítik. Ilyenek: a mozi, a színház, a történelmi regények, a show-k, a történelmi elbeszélés (egy beszámoló összeállításának vagy egy "tanúskodás" megszerkesztésének kortárs mestersége), média-cirkusz, színpadias formatervezés a múzeumokban, nyilvános ceremóniák, zarándoklatok, (hamis) maradványok tisztelete és hamis jelképek (szimbolikus gázkamrák, szimbolikus számok, szimbolikus tanúk), varázslások, zene. Az egész dolgot összepárosítták azokkal a válogatott módszerekkel, amelyek az embereket annak megvásárlására kényszerítik (a fenyegetés különböző fajtáit is beleértve). Steven Spielberg filmrendező a zavaros, Földön kívüli fikciók szakértője a holokauszt-filmek, valamint az 50 000 tanúvallomás szereposztásának vezető ösztönzőjévé vált. Annak érdekében, hogy hosszú távon jobban eladhassák a maguk szennyes termékét, áltörténészeink és valódi ószereseink az általános iskolában "polgárjogot" követeltek és kaptak, amelynek segítségével a "holokauszt" témája iránti előszeretetet csepegtetik be a legfiatalabb ügyfeleikbe, mert ha már ifjúkorban felkeltik a vágyat, később a fogyasztónak alig van szüksége csábításra: igényli, amit gyermekként élvezett, legyen az édesség vagy méreg. Így jön létre az, hogy közülük senki sem képes, még a legkevésbé sem törődni a történelemmel. Minden kizárólag egy bizonyos emlékezés ügyét szolgálja, vagyis olyan legendák és rágalmazások zagyvalékát, amelyek a közönségnek a jó és igazságos érzés gyönyörét nyújtják, hogy készek legyenek megénekelni a szegény zsidók erényeit és elátkozni a zsigerileg bűnös "nácikat", követeljék a bosszút és köpjenek a legyőzött sírjára. Végül csak a készpénz begyűjtése és új kiváltságok megnyerése marad hátra. Pierre Vidal-Naquet csupán amatőr volt 1979-ben; kezdettől fogva túl primitívnek, túl durvának mutatkozott be a maga "holokauszt"-reklámozásában. Például, amikor a revizionisták azt kérték tőle, magyarázza meg, hogyan volt képes sértetlenül belépni egy zsidó csapat(Sonderkommando)
a hidrogén-cianiddal (a rovarirtó Zyklon B aktív hatóanyagával) folytatott elgázosítási akció után azzal a borzalmas gázzal még mindig teli terembe, majd kézbe venni és eltávolítani a gázzal átitatott holttestek ezreit, ő harminchárom másik tudóssal együtt azt felelte, hogy egyszerűen nem szükséges bármilyen magyarázatot adnia. Az agyafúrtabb Spielberg egy televíziós drámában egy olyan
"gázkamrát" akart bemutatni, amelyben egy alkalommal
"csoda folytán" a zuhanyzófejek ... vizet és nem gázt bocsátottak ki. Ezt követően Vidal-Naquet viszont teljesen balkezesen megpróbált felelni a revizionistáknak tudományos szinten, és bolondot csinált magából. Claude Lanzmann a Soá c. filmben a maga részéről megpróbált tanúvallomásokat produkálni, de az eredmény ügyetlen, alkalmatlan és kevéssé meggyőző volt; állítólag megértette, hogy a fő cél nem más, mint "mozit csinálni" és meghódítani a nyilvánosságot. Ma már nincs egyetlen
"holokauszt"-történész sem, aki feladatává tenné
a "holokauszt" és mágikus gázkamrái valóságának bizonyítását. Mindannyian úgy tesznek, mint Saul Friedlander, aki a legújabb könyvében (L'Allemagne nazie et les juifs / Les années d'extermination" - A náci Németország és a zsidók / A megsemmisítés évei, Seuil, 2008) közismertnek tételezi fel, hogy minden, amit létezőnek mondanak, valóban létezett is. A történelmet axiomatikussá változtatják, noha az axiómáikat még meg sem fogalmazták. Ezek az új történészek olyan magabiztossággal járnak el, hogy az elképedt olvasó nem veszi észre a vele szemben alkalmazott trükköt: a sima beszédek egy olyan eseményről szólnak, amelynek a realitását mindeddig nem bizonyították. Így a fogyasztó, aki azt hiszi, hogy bizonyos árut vásárolt, valójában olyasvalakinek a sima beszédét vette meg, aki számára ez az eladói sikert biztosítja. A holokauszt-blöff mai élharcosa egy szegény goj, Patrick Dubois atya, egy lezüllött szélhámos, akinek a "golyók által végzett holokauszt iránt" elkötelezett produkciói - különösen Ukrajnában - a jelek szerint elérték a "zsidó-keresztény" médiapropaganda csúcsát.

