Iratkozzon fel hírlevelünkre!
1597. január 18. Rádöbbenve arra, hogy az országában tartózkodó keresztény (főleg portugál) misszionáriusok ténykedése súlyos fenyegetést jelent Japán nemzeti egységére, sőt függetlenségére nézve, Tojotomi Hidejosi sogun elrettentésül keresztre feszítteti a Fülöp-szigetekről térítési szándékkal érkező spanyol ferenceseket. (Vö. 1598. szeptember 18.; 1614. november 2.)
1870. január 18. Versailles-ban I. Vilmos porosz királyt kikiáltják a Német Birodalom császárává, és ezzel befejeződik Németország egyesítése.
1947. január 18. „Mert – ezt vagy nem tudják, vagy úgy tesznek, mintha nem tudnák, vagy elfelejtették – a (német koncentrációs) táborokat olyan rabok igazgatták, akik farkasokká lettek , és az SS parancsára satrapai tekintélyük volt. Nem érdektelen emellett megállapítani, hogy ezek a farkasok kommunisták voltak , magukat annak nevezték vagy a kommunizmus céljaiért harcoltak. Ez megmagyarázza, hogy miért kommunista a legtöbb túlélő: mert kivéve azokat, akikről megfeledkeztek vagy nem találtak meg, a kommunisták mindenki mást a halálba küldtek. Ma acélos akarattal tolják a felelősséget és rémséget nem a náci kormányra – amit nagyon nehéz lenne fenntartani, mert ehhez fel kellene tételezni, hogy a náci rendszer volt egyedül felelős a koncentrációs táborok felállításáért, míg ma tudjuk, hogy ezeket minden rendszer, köztük a miénk is működteti – hanem az egyes SS-tagokra , akiket néven neveznek. Mindannyian élni akartak, de mindegyik a többiek ellenére. Minden áron, bármi is legyen az. Minden gengsztermódszert bevezettek a táborokba és tovább is fejlesztették azokat. (…) Ők voltak a táborok urai, és azok is akartak maradni. Ezek olyan idők voltak, amikor a bűnözők a foglyokat verték, pillanatok alatt agyonütötték, amikor a politikaiak szövetkeztek, ellenállást szerveztek, megmutatták fegyelmüket és vezetési képességüket, és végül ellentámadásba mentek át, amennyiben a táborokban elfoglalták a kulcsállásokat”, írja Jean-Marc Theolleyre a Le Monde-ban a struthofi koncentrációs tábor néhány egykori kápója ellen folyó bírósági per kapcsán. Hasonlóképpen nyilatkozik Franjo Tudjman (Horvátország jövendőbeli elnöke) A történelmi valóság tévelygései című, 1989-ben publikált művében, amelyben megírja, hogy az usztasák jesenovaci koncentrációs táborában "a táborvezetés összes helyét zsidók foglalták el, egyes zsidó táborvezetők fel voltak fegyverezve és részt vettek a gyilkosságokban. Sőt mi több, a likvidálandó foglyok 'szelektálása' is a kezükben volt". Tudjman egy bizonyos Perniatovicsot idézi, aki szerint "a szerbek nemcsak az usztasáktól szenvedtek, hanem a zsidóktól is. Egy zsidó zsidó marad még a jasenovaci táborban is. Megőrizték az összes, még nyilvánvalóbbá vált hibáikat: egoizmus, furfang, fösvénység és spicliskedés a fő jellemvonásaik". A későbbi horvát elnök imigyen árnyalja e szavakat: "Perniatovics úr véleménye túlzott, de más tanúk ugyanezt mondják." A cionista körök nyomására utóbb Tudjman dezavuálta a saját művét, és könyve amerikai kiadásából törölték az inkriminált sorokat. (Vö. 1945. április 24.)
Február 7.
1386. február 7. A budai várban véres „puccsot” követnek el II. (Kis) Károly király ellen. Az Erzsébet anyakirálynő és lánya, Mária érdekében és cinkosságával Garai Miklós volt nádor által kitervelt merényletet több országnagy – köztük Garai és Alsányi Bálint pécsi püspök – jelenlétében Forgách Balázs követi el, kardjával orvul Károly fejére sújtva. Ezután a súlyosan sérült királyt Visegrádon fogságba vetették, és valószínűleg méreggel végeztek vele. Hívei alig fél évvel később megbosszulták halálát: a garai vár közelében lemészárolták Garait és Forgáchot, Erzsébetet Novigrádon megfojtották, Máriát pedig fogságba vetették.
1636. február 7. IV. Fülöp spanyol király leirata szerint a korona gyarmatain számos kóbor pap vándorolt, akik a legkülönfélébb bűncselekményeket követték el. Az egyházi személyek jellemzéséről készült korabeli királyi okiratokban ilyen jelzők szerepelnek: „idióták”, „züllöttek”,„kapzsik”,
„tanulatlanok”, „botrányhősök” és hasonlók. (Vö. 1921. február 17.)
1945. február 7. „A lengyelek annyi német területet foglalhatnak el, amennyit csak akarnak. (…) Tudatában vagyok annak, hogy sok angolt sokkol az a gondolat, hogy emberi lények millióit erőszakkal át lehet telepíteni, engem azonban egyáltalán nem. (…) Már megöltünk hat-hétmillió németet, tehát elég hely van Németországban a keleti régiókban élő németek számára”, jelenti ki Churchill a brit parlamentben. (Vö. 1945. február 4.)