Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Február 27.

Dátum: 
2009/02/27

380. február 27. Theodosius kelet-római császár kiadja a thesszaloniki ediktumot, amelyben birodalma minden alattvalóját a niceai zsinat által megfogalmazott katolikus hitvallás („Credo Niceno”) elfogadására kötelezi. Ezzel a Római Birodalomban beköszönt a vallásos türelmetlenség korszaka. A Saul (Pál apostol) által létrehozott hit követőit katolikus (tehát egyetemes) keresztényeknek fogják hívni, mindenki mást pedig „utálatos”, „ostoba”, „őrült” és „vak” eretneknek nyilvánítanak, megtiltva nekik kultuszhelyeik látogatását, és kitéve őket az isteni és állami haragnak „a felháborodásunk által sugalmazott büntetésekkel”. Egy másik ediktumában Theodosius „őrülteknek” nevezi azokat, akik nem hisznek a keresztények istenében, és megtiltja a keresztény egyház dogmáitól való bármiféle eltérést. Ezután birodalomszerte megkezdődik a pogány szentélyek lerombolása. A keresztény papok által fellázított fanatikus csőcselék megtámadja az eleuszi Dea Demetra templomát. Nestorius, a templom 95 éves papja véget vet az eleuziszi misztériumok ősrégi szertartásának, megállapítva, hogy immáron az egész emberi faj a mentális sötétség korszakába zuhant. (Vö. 354. december 1.; 356. február 19.; 380. február 18.; 381. május 2.; 391. február 24.; 392. november 8.; 399. július 10.; 408. november 15.; 416. december 7.; 418. március 10.; 435. november 14.; 609. május 13.; 1000. október 9.; 1092. május 20.; 1884. április 20.)

1942. február 27. "Ha szegény ördög vagyok, s nincs már időm a bűnbánatra, akkor végem! Ha viszont előzőleg volt tíz márkám és azt előre befizettem, akkor megmenekülök! Ezt akarta volna a világ teremtője? Ha egy paraszt nőcske vagy egy kis proletár ezt hiszi, rendben, nem szólok egyetlen szót sem. De amikor értelmes emberek hódolnak ilyen sátáni babona előtt! És ezért százezreket kínoztak halálra! Ráadásul képmutatóan a szeretet jelszavával! Nem hiszem, hogy örökké fennmaradhat valami, ami hazugság. Nem hiszem, hogy az igazságot örök időkre el lehet nyomni. Győznie kell! (...) Ami engem illet, soha nem leszek hajlandó alávetni magam ilyen hazugságnak ... (...) Jól érzem magam abban a történelmi társaságban, amelyhez tartozom, ha létezik Olümposz. Ahová majd én bemegyek, ott együtt lesznek minden idők legfelvilágosultabb szellemei. (...) Ha ma eltemetnek, nem akarok tíz kilométer sugarú körön belül egyetlen papot sem látni. Ha egy pap segíteni tudna rajta, akkor kételkednék a gondviselésben. Aszerint cselekszem, amit megismerek és megértek. Nem tudom megakadályozni, hogy egy pap csendben imádkozzék, de az átkot nem tűröm, az imádságról pedig lemondok. Ha valamihez szükség van rám, magasabb erő jóvoltából vagyok itt. Eltekintve attól, hogy túlságosan rémséges nekem ez a boldogító egyház. Még soha nem leltem örömet abban, hogy másokat gyötörjek, ha be is látom, hogy erőszak nélkül az ember nem boldogulhat. (...) Napfényes, valóban toleráns világnézet felé haladunk: az embernek abban a helyzetben kell lennie, hogy kifejlessze istentől kapott képességeit. Azt azonban meg kell akadályoznunk, hogy egy új, még nagyobb hazugság köszöntsön ránk: a zsidó-bolsevista világnak el kell pusztulnia!", mondja Hitler a főhadiszállásán.

1944. február 27. A francia ellenállási mozgalom Défense de la France című lapja parancsba adja a makizároknak: „A feladat világos. Ölni kell! Megölni, kiirtani a milicistákat… Végezni kell velük, mint a veszett kutyákkal… Ölni kell kegyelem és lelkifurdalás nélkül!” A háborút követő tisztogatások több tízezer áldozatot követeltek Franciaországban, az Isere megyei Voironban például egy egész „milicista családot” mészároltak le, a 15 hónapos csecsemőtől a 82 éves nagymamáig.

Ma történt

Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.

1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,

„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)

1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)