Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Március 7.

Dátum: 
2009/03/07

1986. március 7. "Rendkívüli újdonság a politikai magatartásban, hogy a baloldal lehetővé tette, hogy zsidó milíciák alakuljanak Párizs kerületeiben, de Toulouse-ban, Marseilles-ben és Strasbourg-ban is, és hogy rendszeres kapcsolatot tartsanak fenn a belügyminisztériummal", mondja a francia miniszterelnöki posztot bitorló szocialista párti zsidó milliomos, Laurent Fabius felesége mint az egyik ilyen zsidó milícia vezetője a Le Monde-ban.

1997. március 7. Jacques Attali, a néhai Mitterrand francia elnök legbenső bizalmasa, a legfelsőbb körök akaratának avatott tolmácsolója a Le Monde-ban megjelent írásában arra figyelmeztet, hogy „ha Franciaország és Európa úgy döntenének, hogy egy keresztény klubként határozzák meg önmagukat, akkor egymilliárd emberrel való összecsapásra, egy igazi civilizációs háborúra kell felkészülniük” az iszlámmal szemben.

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)