A nagyhatalmak sikertörténete

A holokauszt-vállalkozás, az eladás mesterségének valódi sikertörténete egy nemzetközi lobbi státusát szerezte meg. Ez a lobbi összeolvadt az amerikai zsidó lobbival (amelynek fő szervezete az AIPAC). Ez Izrael Állam érdekeit foggal-körömmel védi, és e védelem kardja és pajzsa a "holokauszt". A világ leghatalmasabb népei aligha engedhetik meg maguknak, hogy bosszúságot okozzanak egy ilyen befolyásos csoport hálózatának, amely vallási álarc alatt először kereskedelmi érdekcsoport volt, és csak később vált katonai-kereskedelmi jellegűvé, állandóan új katonai kalandok felé nyomulva. Ebből az következik, hogy ha más országok, amelyeket "fejlődőknek" neveznek, nem akarnak kiesni egy bizonyos hatalmasabb ország kegyeiből, akkor tanácsos számukra, hogy meghajoljanak az utóbbi óhajai előtt. Anélkül, hogy szükséges lenne megvallani hitüket a "holokausztban", szükség esetén hozzá fognak járulni a "holokauszt" propagálásához és azok elnyomásához, akik vitatják annak valóságát, így pl. a kínaiak - noha semmi hasznuk sem származik a holokauszt képtelenségéből, és távol tartják magukat attól, hogy beleszóljanak a "zsidó holokauszt" kérdésébe - képesnek és késznek mutatkoznak arra, hogy a második világháború időszakában magukat a japánok "zsidóinak" ábrázolják, és így azt bizonyítsák, hogy ők is népirtás áldozatai voltak. Úgy gondolják, ez az a formula, amely megnyithatja az utat az olyan pénzügyi kártérítések és politikai előnyök előtt, amelyeket a zsidók kaptak a háború után.

Egy különösen halandó vallás

A "holokauszt" vallása számára a jövőbeli probléma abban rejlik, hogy túlságosan világi. Gondoljunk pl. arra, hogy a pápaság, amely ugyan politikai és katonai erejét a múltban évszázadokon át evilági hatalmából nyerte, de végeredményben ez okozta a bukását is. Az új vallás bizalmas viszonyban van Izrael Állammal, az USA-val, az EU-val, a NATO-val, Oroszországgal, a nagy bankokkal (amelyeket kényszeríthetnek arra, hogy beadják a derekukat, miként azt a svájci bankok tették, amikor eleinte nem voltak hajlandók fizetni), a nemzetközi rakétagyártókkal és a fegyverkereskedő lobbikkal.
De - mindennek ellenére - ki garantálhatja, hogy ez szilárd alap lesz a jövőben? Az új vallás ténylegesen sebezhetővé tette magát azzal, hogy rendetlen vágyakkal rendelkező nemzetek, illetve csoportok politikáját támogatja, amelyeknek világméretű keresztes háborús szelleme kalandorpolitikává vált, amint ez különösen a Közel-Keleten megfigyelhető.
Az szokott történni, hogy a vallások eltűnnek azokkal a birodalmakkal együtt, amelyeket uraltak. A vallások ez okból - a civilizációkhoz hasonlóan - halandók. A "holokauszt" vallása kétszeresen halandó: arra ösztökéli az országokat, hogy háborúhoz hasonló keresztes hadjáratokat folytassanak, és ezzel a gyászos vég felé rohan. De gyászos vég felé rohan akkor is, ha végső esetben a Zsidó Állam eltűnik Palesztina földjéről. A világban szétszóródott zsidóknak akkor csak egy mentsváruk marad: ennek a "második holokausztnak" a megsiratása.